Az anarchista szellemiség metaforikus jelenlététől az anarchizmus konkrét,
ma is aktuális politikai hatásáig haladva végül a föderalizmus eszmekörét
kell röviden számba vennünk. Míg a posztmodernizmus elsősorban filozófiai
irányzat, az új társadalmi mozgalmak pedig a mindennapok és a politika
szintjén egyaránt aktívak, addig a föderalizmus egyértelműen a
makroszervezetek, elsősorban a politikai intézmények szerveződésére
vonatkozó elv.
A föderalizmus több egységből - tagszervezetből, tagállamból, régióból -
álló, összetett politikai rendszereket jellemző rendezőelv, amelynek
lényege, hogy a rendszer egységeit alapvető politikai integritásuk
meghagyásával egyesíti. Egyszersmind sokszínű gondolatrendszer, amelyet
különböző korszakokban, különböző társadalmakban különböző politikai
irányzatok képviseltek. Nemegyszer föderalista pártok alakultak az
eszmerendszer képviseletére - ennél gyakoribb azonban, hogy a föderalizmus
más irányzatokhoz kapcsolódva, azokkal részben összeolvadva jelentkezett. A
számos föderalizmusértelmezés két logikai végpontjaként a
demokratikus és az
anarchista értelmezést érdemes
elkülöníteni.
A föderalizmus mint demokratikus rendezőelv lényege, hogy az állampolgárok
közvetlenül választanak képviselőket a helyi (regionális, állami) politikai
egységek és a központi (föderatív) egység kormányzó testületeibe. Az
eredmény ily módon a politikai, állami rendszer megkettőződése, egy
kétszintű hatalmi rendszer létrehozása.
Az anarchizmus föderalizmusértelmezése szerint a képviselő-választások
elkerülendők. A helyi közügyek intézésére hivatott gyűlések ehelyett
tanácskozást folytatnak, s a döntések közös megegyezés alapján, önkéntes
együttműködéssel valósulnak meg. Az eredmény ily módon az állam elhagyása,
annak funkcionális helyettesítése lenne - az állam erőszakfunkciójának
mellőzésével.
A kétféle föderalizmusértelmezés mögött két eltérő filozófiai alapállás
húzódik meg. Az emberek eredendően önzőek, ezért technikai keretek, formális
követelmények és kötelezettségek biztosítják a demokráciát - állítja a
demokrata álláspont. Az emberek eredendően jók, ezért kevés technikai
kérdést kell rögzíteni, s több hagyható az autonómiára épülő spontaneitásra
- feltételezik az anarchisták.
Lényegi eltérés a két álláspont között, hogy a demokrataértelmezés szerint a
tagállamoknak széles körű, ám pontosan meghatározott cselekvési autonómiája
van: nem függetlenek tehát, hanem
megosztják a kormányzati funkciókat
a központi kormánnyal. Az anarchista föderációk tagszervezetei azonban
teljesen függetlenek. Az anarchista föderalizmus alapelve, hogy a
magasabb szintű föderális gyűlések csak a tanácskozás és egyeztetés
funkcióját tölthetik be, s nem hivatottak a tagszervezetek függetlenségét
csorbító döntések meghozatalára. Az anarchista föderációk tehát
felső,
irányító szint nélküli, hálózat jellegű szervezetek, amelyek a politika
területén kívül, különféle szakmai egyesülések formájában is működhetnek.
Ilyen típusú szervezetek működésére mutatnak gyakorlati példát az
anarchisták szerint a telefontársaságok, a postai szervezetek és a
vonattársaságok nemzetközi hálózatai, amelyek központi vezetés nélkül, a
tagtársaságok közvetlen együttműködésén alapulnak, s mégis megbízhatóan
működnek.
