Anarchizmus (Modern ideológiák)
MIHAIL BAKUNYIN:

Forradalmi katekizmus (*)

(Részletek)

(*) Az eredetileg publikált szöveg is hiányos: ezt jelzik az egyes bekezdések számozásának következetlenségei.
(...)

II.

Az Isten helyett az ember iránti szeretetünktől és tiszteletünktől vezetve kijelentjük, hogy az igazságot egyedül az emberi értelem teszi; hogy az igazságosság forrása a lelkiismeret; és hogy a társadalmi rend alapja csakis az egyéni és kollektív szabadság lehet.


III.

Minden felnőtt férfi és nő elvitathatatlan joga a szabadság, tetteiket nem szentesítheti más, csak a lelkiismeret és a józan ész, minthogy először is önmaguknak tartoznak felelősséggel s csak azután a társadalomnak, melynek önként léptek kötelékeibe.


IV.

Nem igaz, hogy az egyik ember szabadsága korlátozza a másikét. Az ember igazából annyiban szabad, amennyiben szabadsága embertársai szabadságában lel megerősítésre és kiteljesedésre, akik egyetértésükkel teljes mértékben elismerik s mintegy visszatükrözik szabadságát. Az ember csak akkor lehet igazán szabad, ha ugyanolyan szabad emberek között él; már egyetlen lény rabsága is sérti az emberiséget és tagadja mindenki más szabadságát.


V.

Az összesség szabadsága éppen ezért csak az egyenlőség által valósítható meg. A szabadság egyenlőség általi megteremtése elvileg és gyakorlatilag is az igazságosság.


VI.

Az erkölcs elvi alapja, ha van ilyen egyáltalán, csakis a szabadság lehet. Tisztelni a másik ember szabadságát - kötelesség; szeretni, segítségére és szolgálatára lenni - erény.


VII.

Teljes mértékben elutasítunk mindenféle hatalmat, ideértve azt is, mely feláldozza a szabadságot az állam oltárán. A primitív társadalom nem ismerte a szabadság fogalmát, mégis mint társadalom megvalósította azt az emberi értelem és szabadságvágy felébredése előtt, még mielőtt átment volna a történelem emberi és isteni tekintély által uralt szakaszán. A társadalom politikai és gazdasági szervezetét újjá kell alakítanunk a szabadság talaján. Mostantól fogva a társadalmi rendnek a lehető legteljesebb egyéni szabadságból, valamint a társadalmi szervezet minden szintjén kibontakozó kollektív szabadságból kell fakadnia.


VIII.

A társadalmi élet politikai és gazdasági szervezetét nem szabad - mint jelenleg - a csúcstól az alapok felé, a középponttól a szélek felé irányítani, kényszercentralizációval teremtvén meg az egységet. Ellenkezőleg, újjá kell alakítani, hogy - a szabad társulás és a föderáció elveinek megfelelően - az alapoktól a csúcs felé, a szélektől a középpont felé szerveződjék.


IX.

Politikai szervezet. Képtelenség olyan általános s egyben konkrétan meghatározott, kötelező jellegű normákat felállítani, melyek minden nemzet belső fejlődésének és politikai szervezetének megfelelnek. Az egyes nemzetek életére megszámlálhatatlan különböző történelmi, földrajzi és gazdasági tényező hat, lehetetlenné téve, hogy mindannyiukra egyaránt érvényes társadalomszervezési mintát dolgozzunk ki. Az ilyen irányú kísérletek teljességgel elszakadnának a valóságtól. Elfojtanák az életnek azt a gazdagságát és spontaneitását, amely csak a végtelen sokféleségében virágzik, és - ami még ennél is fontosabb - ellentmondanának a szabadság legalapvetőbb elveinek. Mindazonáltal a szabadság gyakorlati megvalósítása örökre kudarcra lenne ítélve, ha nem rögzítenénk néhány elengedhetetlenül fontos előfeltételt. Ezek az előfeltételek a következők:

      a) El kell törölni minden államvallást és meg kell szüntetni minden privilegizált egyházat, köztük azokat is, melyeket részben állami pénzeszközökből tartanak fenn, illetve támogatnak. Korlátlan szabadságot kell biztosítani minden vallásnak, hogy templomot emeljenek isteneiknek és eltartsák papjaikat.

      b) Az egyházak mint vallási testületek sohasem élvezhetik ugyanazokat a politikai jogokat, mint a termelési társulások. Nem bízhatjuk rájuk a gyermekek nevelését sem, mivel az egyházak már létükben tagadják az erkölcsöt és a szabadságot, és egyetlen céljuk, hogy megszedjék magukat a mágia jövedelmező mesterségén.

      c) Meg kell szüntetni a monarchiákat és helyettük létre kell hozni a népek szövetségét.

      d) El kell törölni az osztályokat, rangokat és előjogokat. Minden férfi és nő számára biztosítani kell a politikai jogok teljes egyenlőségét; az általános választójogot.

      e) Meg kell szüntetni, el kell törölni, morálisan, politikailag és gazdaságilag le kell bontani az élet minden területére behatoló, militárisan szervezett, centralizált államot, az egyház méltó párját, mely lényegénél fogva a nyomor és a szolgaság, a népek lealjasításának örök forrása. Ebből természetesen következik: Az állami egyetemek bezárása: a közoktatás irányítását a közösségeknek és a szabad társulásoknak kell a kezükbe venniük. Az állami bíráskodás felszámolása: a bírákat a népnek kell választania. A büntető és a polgári, valamint az Európában alkalmazott minden más törvénykönyv hatályon kívül helyezése, mivel a szabadság törvénye csak magából a szabadságból születhet meg. A bankok és más állami hitelintézmények megszüntetése. A központi irányítás, a bürokrácia, az állandó hadsereg és az állami rendőrség felszámolása.

      f) A mindkét nem számára biztosított általános választójog útján, közvetlen választásokkal kell a bírói és a polgári tisztségviselőket, valamint a képviselőket (országos, tartományi és helyi küldöttségek) megválasztani.

