[1]
A korai egyházban szokás volt eladni a javakat és árukat az apostolokhoz
vinni;
Anániás és felesége,
Safira, eladván egy birtokot, árának egy részét
megtartották maguknak. Amikor Anániás megjelent
Péter előtt, az így fogadta:
"Nem az embereknek hazudtál, hanem Istennek." Anániás pedig lerogyott és
meghala. (Az Apostolok Cselekedeteiről, IV. és V. fejezet.)
[2]
Az én jogom a lándzsám és a pajzsom. -
Bossard tábornok Akhilleusszal
mondotta: "Lándzsám és pajzsom révén van borom, aranyam és asszonyom."
[3]
Érdekes és termékeny téma lenne egyszer azokat a szerzőket áttekinteni, akik
az uzsoráról, vagy ahogy egyesek némi eutémizmussal mondják: a kamatra
kölcsönzésről értekeztek. A teológusok mindenkor harcoltak az uzsora ellen; de
mivel mindenkor elfogadták a földbérlet vagy haszonbérlet legitimitását
(aminek azonossága a lakásbérlettel és a kamatra kölcsönzéssel kétségtelen),
elvesztek a finomságok és distinkciók labirintusában és végül már nem tudták,
mit is gondoljanak az uzsoráról. Az erkölcs legfőbb ura, az egyház, amely oly
büszke és féltékeny doktrínája tisztaságára, állandó tudatlanságban maradt a
tulajdon és az uzsora valóságos természetét illetőleg; sőt főpapjai által a
legszánalomraméltóbb tévedéseket hirdette. "
Non potest mutuu - mondja
XIV. Benedek -
locationi ulto pacto comparari." "A járadékkötvények
kibocsátása -
Bossuet szerint - éppoly távol áll az uzsorától, mint az ég a
földtől." Ilyen gondolatokkal hogy lehet elítélni a kamatra kölcsönzést és
igazolni az evangéliumot, amely formálisan is megtiltja az uzsorát? A
teológusok fáradalma is rendkívüli: nem tudván tagadni a gazdasági példák
evidenciáját, amelyek okkal azonosítják a kamatra kölcsönzést a bérlettel,
nem merik elítélni a kamatra kölcsönzést, és annyit mondanak csupán, hogy ha
az evangélium tiltja az uzsorát, mégiscsak kell lenni uzsorának. De akkor mi
az uzsora? Nincs szórakoztatóbb látni a
nemzetek tanítóit, mint
ingadoznak az evangélium tekintélye, amely, mondják,
nem szólhat hiába,
és a gazdasági példák tekintélye között; szerintem semmi nem emeli oly magasra
az evangélium dicsőségét, mint állítólagos tudóinak ez az ősi hűtlensége.
Saumaise-t (*), aki a kamatra kölcsönzést a bérleti haszonnal azonosította,
Grotius,
Puffendorf (**),
Burlamaqui (***),
Wolf,
Heineccius (****) cáfolta;
és ami még érdekesebb, Saumaise
beismerte tévedését. Ahelyett, hogy
Saumaise eljárásából levonták volna a következtetést, hogy minden haszon
illegitim, és így eljutottak volna az evangéliumi egyenlőség igazolásáig,
éppen ellenkező következtetést vontak le: mivel a földbérlet és a
haszonbérlet mindenki véleménye szerint megengedett, ha a pénzkamat ettől nem
különbözik, nincs többé semmi, amit uzsorának nevezhetnének, vagyis
Jézus
Krisztus parancsolata
illúzió, semmi, amit szentségtörés lenne elfogadni.
(*) Saumaise, Claude de (1588-1658) Scaliger utódja volt a leideni
egyetemen. Négy legfontosabb tanulmányát a kamatra kölcsönzésről (De
usuris, 1638; De re nummaria, 1639; De foenore trapezitico,
1640; és De mutuo, 1648) annak a vitának a során írta, amely egy bankár
fiának doktorrá avatása alkalmából támadt. Saumaise a kamatra kölcsönzés
legitimitásának bajnokaként állt ki, melyet a teológusok elítéltek. Troplong
sűrűn hivatkozik Saumaise tekintélyére Droit civil expliqué című műve
XIV. kötetének előszavában. [A (*)-gal ellátott, lapalji jegyzetek a
szerkesztők megjegyzései.]