[109]
További fontos eltérés a kétféle föderalizmusértelmezés között a
nemzetállamokhoz való viszony. A demokratikus föderalizmus egyrészt a nagy
területű nemzetállamok (az USA, Németország, Ausztrália) és a
többnemzetiségű országok (Svájc, Kanada, India) szerveződésének alapelve;
másrészt az államok együttműködésével foglalkozik. Az anarchista föderációk
azonban az
államot helyettesítő funkciót töltenének be, s
alternatívát kívánnak nyújtani a politikai nacionalizmussal szemben. Az
anarchista föderalizmuselmélet így - a nemzetállam szintjének kihagyásával -
egyrészt a nemzetalatti (helyi), másrészt a nemzetfölötti (regionális)
föderációk létrehozásának kérdésére összpontosít.
Proudhon megfogalmazásában
"Európa túl nagy ahhoz, hogy egyetlen konföderációt alkosson; inkább a
konföderációk konföderációjának kellene lennie. Ezért... a reform első
intézkedésének az olasz, görög, batáviai (holland), skandináv és dunai
konföderációk jogi újraalkotásának kell lennie. Ez vezethet a nagy államok
decentralizációjához, amit az általános leszerelés követ. Ezen körülmények
között valamennyi nemzet visszanyerné szabadságát, és az európai
erőegyensúly eszméje valósággá válna. Minden politikai író és államférfi ezt
tűzte ki célul - ám ez mindaddig lehetetlen marad, amíg a nagyhatalmak
centralizált államok maradnak. Nem meglepő, hogy a föderáció eszméje
elveszett a nagy államok tündöklése közepette, hiszen ez természete szerint
békés, szelíd, s önmagát felszámoló szerepet játszik a politikai színpadon."
[110]
Az anarchista eszmerendszerben a föderalizmus a legfontosabb
makroszervezetekre vonatkozó elv. Ennek ellenére a nemzetközi anarchista
szervezetek föderációin kívül, nemzetközi társadalmi-politikai
szervezőelvként - meglehetősen hatástalan maradt. Mivel az anarchista
föderalizmus - csakúgy, mint az anarchista gondolatrendszer egésze - az
uralom mozzanatának kiküszöbölésére törekszik a közügyekből, az
uralommentesség kívánalma ugyanúgy eredménytelen maradt a nemzetközi
kapcsolatok területén, mint az elvont állammentesség követelménye a
belpolitikai küzdőtéren. (A nemzetközi föderalizmus demokratikus értelmezése
ugyanakkor rendkívül időszerű lett az Európai Közösség tervezett föderalista
szellemű megszervezésével. Ennek oka, hogy a demokratikus föderalizmus elve
jól illeszkedik a mai kapitalizmus gazdasági természetéhez. A XX. század
végére a kapitalizmus kinőtte a nemzetállam kereteit, és globális jelenséggé
vált - ezt a folyamatot teljesítette ki a kommunista világrendszer bukása.
Globálissá vált nemcsak abban az értelemben, hogy az egész világon országok
és cégek kereskednek egymással, hanem maguk a nemzetközivé lett cégek
hatoltak be a nemzetállamok felszíne alá a föld minden táján. A nemzetközi
cégek globális beruházásaihoz ugyanakkor globális pénz- és árupiacok és
információs rendszerek kapcsolódnak. Mindez fokozatosan elavulttá teszi a
nemzeti szuverenitás hagyományos fogalmát. E folyamatba illeszkedik
Nyugat-Európa egységesülése, amely egyértelműen üzleti érdekek
elsődlegességével éleszti újjá a demokratikus föderalizmus fogalomkörét.
[111]
Kelet- és Közép-Európában ezzel szemben a nacionalizmusok meghaladásának
szükségessége és a kisebbségek védelmének érdekei szólnak a regionális
demokratikus föderáció megteremtése mellett.)
Míg a nemzetközi színtéren az anarchista föderalizmus nagyrészt
hatástalannak bizonyult, addig a nemzetalatti, helyi szinten nem maradt
folytatás nélkül. Az anarchista föderalizmus mai örököse a
municipalizmus. A municipalizmus a radikális helyi önigazgatás
követelményét fogalmazza meg a helyi állami intézmények működésével szemben.