      g) Újjá kell szervezni az országok belső életét az egyének, a termelési társulások és a közösségek korlátlan szabadságának figyelembevételével. El kell ismerni a kiválás jogát: minden embernek, társulásnak és közösségnek, minden térségnek és országnak feltétlen joga van az önrendelkezésre, joga van társulni vagy a társuláson kívül maradni, joga van bárkivel szövetségre lépni vagy a szövetséget felbontani, tekintet nélkül az úgynevezett történelmi jogokra (precedensek által szentesített jogok) és a szomszédok érzékenységére. Mihelyt elismertük a kiválás jogát, nem lesz szükség többé arra, hogy bárki is kilépjen. Az erőszakkal kikényszerített "egység" felbomlásával a társadalom egységei ellenállhatatlan kölcsönös vonzódásaiktól és belső szükségleteiktől vezetve fognak majd egyesülni. A közösségek, tartományok, régiók és országok eme új, szabadsággal szentesített föderációi erősek, termékenyek és felbonthatatlanok lesznek.

      h) Az egyén jogai:
1. Minden férfinak és nőnek joga van a születéstől a felnőtt korig a teljes ellátásra: ruhára, élelemre, lakóhelyre, gondoskodásra, útmutatásra, taníttatásra (ingyenes iskolák, általános, középfokú és felsőfokú oktatás, művészeti, szakmai és tudományos képzés), s mindezt a társadalom költségén.

2. A szabad pályaválasztás mellett minden fiatalnak egyformán joga van arra, hogy a társadalom segítse, és a lehető legnagyobb mértékben támogassa. Ha ez megvalósult, a társadalom nem gyakorol felettük többé semmiféle hatalmat vagy felügyeletet, tiszteli, s ha kell, megvédelmezi jogaikat és szabadságukat.

3. A felnőttek szabadsága, bármelyik nemhez is tartozzanak, legyen korlátlan és teljes, hogy szabadon mehessenek oda, ahová akarnak, hogy kinyilváníthassák véleményüket, bármi legyen is az, hogy szabadon lehessenek lusták vagy tevékenyek, erkölcsösek vagy erkölcstelenek; rövidre fogva, hogy kedvük szerint rendelkezhessenek önmagukkal és javaikkal, nem tartozván felelősséggel senkinek. Minden felnőtt férfinak és nőnek álljon jogában saját munkájából élni, ha tisztességes, de élhessen akár mások nyakán is, ha azok önként vetik magukat alá a kizsákmányolásnak.

4. Biztosítani kell az agitáció, a szónoklás, a sajtó és a (nyilvános vagy zártkörű) gyülekezés korlátlan szabadságát. Eme jogoknak nem szabhat határt más, csak a közvélemény természetes üdvözítő ereje. Mindenkinek jogában áll társulásokat létrehozni akár úgynevezett immorális célokra is, s e körből nem zárhatók ki azok a társulások sem, melyeknek célja az egyéni, illetve a közösségi szabadság aláásása (vagy lerombolása).

5. A szabadságot a szabadságnak kell megvédenie és csakis a szabadság védheti meg: szabadságot a szabadság érdekében korlátozni veszélyes melléfogás. Az erény nem eredhet másból és nem irányulhat másra, csak a szabadságra: a szabadság az erény egyedüli éltető eleme. Valahányszor eddig az erkölcs nevében korlátozták a szabadságot, annak mindig az erkölcs látta kárát. A pszichológia és a statisztika, valamint az egész történelem azt bizonyítja, hogy az egyén és a társadalom romlottsága a helytelen családi és köznevelés, az elfajult közerkölcsök, a megromlott közhangulat, mindenekelőtt pedig a hibás társadalomszervezet egyenes következménye. A kiváló belga statisztikus, Quételet kimutatta, hogy a gonosztevők által elkövetett bűntettek előtt a társadalom nyitja meg az utat. Ebből következik, hogy kudarcra van ítélve minden olyan kísérlet, mely a társadalomban tenyésző bűn ellen az egyén szabadságát korlátozva a törvény szigorát veti be. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tekintélyelvű elnyomó rendszerek nemhogy elejét vennék, inkább serkentik a bűnözést; a köz- és magánerkölcsök állapota attól függően változik, hogy korlátozzák vagy növelik az egyén szabadságát. Következésképp a társadalom megújhodása érdekében először is gyökerestül ki kell tépnünk az egyenlőtlenségen, kiváltságokon és az emberek semmibevételén alapuló politikai és társadalmi rendszert. Ha majd újjáteremtjük a társadalmat a legteljesebb szabadság, egyenlőség és igazságosság alapján - nem is szólva a munkanélküliség felszámolásáról és az ember iránti tiszteletből táplálkozó felvilágosult oktatásról -, akkor majd a közvélemény az új embert fogja kifejezni és a korlátlan szabadság természetes védelmezője lesz.

6. A társadalom mindazonáltal nem hagyhatja magát védtelenül a romlott és élősködő egyénekkel szemben. Minden politikai jog alapja a munka kell hogy legyen. A társadalom egységei - mindegyik a maga hatáskörében - megfoszthatják politikai jogaitól a társadalomellenes felnőtteket (kivéve az öregeket és a betegeket; valamint azokat, akik magán- vagy társadalmi segítségre szorulnak), de kötelességük lesz visszaállítani e jogokat, mihelyt saját munkájukból kezdenek el élni.

7. A szabadság az ember elidegeníthetetlen joga és a társadalom soha senkitől nem fogja elvárni, hogy lemondjon szabadságáról, vagy hogy szerződésre lépjen másokkal, kivéve a legteljesebb egyenlőség és kölcsönösség alapján. A társadalom nem akadályozhatja meg, hogy bármely férfi vagy nő, feladva emberi méltóságát, önként álljon mások szolgálatába, megteheti viszont, hogy az ilyen embereket indokoltan élősködőknek tekinti, akik nem jogosultak a politikai szabadság gyakorlására, noha csak addig, amíg szolgaságuk fennáll.

8. Azok az emberek, akiket megfosztanak politikai jogaiktól, szülői hatalmukat is elvesztik. Mindazok, akik nem tartják be az önkéntes egyezményeket, lopnak, másokat testileg bántalmaznak vagy ami még ennél is fontosabb, megsértik valamely embertársuk - legyen az honfitársuk vagy idegen - szabadságjogait, a társadalom törvényei szerint nyerik majd el büntetésüket.