(**) Puffendorf, Samuel de, német jogász és történész (1632-1694),
1672-ben tette közzé Traité du droit de la nature et des gens című művét.
(***) Burlamaqui, J.-J. (Genf, 1694-1748), 25 évesen a
természetjog és az emberi jog professzora (Principes de droit naturel,
Genf, 1747; Principes de droit politique, 1751).
(****) Heinecke vagy Heineccius, Johann-Gottlieb
(1681-1741), német jogtudós és filozófus.
Ha ez az írás Bousset korában jelent volna meg, a nagy teológusok írásokkal,
atyákkal, a tradícióval, zsinatokkal és pápákkal
bizonyította volna, hogy a
tulajdon isteni jog, míg az uzsora ördögi találmány; s az eretnek művet
elégették, szerzőjét pedig a Bastille-ba zárták volna.
[4]
"Az Evangéliumot hirdetem, az Evangéliumból élek" - mondta az Apostol, ami azt
jelenti, hogy a munkájából él: a katolikus egyház azonban jobban szeret a
tulajdonából élni. A középkori közösségeknek a nagybirtokos abbék és püspökök
ellen vívott harcai jól ismertek; az egyházi javak védelmében történt heves
pápai kiátkozások nem kevésbé. A gallikán egyház hivatalos orgánumai még ma
is fenntartják, hogy a papság fizetése nem bér, hanem kárpótlás azokért a
javakért, melyeknek egykor birtokosa volt, és amelyeket a harmadik rend 1789-ben
elvett tőle. A papság szívesebben köszöni létalapját a haszonnak, mint a
munkának.
Az egyik legfontosabb oka annak a nyomornak, melybe Írország süllyedt,
az anglikán egyház hatalmas jövedelme. Így aztán eretnekek és ortodoxok,
protestánsok és pápisták semmit nem vethetnek egymás szemére: egyformán
tévedtek az igazságban, mindannyian félreértették a nyolcadik parancsolatot:
Ne lopj!
[5]
Az anarchia kifejezésben többnyire az alapelv, a szabály hiányát értik; ezért
vált a
rendetlenség szinonimájává.
[6]
Hogy az elmékben ilyen gondolatok ébrednek, az a beszélők képviseleti
uralmának és zsarnokságának köszönhető. Valaha a tudomány, a gondolkodás, a
beszéd egy kifejezésbe vegyült; egy gondolatokban és tudásban erős emberről
azt mondták, tud beszélni és hatalmas a szónoklatban. A beszéd már régóta
absztrakt módon van elválasztva a tudománytól és az észtől; ez az absztrakció,
ahogy a logikusok mondják, lassacskán realizálódott a társadalomban is;
olyannyira, hogy vannak közöttük sokféle tudósok, akik egyáltalán nem
beszélnek, és beszélők, akik egyáltalán nem tudósok a szólás tudományában sem.
Egy filozófus nem tudós: beszélő. A törvényhozó, a költő valaha mély és
isteni férfi volt: ma beszélők. A beszélő egy csengő, amely a legkisebb
érintésre megszólaltatja végtelen hangját; a beszélőnél az előadás áradata
mindig egyenes arányban áll a gondolat szegényességével. A világot a beszélők
irányítják: elkábítanak, letaglóznak, kifosztanak minket, vérünket szívják és
gúnyolódnak rajtunk: a tudósok viszont hallgatnak: ha egy szót akarnak szólni,
kivágják a nyelvüket, írjanak hát.
[7]
Libertas, liberare, librato, libra, liberté ("szabadság"),
délivrer
("meg-, ki-, felszabadít"),
libration ("lengés", "libegés"),
balance
("mérleg", "inga', "ingadozás", "habozás") - ezeknek a kifejezéseknek az
eredete közösnek tűnik. A szabadság a jogok és kötelességek kiegyensúlyozása:
szabaddá tenni egy embert annyit jelent, egyensúlyba hozni a többiekkel,
vagyis az ő szintjükre emelni.