A municipalizmus az 1980-as években megerősödő civil társadalmi mozgalmak,
állampolgári kezdeményezések közé tartozik, s a
helyi funkciók
visszaperlését tűzte ki célul a "nemzetállam mindenható
szuverenitásától".
[112]
Míg a hagyományos radikalizmus és az autoriter szocializmus a központi,
állami irányítás megszerzését, illetve befolyásolását tűzte ki célul, addig
a municipalizmus olyan szomszédsági, kerületi és városi intézmények
megalkotását szorgalmazza, amelyek függetlenek az államhatalomtól, és
szükség esetén akár szemben is állnak vele.
E kezdeményezések az USA, Kanada és Anglia több városában viszonylagos
sikerrel jártak. Az 1980-as évek például az USA több városában olyan
liberálisok és radikálisok sikerét hozták, akiknek ténykedése a központi
hatalomtól független helyi hatalom municipalista újraszervezésének irányába
mutatott. E kísérletek színhelyei Santa Monica, Santa Cruz (Kalifornia),
Burlington (Vermont); továbbá Montreal, London és egyes észak-angliai
városok.
[113]
Egyfelől anyagi célkitűzések - lakbérszabályozás, a rászorulók lakáshoz
juttatása, a beépítetlen területek védelme, a spekuláció megfékezésének
vágya - jellemzik a municipalista mozgalmat, amely együttműködik a helyi
szocialistákkal is. Másfelől azonban - míg a kezdeményezésekben részt vevő
szocialisták a társadalmi egyenlőtlenségek rövid távú csökkentését célozzák,
s csak közvetlen anyagi intézkedéseket sürgetnek - a municipalista
mozgalomban részt vevő alternatívok a gyökeres politikai és kulturális
váltás, az önigazgatás, az államtól való függetlenedés, a közvetlen
demokrácia szükségességét is hangsúlyozzák.
Németországban és más európai országokban a municipalizmust az emberi
méreteket, regionalizmust, decentralizációt hangsúlyozó zöld-mozgalom is
inspirálja - emeli ki
Murray Bookchin. "A kettő ideológiai
szempontból jól illeszkedik egymáshoz. Hasonlóképpen, a baloldali és
ökofeministák antihierarchikus mentalitása jól illeszkedik azokhoz az
antihierarchikus polgári mozgalmakhoz, amelyek szomszédsági tanácsokon és
gyűléseken alapulnak. Hihetetlen politikai vakság kellene ahhoz, hogy ne
lássuk: a decentralizált emberi közösségek ökológiai víziója - érzékenyen
kialakított technológiával, polgári intézményekkel és a helyi
ökorendszerek használatával - megegyezik az ember léptékű politikai
municipalizmus radikális összetevőivel. A feminizmus viszont nemcsak a
patriarchátusban, hanem a nemzetállamban is megjelenő uralomtól és
hierarchiától való szabadság legfontosabb követelését adja mindehhez."
[114]
Felmerül a kérdés, hogy a más alternatív mozgalmakkal jól együttműködő
municipalizmus törekvései mennyiben anarchista jellegűek - hiszen a helyi
politika befolyásolására, közvetlen, helyi demokrácia kialakítására
törekszenek. Vagyis nem képviselik a szoros értelemben vett, filozófiai
értelmű
anarchia, a totális szabadság követelését - ahol a
kisebbséget, ha akár csak egy emberből áll is, nem lehet akarata ellenére a
döntések elfogadására kényszeríteni.