(...)

10. Az a személy, akit valamely társulás (kommuna, tartomány, régió vagy ország) törvényei szerint elítéltek, megőrzi a jogát, hogy bejelentve a társulásból való kilépési szándékát, megmeneküljön a büntetéstől. Ebben az esetben azonban a társulásnak ugyanolyan joga van őt kiutasítani s megfosztani őt a társulás által nyújtott biztosítékoktól és védelemtől.
     i) Társulási jog (föderalizmus). A munkások szövetkezeti társulásai új tényezők a történelemben. Ma még csak találgathatunk, hogy milyen hatalmas fejlődésen fognak ezek a társulások minden kétséget kizárólag keresztülmenni az új politikai és társadalmi körülmények között. Lehetséges, sőt nagyon is valószínű, hogy egy napon átlépik majd a városok, a tartományok, sőt az államok határait. Meglehet, hogy gyökeresen átalakítják majd a társadalmat; országok helyett mesterségbeli csoportokba fognak szerveződni, nem a politika, hanem a termelés szükségleteinek megfelelően. Ez azonban még a jövő zenéje. Akárhogy is lesz, mi már most kinyilváníthatjuk azt az alapelvet, hogy az emberekhez hasonlóan a társulások számára is biztosítani kell - függetlenül tevékenységüktől vagy céljaiktól - a korlátlan szabadságot. Sem a társadalomnak, sem a társadalom egyéneinek - a kommunáknak, tartományoknak vagy országoknak - nincs joguk megakadályozni a szabad egyének szabad társulását, bármi is legyen a céljuk, politikai, vallási, tudományos, művészi vagy akár az, hogy megrontsák vagy kihasználják a tudatlanokat vagy az iszákosokat, feltéve, hogy azok nem kiskorúak. A szélhámosokkal és a káros tevékenységet folytató társulásokkal mindenekelőtt a közvéleménynek kell felvennie a harcot. A társadalomnak mindazonáltal kötelessége minden olyan társulástól, illetve kollektív testülettől megtagadni a polgári jogokat, amely céljait vagy szabályait tekintve sérti az igazságosság alapvető elveit. Senkire sem lehet egyedül azért büntetést róni, vagy politikai és társadalmi jogaitól megfosztani, mert ilyen el nem ismert társasághoz tartozik. Az elismert és az el nem ismert társaságok között a különbség az lesz, hogy a jogilag elismert társulások az önként vállalt kötelezettségeiket nem teljesítő egyénekkel vagy elismert csoportokkal szemben a közösséghez folyamodhatnak védelemért. A jogilag el nem ismert társulásokat nem illeti meg ez a védelem, és egyetlen egyezségüket sem fogják kötelezőnek elismerni.

      j) Hogy milyen elvek alapján fognak egy országot régiókra, tartományokra, kerületekre és helyi közösségekre osztani azt, mint Franciaországban, a hagyományok, a sajátos körülmények és az egyes országok jellegzetességei fogják természetszerűleg meghatározni. E helyütt csak azt a két alapvető és nélkülözhetetlen elvet emelnénk ki, amelyet minden, a szabad társadalom megteremtésére igazán törekvő országnak figyelembe kell venni. Először is: minden szervezeti egységnek föderációk útján kell az alapoktól a csúcs felé, a helyi közösségektől az ország vagy nemzet koordinációs társaságáig az egyre nagyobb egységet megvalósítania. Másodszor: a helyi közösség és az ország között kell lennie legalább egy autonóm közvetítő egységnek: a megyének, a régiónak vagy a tartománynak. Egy ilyen autonóm közvetítő egység nélkül a helyi közösség (a szó szoros értelmében) túlságosan is elszigetelt és gyenge lenne ahhoz, hogy ellen tudjon állni az állam önkényuralmi, centralizációs törekvéseinek, s így nem lehetne elejét venni (mint ahogy Franciaországban sem lehetett) a despotikus egyeduralmi rendszer restaurációjának. Az önkényuralom forrása nem annyira a királyok zsarnoki természetében rejlik, mint inkább az államok centralizált szervezetében.

      k) Minden politikai szervezet alapegysége a teljességgel autonóm egyedi közösség kell hogy legyen, amit a mindkét nembeli nagykorúak többségi szavazata hoz létre. Senkinek sem lesz hatalma, sem joga beavatkozni a közösségek belső életébe. Minden közösség maga választhatja tisztségviselőit, törvényhozóit és bíráit. Kezeli a közösség vagyonát és a pénzügyeket. Legyen minden közösség elvitathatatlan joga, hogy maga hozza létre alkotmányát és maga alkossa törvényeit mindenféle felsőbb szentesítés nélkül. Annak érdekében azonban, hogy a tartományi föderáció tagja és szerves része lehessen, szükség van arra, hogy alapszabályai a tartományi alkotmány alapelveivel összhangban legyenek, és hogy jóváhagyja őket a tartományi parlament. A közösségeknek el kell fogadniuk a tartományi törvényszék döntéseit, és a tartományi kormányzat minden intézkedését. (A tartományi kormányzat minden intézkedése a tartományi parlament jóváhagyására szorul.) Azok a közösségek, akik nem vetik alá magukat a tartományi törvényeknek, nem élvezhetik azok védelmét.

      l) A tartomány ne legyen más, mint az autonóm közösségek szabad föderációja. A tartományi parlament állhatna egyetlen kamarából, amelyben a közösségek képviselői foglalnak helyet vagy lehetne kétkamarás, ahol a másik kamara a tartomány összlakosságát képviselné a helyi közösségektől függetlenül. A tartományi parlament fogja megszövegezni (a jelen katekizmus elvei alapján) a tartományi alkotmányt, anélkül azonban, hogy bármily módon beavatkozna a közösségek belső ügyeibe. Minden olyan közösségnek, amely képviseltetni kívánja magát a tartományi parlamentben, el kell fogadnia ezt az alkotmányt. A tartományi parlament törvényekben fogja szabályozni az egyéneknek, a közösségeknek és a társulásoknak a tartományi föderációval szemben fennálló jogait és kötelezettségeit, valamint a tartományi törvények megsértésének következményeit. Mindazonáltal a föderatív alkotmány biztosítani fogja a közösségek számára a jogot, hogy nem alapvető, hanem másodlagos kérdésekben eltérjenek tőle.