[8]
Egy folyóiratban, melynek első száma
L'Égalitaire címmel nemrég jelent
meg, az önfeláldozást az egyenlőség alapjának tüntetik fel: ez a fogalmak
összekeverése. Az önfeláldozás a legnagyobb egyenlőtlenséget feltételezi;
egyenlőtlenséget keresni az önfeláldozásban annak bevallásával egyenlő, hogy
az egyenlőség a természet ellen való. Az egyenlőségnek az igazságra, a
szigorúan értelmezett jogra, a tulajdonos által segítségül hívott alapelvekre
kell épülnie; másként soha nem létezhet. Az önfeláldozás az igazság fölött
áll; nem lehet törvénnyel előírni, mert természete, hogy nélkülözi a jutalmat.
Valóban, kívánatos lenne, hogy mindenki ismerje el az önfeláldozás
szükségességét, és a
L'Égalitaire gondolata igen jó példa; sajnos nem
vezet sehová. Hiszen mit feleljünk annak az embernek, aki azt mondja: "Nem
akarom magamat feláldozni"? Kényszeríteni kell? Ha az önfeláldozás
kényszerített, már elnyomás a neve, szolgaság, embernek ember általi
kizsákmányolása. Ezért van, hogy a proletárok a tulajdonnak vannak feláldozva.
[9]
Minden modern szocialista közül
Fourier hívei tűntek számomra a
leghaladottabbaknak és szinte egyedül méltónak e névre. Ha megértették volna,
hogy feladatuk szólni a néphez, szimpátiát kelteni, és amit nem értenek, arról
hallgatni; ha kevésbé büszke célokat tűztek volna ki és több respektust
mutattak volna a közvélemény iránt, talán nekik köszönhetően megindult volna a
változás. De miért borulnak térdre ezek az oly szilárd reformátorok szüntelenül
a hatalom és a fényűzés előtt, mindaz előtt tehát, ami a leginkább
változásellenes? Hogyan lehetséges, hogy egy gondolkodó században nem értik
meg, hogy a világot
demonstratív érvekkel kell megtéríteni, nem pedig
mítoszokkal és allegóriákkal? Hogyan lehetséges, hogy a civilizáció
legkönyörtelenebb ellenségeitől átveszik mindazt, ami végzetest az csak
termett: tulajdont, szerencse- és rangegyenlőtlenséget, zabálást, vadházasságot,
prostitúciót, mit tudom én? Szellemidézést, mágiát, ördöngösséget? Miért ezek a
véghetetlen deklarációk az erkölcs, a metafizika, a pszichológia ellen, mikor
folyik e tudományokkal való visszaélés, amiből nem vesznek észre semmit? Miért
istenítenek mániákusan olyasvalakit, akinek legfőbb érdeme, hogy a valaha
létezett legfurcsább nyelven összevissza fecseg egy sor dologról, aminek csak
a nevét ismeri? Aki elfogadja egy ember csalhatatlanságát, máris képtelenné
válik arra, hogy másokat tanítson; aki lemond az észről, száműzi a
véleményszabadságot. A falanszterbeliek nem hibáznának, ha ők lennének az
urak. Méltóztassanak végre gondolkodni, dolgozzanak módszeresen,
demonstrációkat nyújtsanak, ne revelációkat, és szívesen fogjuk hallgatni
őket; azután szervezzék az ipart, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet; tegyék
vonzóvá a munkát, tiszteletre méltóvá a legalázatosabb feladatokat, és
elismerésünk az övék. Mindenekelőtt szabaduljanak illuminizmusuktól, amely
inkább csalónak és becsapottnak mutatja be őket, mint hívőnek és apostolnak.
[10]
Az egyéni birtoklás egyáltalán nem akadálya a nagyüzemnek és a gazdálkodás
egységének. Az elaprózás hátrányairól azért nem beszéltem, mert haszontalannak
tartottam annyi más után újra elismételni azt, aminek mindenki által belátott
igazságnak kell lennie. De meg vagyok lepve, hogy a közgazdászok, akik annyira
hangsúlyozták a kisüzemi gazdálkodás nyomorát, nem látták meg, hogy alapelve
teljes egészében a tulajdonban van, és főleg hogy nem jöttek rá, hogy a föld
mobilizálására vonatkozó tervük a tulajdon megszüntetésének kezdete.