Bakunyin válasza a dogmatikus, csak filozófiai szinten képviselhető
anarchista követelésre - miszerint az anarchisták részt vehetnek a helyi
politikában, mert "mindig a helyi választások tükrözik legjobban az emberek
igazi attitűdjeit és akaratát"
[115]
-, ha túlzás is, kulcsot adhat a municipallizmus anarchista jellegének
megértéséhez. A mai municipalista mozgalom e szerint két szálon kapcsolódik
az anarchista hagyományhoz. Egyfelől - az anarchista föderalizmus
örököseként - helyi föderációkat követel, és az önigazgatás létrehozásán
fáradozik. Ebben az értelemben a municipalizmus közvetlenül folytatja az
anarchizmus politikai hagyományát.
Másfelől az anarchizmus nem idő és tér felett álló filozófiai doktrína,
hanem aktív népmozgalmakhoz kapcsolódó társadalomformáló ideológia, amely
különböző korokban és társadalmi környezetekben egyes rétegek valós
szükségleteit fejezte ki. Így például a párizsi kommün a francia munkásság,
a Mahno-mozgalom az ukrán parasztság, a spanyol anarchizmus a városi
értelmiségiek, munkások és Andalúzia és más vidékek parasztjainak vágyait és
érdekeit jelenítette meg. Napjainkban új népmozgalmak jelentek meg, amelyek
új, valós igényeket fejeznek ki. Ezek egyike a municipalizmus, amely a
modern politikai rendszerek természetéből, az állami centralizációból
következő helyi hatalomnélküliség ellen szerveződik. Az anarchizmus így ma
is népmozgalmakhoz kötődő ideológiaként, valós kérdésekre adott
válaszkísérletként jelenik meg az új társadalmi mozgalmakban - így a
municipalizmus és az antimilitarizmus nyelvén.
Összefoglalásképpen elmondható, hogy az új társadalmi mozgalmak közös
nevezőjét az anarchizmus központi értékei,
tekintély-, hierarchia- és
erőszak-ellenesség adják. Ezekben a mozgalmakban, a mai progresszióban
megjelenő szellemiség tehát anarchista, és nem szocialista jellegű. Bookchin
szavaival "az anarchizmushoz - különösen a közelmúltban kifejlődött
ökoanarchista formájához - kapcsolható hierarchiaellenesség, s annak az
elnyomott csoportokra - nőkre, etnikai csoportokra, idősekre,
vagyontalanokra s kevésbé a munkásságra - gyakorolt vonzereje formálják az
elméleti alapot, amely egyesíti az »új társadalmi mozgalmak« gyűjtőfogalma
alá tartozó különféle irányzatokat, csoportokat és helyi mozgalmakat. A
szabadság nem érhető el az osztályok egyszerű eltörlésével, hanem csak
akkor, ha a hierarchia valamennyi formája eltűnik: e mély meggyőződés hozza
az ökológiát közös nevezőre a feminizmussal és a feminizmust a társadalmi
élet új
etikai és funkcionális szemléletét megvalósító közösségekkel.
Az e látszólag független mozgalmakat egyesítő alapelvek a részvétel és a
kölcsönös segítség - nemcsak a lakóhelyi közösségek között, hanem a
bioszféra egészében és a férfiak és nők között egyaránt. Ez a szemlélet nem
szocialista, hanem anarchista; távol áll az otthoni uralmon és a munkahelyi
kizsákmányoláson alapuló társadalomba való beilleszkedéstől; s kizárja a
tulajdon- és államcentrikus társadalmi renddel való szocialista
kompromisszumok pragmatikus gyakorlatát. Mindennek tudata a mai új
társadalmi mozgalmakhoz csatlakozók többségét egyesítő ideál. A feminista
mozgalmaknak nem volna okuk a szociális ökológiai mozgalmakhoz kapcsolódni -
és ugyanígy, a szociális ökológiai mozgalmaknak sem volna okuk a
municipalista mozgalmakhoz csatlakozni, ha a minden hierarchia és uralom
alól felszabadult emberiség lényegi anarchista gondolata nem volna
ökológiai, feminista és municipalista víziókká fordítható a jövő harmonikus
világáról és a véglegesen megosztott világ mai gyógyulásának
szükségességéről."
[116]