      Szigorú összhangban a Föderatív Alkotmánnyal, a tartományi parlament fogja rögzíteni a közösségek, a parlament, a tartományi törvényszék, valamint a tartományi közigazgatás egymás közti jogait és kötelezettségeit. Feladata lesz a tartomány egészét érintő törvényhozás, valamint a nemzeti parlament határozatainak és intézkedéseinek jóváhagyása: mindez azonban a közösség és a tartományi autonómia legmesszebbmenőkig való tiszteletben tartásával. A tartományi parlament fogja a tartományi bevételeket, illetve a nemzeti jövedelmet a közösségek között felosztani, anélkül azonban, hogy beleszólna a közösségi igazgatás ügyeibe. A közösségek tagjaik határozata alapján fogják felhasználni a tartományi bevételekből, illetve a nemzeti jövedelemből rájuk eső részt. A tartományi parlament hagyja majd jóvá a tartományi közigazgatás minden intézkedését és eljárását. A tartományi közigazgatás tisztségviselői természetesen az általános választójog alapján kerülnek majd székükbe, akárcsak a tartományi törvényszék bírái, akik a közösségek, a közösségek és az egyének, valamint a közösségek és a tartományi közigazgatás, illetve a parlament között felmerült vitás kérdésekben döntenek. Döntéseik megfellebbezhetetlenek. (A dolgok ilyetén elrendezése) valódi, eleven egységet, gazdag közösségi életet teremt majd és nem színtelen, élettelen egyformaságot. Az így létrejött egység a közösségek szükségleteit és vágyait fogja kifejezni, egyszóval megvalósul az egyéni és a kollektív szabadság. Ezt az egységet a tartományi hatalom nem hozhatja létre kényszer vagy erőszak útján, hiszen még az igaz és a jó is hazuggá és gazzá fajul, ha rákényszerítik az emberre.

      m) Az ország ne legyen más, mint az autonóm tartományok föderációja. (*)

(*) Az ország és a tartományok közötti szervezeti kapcsolatok nagyjából a tartomány és a közösségek kapcsolatának mintájára épülnének fel. [A szöveget gondozó Max Nettlau megjegyzése.]
      n) A Nemzetközi Föderáció alapelvei. A nemzetek egysége, a Nemzetközi Föderációt beleértve, a fent leírt elvek alapján jön majd létre. Lehetséges és meglehetősen kívánatos is egyben, hogy minden nemzet testvéri összefogásban egyesüljön és megbonthatatlan szövetségbe kovácsolódjék a reakciós nemzetek koalíciójával szemben, ha majd megint üt a Népi Forradalmak órája. E szövetségből fog a Népek Egyetemes Föderációja kinőni, mely végül az egész világot összefogja majd. A forradalmi népek Nemzetközi Föderációja, annak parlamentje, bírósága és nemzetközi végrehajtó bizottsága a forradalmi elvek alapján fog természetszerűleg felépülni. A nemzetközi alkotmány vonatkozásában ez a következőket jelenti:
1. Minden terület, minden ország és nép, legyen bár kicsi vagy nagy, erős vagy gyenge, minden régió, tartomány és közösség elvitathatatlan joga az önrendelkezés, hogy szövetségre lépjen, egyesüljön vagy kiváljon kívánsága szerint, tekintet nélkül az úgynevezett történelmi jogokra és az államok politikai, kereskedelmi vagy stratégiai törekvéseire. Annak érdekében, hogy valódi, termékeny és tartós legyen, a társadalom alapegységeinek szövetsége csakis a legteljesebb szabadság alapján jöhet létre: csak a társadalom egyes egységeinek belső szükségleteiből és kölcsönös vonzódásából születhet meg...

2. El kell törölni az állítólagos történelmi jogokat és a hódítás gyalázatos jogát.

3. Teljes mértékben elutasítjuk az államok terjeszkedési politikáját, hatalomra és dicsőségre törekvését. Mert ez az a magatartás, amellyel az országok erődöt építenek maguk köré, elzárkózva az emberiség többi részétől, így szervezik meg a maguk zárt világát, fittyet hányva az emberi testvériségre abban a meggyőződésben, hogy dicsőséget s gazdagságot csak más nemzetek rovására lehet szerezni. Az az ország, mely hódításra tör, saját népét is törvényszerűen szolgaságba dönti.

4. Egy nemzet dicsősége és nagysága csak abban állhat, hogy mennyire valósítja meg a humánus elveket. Erejének és életrevalóságának mértéke - a szabadsága.

5. Az egyes nemzetek jóléte és szabadsága, akárcsak az embereké, elválaszthatatlanul összefonódik egymással. Ezért a szövetséghez tartozó országok között szabaddá kell tenni a kereskedelmet, a cserét és az érintkezést, el kell törölni a határokat, meg kell szüntetni az útlevelet és a vámokat. A föderáció tagországainak minden polgára ugyanazokat a polgárjogokat élvezze, politikai jogait a szövetséghez tartozó összes többi országban minden további nélkül gyakorolhassa, és ne akadályozza semmi, ha bármelyik tagország állampolgárságát meg kívánja szerezni. Az egységtől a szabadságig eljutni azonban nehéz, ha nem lehetetlen; s még ha lehetséges is volna, csak az erőszak által kikényszerített álegység lerombolása árán lenne az.

(...)

7. A föderáció egyetlen tagországa se tartson fenn állandó, reguláris hadsereget vagy bármilyen intézményt, mely a katonák és a nép közé állhat. Az állandó hadseregek és a hivatásos katonák léte a kegyetlenkedések mellett nemcsak belső feszültségek forrása, nemcsak anyagilag teszi tönkre az országot, hanem más nemzetek jólétét és függetlenségét is veszélyezteti. Ha kell, minden egészséges állampolgár maga fogjon fegyvert, hogy megvédelmezze otthonát és szabadságát. Az egyes országok katonai védelmét és hadifelszereléssel való ellátását a közösségeknek kell helyi szinten megszervezniük, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ez a tartományok feladata legyen, valahogy úgy, ahogy Svájcban vagy az Egyesült Államokban működtetik a milíciákat (utóbbiban úgy 1860 és 1867 között).

8. A Nemzetközi Bíróság feladata egyedül az, hogy az országok egyes tartományai között előforduló vitákat rendezze, a fellebbezés lehetősége nélkül. A szövetség tagországai közötti nézeteltérésekben kizárólag a Nemzetközi Parlament dönthet, fellebbezés nélkül. A Nemzetközi Parlament dolga lesz egyúttal, hogy az egész forradalmi szövetség nevében kialakítsa annak közös politikáját, s ha elkerülhetetlen, háborút viseljen a reakciós nemzetek koalíciója ellen.

9. A föderáció tagországainak tilos háborút viselniük egymás ellen. Ha mégis kitörne a háború, és a Nemzetközi Bíróság az ügyben már kihirdette határozatát, a támadó félnek alá kell vetnie magát a bíróság döntésének. Amennyiben ez nem történik meg, a többi tagország megszakítja kapcsolatait az agresszorral, és egyesült erővel veri vissza az esetleges támadást.

10. A forradalmi szövetség minden tagjának kötelessége, hogy aktívan részt vegyen a kívülálló államokkal szemben vívott és a Nemzetközi Parlament által jóváhagyott háborúkban. Ha egy tagország a Nemzetközi Bíróság tanácsa ellenére igazságtalan háborút indít egy kívülálló állam ellen, előre tudni fogja, hogy a háborút egyedül kell megvívnia.

11. A tagállamok remélhetőleg előbb-utóbb felhagynak majd azzal a költséges gyakorlattal, hogy külön-külön diplomáciai képviselőt küldjenek az idegen államokba, és követeik, közös megállapodás alapján, az egész szövetség nevében lépnek majd föl.

12. Csak azok az országok, illetve népek lehetnek a föderáció tagjai, akik elfogadják az e katekizmusban rögzített elveket.

X.

A társadalom szervezete. Valódi politikai szabadság nem képzelhető el politikai egyenlőség nélkül, a politikai egyenlőség pedig csak társadalmi és gazdasági egyenlőség talaján valósulhat meg.

      a) Az egyenlőség nem jelenti az egyéni különbségek eltüntetését, sem azt, hogy az embereket testileg, lelkileg vagy morálisan egyformává kéne tenni. A teljesítmények és képességek sokfélesége - a fajok, a nemzetek, a nemek, a különböző korú, és egyáltalán, az egyes emberek közötti különbségek - alapvetően nem káros a társadalomra nézvee, ellenkezőleg, az emberiség gazdagodására szolgál. A gazdasági és társadalmi egyenlőség személyes vagyoni egyenlőséget jelent, ez azonban nem az egyéni hozzáértéssel, termelési kedvvel vagy takarékossággal megszerezhető javak korlátozása útján valósítandó meg.

      b) Az egyenlőség és igazságosság megteremtése egész egyszerűen egy olyan társadalom létrehozását teszi szükségessé, amely felépítésénél fogva minden egyes ember számára - születésétől kezdve a serdülő és felnőtt koron át - egyenlő lehetőségeket biztosít először is a megélhetés és a tanulás terén, majd később természetes képességeinek és hajlamainak teljes kibontakoztatásához. Ez az eredendő egyenlőség, amit az igazságosság követel meg mindenki számára, mindaddig csak álom marad, amíg el nem töröljük az öröklési jogot.

     (...)

      d) Az öröklési jog eltörlése. A társadalmi egyenlőtlenség - nem a jogi, hanem a tényleges, az osztályok, a kiváltságok és a vagyon egyenlőtlensége - mindaddig létezni fog, amíg el nem töröljük az olyan jogokat, mint az öröklés. Örök társadalmi törvény, hogy a de facto egyenlőtlenség jogi egyenlőtlenséghez vezet; a társadalmi és politikai egyenlőtlenség édestestvérek. Az igazi egyetemes, libertárius értelemben vett politikai egyenlőség nélkül a társadalom mindig is két egyenlőtlen részre fog szakadni. Az egyiket, az emberiség nagyobb részét, a tömegeket el fogja nyomni a másik, a privilegizált, kizsákmányoló kisebbség. Az öröklési jog sérti a szabadság elvét, s mint ilyen, elvetendő.

     (...)

      g) Az öröklési jog és a belőle származó egyenlőtlenség felszámolása után még továbbra sem fog eltűnni az a (vagyoni) egyenlőtlenség, amely az egyéni teljesítőképességek és adottságok különbözőségéből ered. Ezek az egyenlőtlenségek sohasem szűnnek meg teljesen, csak mértékük csökken majd a nevelés és az egalitárius társadalomszerkezet hatása, s mindenekelőtt annak következtében, hogy az öröklési jog nem nehezedik többé az eljövendő generációkra.

      h) Miután a munka a gazdagság egyetlen forrása, az ember választhat, hogy éhenhal, kivonul a sivatagba vagy az erdő vadjai közé, de aki társadalomban akar élni, annak dolgoznia kell a kenyeréért, mert ha nem, akkor mint parazita, aki a mások verítékén él, magára vonja a társadalom ítéletét.

      i) A munka az emberi méltóság és az erkölcs alapja. Mert egyedül a szabad és értelmes munka tette, hogy az ember legyőzte magában az állatot, kifejlesztette magában az emberséget és az igazságérzetet, megváltoztatta környezetét és civilizált világot teremtett. Annak a felfogásnak, miszerint a munka szégyen, amit már az ókorban is, majd később a feudális világban vallottak, s ami a "munka méltóságáról" hangoztatott álszent nagy szavak ellenére széles körökben él még ma is - eme ostoba előítéletnek két forrása van. Az egyik az az antik világban oly mélyen gyökerező meggyőződés, mely szerint ahhoz, hogy a társadalom egyik része számára alkalmat és eszközt teremtsünk, hogy a tudomány, a művészetek s a filozófia segítségével és az emberi jogok gyakorlásával humanizálja magát, a társadalom másik, s persze felmérhetetlenül népesebb részét rabszolgamunkára kell kárhoztatnunk. Az ókori civilizáció eme alapintézménye volt oka összeomlásának is.

      A város, melyet egyrészről elkorhasztott s szétzüllesztett a kiváltságos polgárok henyesége, másrészről meg visszavonhatatlanul aláásott a kitagadott rabszolgatömegek láthatatlan tevékenysége - akik szolgasoruk ellenére is kialakították a közös munkában az egymásrautaltság és összetartozás tudatát védekezésül az elnyomatás ellen -, összeomlott a barbár népek rázúduló csapásai alatt.

      Jóval később, a kereszténység, a rabszolgaság vallása szétrombolta a szolgaság ősi formáit, de csak azért, hogy újat találjon ki helyette. Az isteni kegyelem által szentesített, egyenlőtlenségen és a hódítás jogán alapuló privilégium újból két szemben álló táborra osztotta a társadalmat: a "csőcselékre" és a nemességre, a jobbágyokra és az urakra. Emezeket illeti a fegyverviselés és a kormányzás szent hivatása; a szolgáknak jut a kényszerből végzett munka átkos terhe. Azonos okok szükségképpen azonos következményekhez vezetnek: a nemesség bűnös semmittevésben tékozolván erejét, erkölcsi tartását vesztve elbukott, 1789-ben elsöpörte őket a felkelt szolgák és munkások bosszúálló serege. A (francia) forradalom meghirdette a munka méltóságát és törvénybe iktatta a munkához való jogot. De csak a törvény változott, mert a valóságban a munka továbbra is szolgasors maradt. A nagy forradalom megszüntette a munka lealacsonyításának egyik okát, a politikai egyenlőtlenség dogmáját. Maradt azonban egy másik, s ez nem más, mint a kézi és szellemi munka mindmáig létező szétválasztása, mely új formában éleszti fel az ősi egyenlőtlenséget és két táborra osztja a világot: a kiváltságos kisebbségre - előjogait nem a törvény, hanem a tőke biztosítja - és a munkások tömegeire, akiket immár nem a törvény, hanem az éhség hajt rabigába.

      Elméletileg ma már elismert a munka méltósága és a közvélemény szemében szégyen, ha valaki munka nélkül él. Ez azonban nem érinti a kérdés lényegét. Az emberi munka nagy általánosságban még ma is két egymást kizáró kategóriára oszlik: az egyik - a tisztán intellektuális és vezető tevékenység - a tudósokat, művészeket, mérnököket, feltalálókat, könyvelőket, pedagógusokat, állami hivatalnokokat és a hozzájuk tartozó elitet, vagyis a rend fenntartóit foglalja magában. A másik azokat a hatalmas munkástömegeket, amelyek az alkotó értelem és a gondolkodás örömétől megfosztva az intellektuális vezető elit parancsainak vak és gépies végrehajtóivá süllyednek. A munka eme gazdasági és társadalmi megosztottsága végzetes következményekkel jár mind a kiváltságos osztályok tagjaira, mind a néptömegekre, s veszélyezteti nemcsak a társadalom egészének jólétét, hanem morális és szellemi fejlődését is. A mindennapos semmittevés erkölcsileg és szellemileg fokozatosan szétzülleszti az uralkodó osztályokat. Tökéletesen igaz, hogy az ember művészeti, tudományos és lelki épüléséhez feltétlenül szükség van bizonyos mennyiségű szabadidőre - alkotó pihenésre az örömmel végzett s jól megfizetett napi munka után -, amit a társadalom minden tagja számára - kinek-kinek kedve s tehetsége szerint - biztosít. Az emberi természet olyan, hogy a rosszra való hajlandóságát mindig a körülmények erősítik fel, s az egyén erkölcsei sokkal inkább függnek az őt körülvevő környezettől s a benne adott feltételektől, mint a saját akaratától. E tekintetben, mint minden másban is, a társadalmi szolidaritás törvényének felmérhetetlen jelentősége van: a társadalom, illetve az egyén erkölcseit semmi nem nemesítheti jobban, mint a teljes egyenlőség és a szabadság. Vegyük akár a legőszintébb demokratát és ültessük a trónra: ha nem lép le nyomban, mérget vehetünk rá, hogy előbb-utóbb gazember válik belőle. A született arisztokrata (hacsak valami különös véletlen folytán nem szégyelli származását s le nem mond születési kiváltságairól) régi dicsőségek után fog sóhajtozni, téblábolni fog a jelenben, s szenvedélyesen visszautasít minden jövendő haladást. Ugyancsak ez áll a polgárra is: a léhaság s a tőke e drága gyermeke üres óráit aljas üzelmek után járva, feslettségben és kicsapongásban tölti. Máskülönben pedig vaskézzel tartja markában a munkásosztályt, amely ha végtére kiengedi a palackból a bosszúállás szellemét, az iszonytatóbb lesz még 1793-nál is.

      Jóval könnyebb meghatározni azokat a hátrányokat, amik a munka megosztottsága következtében a munkásokat érik: ő az, aki másokért kénytelen dolgozni, mert szegénységre és nyomorúságra született, őt nem nevelik, és nem taníttatják, és a vallás segítségével a lelkét is megbéklyózzák. Tett- és akaraterejétől megfosztva, védtelenül áll az életbe kilökve. Kétségbeesésében olykor fellázad, de híján a sorstársaival összeforrasztó egységnek és ama higgadt értelemnek, ami nélkül hatalmat szerezni nem lehet, vezetői minduntalan elárulják és feláldozzák, s ő legtöbbször még arra sem jön rá, ki vagy mi felelős szenvedéseiért. Megfáradva a hiábavaló küzdelmekben, újból felveszi jól ismert bilincseit.

      A munkások szolgasága mindaddig nem fog megszűnni, amíg közös összefogással meg nem döntik a kapitalizmust. Az uralkodó osztályok mindaddig kizsákmányolják őket, amíg a tanulás (ami egy szabad társadalomban mindenki számára egyformán nyitva áll) kiváltságosok előjoga; amíg ez a kiváltságos kisebbség sajátítja ki a tudományos és vezetői munkát, a - géppé vagy igavonó barommá aljasított - nép pedig a kizsákmányolók által kirótt alantas feladatokat kénytelen végezni. Az emberi munka ilyetén lealacsonyítása megbocsáthatatlan bűn, beszennyezi a társadalom morális, kulturális és politikai intézményeit. A történelem megmutatta, hogy a tanulatlan tömegek, akikben csírájában fojtották el a gondolkodás képességét, akik elállatiasodtak a napi robot gépies egyhangúságában s egész életükben hiába törekedtek a fényre, eszeveszett hordává válhatnak, vak lázadásukkal létében fenyegetvén a társadalmat.

      A kézi és szellemi munka e mesterséges szétválasztását egy új társadalmi szintézisnek kell felváltania. Ha majd a tudomány embere fizikai munkát is végez és a munkás szellemi tevékenységet, a szabad szellemi munka üdvösséget hoz az emberiségnek, és ez lesz majd méltóságának és jogainak forrása.

      k) A szabad és értelmes munka feltétlenül közös munka lesz. Magától értetődik, hogy minden ember szabadon döntheti el, egyedül vagy közösségben kíván-e dolgozni. Az viszont kétségtelen, hogy (eltekintve azoktól a munkáktól, amiket leginkább magányosan célszerű végezni) az iparban, sőt még a tudományos, illetve művészeti tevékenység területén is a közös munkát fogja mindenki előnyben részesíteni. Mert a közösség bámulatosan megsokszorozza az egyes munkás teljesítőképességét, s így, a többiekkel együttműködve, a termelő társulás tagja jelentősen többet fog keresni jóval kevesebb idő alatt. És ha létrejönnek a szövetkezetek és munkaszervezetek tagjait tömörítő termelő társulások érdek és mesterség szerinti önkéntes szervezetei, a nemzeti határokat és kereteket áttörve egyetlen hatalmas nemzetközi gazdasági föderációvá fognak egyesülni. A társulások e nemzetközi föderáción belül ipari parlamentet fognak működtetni, amely az általa vezetett pontos és részletes világstatisztikák alapján a kínálat és kereslet kiegyensúlyozásával elosztja a világ ipari termelését az egyes országok között. Az emberiséget nem sújtják majd többé a kereskedelmi és ipari válságok, a stagnálás (munkanélküliség) és a pazarlás stb.; az emberi munka emancipációja átformálja a világot.

      l) A föld és minden természetes erőforrás az emberiség közös tulajdona, ám csakis az használhatja, aki saját munkájával veszi birtokba.

      Anélkül, hogy kisajátítanák őket, egyedül a munkástársulások hathatós befolyása révén, a tőke és a termelési eszközök azok kezébe kerülnek, akik az anyagi javakat maguk állítják elő. (*)

(*) Bakunyin azt érti ez alatt, hogy a termelésben csak akkor megengedett a magántulajdon, ha a tulajdonos az adott munkát maga végzi és nem alkalmazottakkal dolgoztat. Nézete szerint a közös tulajdon fokozatosan kiszorítaná a magántulajdont. [Sam Dolgoff jegyzete.]
      m) A nők számára egyenlő politikai, társadalmi és gazdasági jogokat kell biztosítani, továbbá kötelezettségeiket is a férfiakéval egyenlővé kell tenni.

      n) Meg kell szüntetni a család intézményét, de nem a természetes családét, hanem azt a jogi formát, aminek alapja a tulajdon és a törvény. Az egyházi és polgári házasságkötést a szabad házasságnak kell felváltania. Minden felnőtt férfinak és nőnek joga van bárkivel és bármikor szövetségre lépni vagy azt felbontani, a társadalomnak pedig nincs joga e szövetség elé akadályokat gördíteni vagy erőltetni annak fenntartását. Az öröklési jog eltörlésével és a gyermekek társadalom által biztosított taníttatásával a házasság felbonthatatlanságának minden jogi indoka megszűnik. Férfi és nő szövetsége szabadon köttessék, minthogy a morális tisztességnek is a szabad választás az elemi feltétele. A házasságban a férfi és a nő korlátlan szabadságot élvez. Sem az erőszak, sem a szenvedély, sem a múlt jogai nem igazolhatják, hogy az egyik fél megsértse a másik szabadságát. A szabadság korlátozása mindenkor bűncselekménynek tekintendő.

      o) A közösségi szervezeteknek a fogantatás pillanatától a születésig támogatnia kell az anyát és gyermekét. Azokat az anyákat, akik gondozni és szoptatni kívánják gyermeküket, szintén támogatni kell.

      p) A szülőknek joguk van gondoskodni gyermekükről és irányítani nevelését. Ám mindez a közösség végső ellenőrzése alatt, amely megtartja jogát - s ez egyben a kötelessége is -, hogy elvegye a gyermeket azoktól a szülőktől, akik rossz példával vagy kegyetlen, embertelen bánásmóddal demoralizálják vagy másképpen akadályozzák testi és lelki fejlődését.

      q) Sem a szülők, sem a társadalom nem formálhat jogot a gyermekre. A gyermek egyedül önmagához és saját jövendő szabadságához tartozik. A gyermeket mindaddig az idősebbek felügyelete alatt kell gondozni, amíg elég érett nem lesz ahhoz, hogy önmagáról gondoskodjék. Való igaz, hogy a szülő a gyermek természettől adott nevelője, mivel azonban épp magának a közösségnek a jövője függ a gyermek értelmi és erkölcsi nevelésétől, ezért a közösségnek kell e feladatot ellátnia. Csak akkor biztosított a felnőttek szabadsága, ha a szabad társadalom veszi kézbe az utódok nevelését.

      r) Az egyházi iskolákat világi intézményeknek kell felváltaniuk, azzal a különbséggel, hogy míg a vallásos nevelés a babonák s az istenhiten keresztül a hatalom eszméjének továbbéléséhez ad tápot, a világi közoktatásnak egyetlen célja lehet: a gyermek fokozatos, lépésről lépésre előrehaladó bevezetése a szabadság birodalmába fizikai erejének, értelmének és akaratának hármas fejlesztésével. Értelem, igazság, igazságosság, embertársaink tisztelete, méltóságtudat és mások méltóságának tudata, szabadságszeretet és mások szabadságának szeretete, meggyőződés, hogy a munka az élvezett jogok alapja és feltétele - ezen elveknek kell minden közoktatás gerincét alkotnia. Az oktatásnak mindenekelőtt emberré kell formálnia, emberi értékeket átadnia s csak aztán jön a szakmai képzés. Ahogy növekszik a gyermek, úgy szabadul fel fokozatosan a tekintély alól, s így, mire az ifjúkort eléri, szabadsága is kiteljesedik és már emlékezni sem fog arra, hogyan kellett gyermekként óhatatlanul is meghajolnia a tekintély előtt. Az emberi értékek tisztelete - minden szabadság forrása - akkor is legyen jelen, amikor szigorúan fegyelmezik. Az erkölcsi nevelés lényege: véssük a gyermek lelkébe a humanitás tiszteletét, és akkor jó ember válik belőle...

      s) A felnőttkort elérve az ifjú autonóm, szabad lénynek nyilváníttatik, aki bármit megtehet, amit jónak lát. A társadalom cserébe mindössze e három kötelesség teljesítését várja el: maradjon szabad, éljen a saját munkájából, tisztelje mások szabadságát. És mivel a mai társadalmat megfertőző bűnök és gaztettek a társadalom hibás felépítésének köszönhetőek, bizonyosra vehető, hogy az értelemre, igazságosságra és szabadságra, a humanitás tiszteletére és a teljes egyenlőségre épülő társadalomban a jószándék fog uralkodni és a visszásságok fognak rendellenesként hatni és kivétel számba menni, hogy aztán el is tűnjenek fokozatosan a felvilágosult és humanizált közvélemény általános befolyása következtében.

      t) Az öregek, a betegek és a gyengék ugyanazokat a politikai és társadalmi jogokat élvezik és a közösség bőséges támogatásában részesülnek.


XI.

Forradalmi politika. Szent meggyőződésünk, hogy mivel az egyes nemzetek szabadsága egymástól elválaszthatatlan, a nemzeti forradalmaknak nemzetközivé kell szélesedniük. Ahogy az európai és a nemzetközi reakció fellépése is egységes, úgy a forradalmaknak sem szabad többé elszigetelve maradniuk, hanem univerzálissá, világméretűvé kell válniuk. Az egyes országok partikuláris érdekeinek, a rivalizálás, az elbizakodottság, az irigykedés és az ellenségeskedés helyébe az egységes, közös, vagyis egyetemes forradalmi érdeknek kell lépnie, mert csakis a nemzetek testvérisége biztosíthatja mindannyiuk számára a szabadságot és függetlenséget. Ugyanakkor tudjuk, hogy hatalmas túlerővel állunk szemben - a nemzetközi ellenforradalom szent szövetségével, valamint a királyok, a papság, a nemesség és a polgárság felmérhetetlen pénzeket fölemésztő összeesküvésével, mely maga mögött tudhatja az állandó hadseregeket, az óriási méretűre duzzadt bürokratikus apparátusokat, és fel van szerelve a modern centralizált államgépezet minden eszközével. Tudjuk, hogy azt a roppant erőket felvonultató reakciós szövetséget csak egy ennél is nagyobb hatalom zúzhatja szét - a civilizált világ népeinek egyidejű forradalmi szövetsége és e szövetség forradalmi küzdelme; s hogy a reakció elleni harcot sohasem viheti győzelemre egyetlen nép elszigetelt forradalma. Merő ostobaság lenne egy efféle forradalom, összeomlást jelentene a magányosan küzdő ország számára, és valójában vétek lenne az összes többi nemzettel szemben. Ezért hát, ha egy nép felkel, nemcsak magára, hanem az egész világra tekintenie kell. Az egész világhoz szóló programot kell kidolgoznia, olyan hatalmas, olyan átfogó, olyan igaz és emberi, egyszóval olyan mindenre kiterjedő programot, mely alkalmas az egész világ érdekeinek kifejezésére. Csak ez a program lehet egy társadalmi és demokratikus forradalom programja, csak egy ilyen programmal tudjuk nemzeti hovatartozásra tekintet nélkül Európa néptömegeinek szenvedélyét mozgósítani.

      A társadalmi és demokratikus forradalom céljai dióhéjban a következők. Politikai oldalról: az államok történelmi jogainak, a hódítás jogának és a diplomáciai jognak eltörlése. A társadalmi forradalom fel kívánja szabadítani mind az egyént, mind annak társulásait az isteni és az emberi kényszerek alól: tiltakozik a közösségek tartományokba, meghódított területeknek az államba olvasztása ellen, és ezért szét kíván zúzni minden hatalmi úton fenntartott szövetséget. Végül követeli a centralizált, agresszív, autoritárius állam végleges megszüntetését; katonai, bürokratikus, kormányzati, közigazgatási, bírói és törvényhozói intézményeinek felszámolását. Röviden, a forradalom célja: szabadság mindenkinek, az egyéneknek csakúgy, mint a kollektív testületeknek, társulásoknak, közösségeknek, tartományoknak, régióknak és nemzeteknek, továbbá föderációk létrehozása e szabadság kölcsönös biztosítása érdekében.

      Társadalmi oldalról: a forradalom a politikai egyenlőséget a gazdasági egyenlőség megteremtésével kívánja elérni. Mindez nem jelenti a természetes emberi különbségek felszámolását, csupán egyenlő társadalmi jogok biztosítását mindenki számára születése pillanatától. Elsősorban is, hogy minden gyermek, akár fiú, akár lány, egyenlő lehetőségekkel induljon mind a létfenntartás, mind az oktatás területén. Felnőttkorában pedig ugyanolyan eszközök és források álljanak a rendelkezésére a saját munkára alapozott jólét megteremtéséhez.


(Fordította: Náday Judit. A fordítás alapja: Mihail Bakunyin: Revolutionary Catechism. In: Sam Dolgoff (ed.): Bakunin on Anarchy. London, 1964. 76-97. o.)