Az új társadalmi mozgalmak a fejlett országokban, Nyugat- és Észak-Európa,
az USA, Kanada és Ausztrália társadalmaiban jelentek meg először. E
társadalmak két alapvető szempontból térnek el a többitől. Egyfelől "hiány
utáni" társadalmak: tömeges jólétet, viszonylagos bőséget biztosítanak
polgáraik széles körének. Másfelől stabil tömegdemokráciák. A magas
gazdasági fejlettség és a demokratikus politikai rendszer az új társadalmi
mozgalmak jelentkezésének elvont előfeltételei, bázisát pedig többségében
alkalmazotti középosztályi és értelmiségi rétegek adják.
Az alternatív mozgalmak fellépése és történelmi idővel mérve gyors
előretörése mögött a XX. század végének mély társadalomszerkezeti változásai
állnak. Az e mozgalmakat hordozó széles, a társadalom jelentős részét magába
foglaló középosztályi réteg kialakulása, általában pedig a magas iskolai
végzettséggel rendelkező alkalmazotti rétegek létszámának növekedése a
nyugati társadalmak
posztindusztriális fordulatának következménye. Az
1960-as évektől fokozatosan kialakuló posztindusztriális társadalom lényege
Daniel Bell szerint a "javakat termelő társadalom átváltozása
információs vagy tudástársadalommá".
[117]
Ez az átváltozás a gyakorlat szintjén az árucikkek gyártása felől a
szolgáltatások irányába való eltolódást, az új technológiák használatát és a
technikai elitek térhódítását hozza magával. A posztindusztriális
társadalmat leginkább jellemző társadalmi valóság az ember alkotta
szimbólumok valósága - szemben a természeti világgal és az ipari társadalmat
jellemző anyagi világgal -: alapvetően "az emberek közti játszmák"
birodalma.
[118]
A posztindusztriális gazdaság húzóágai a tudásigényes ágazatok, a
számítógépipar, a robottechnika, a tudományos kutatás-fejlesztés és az
üzleti-információs szolgáltatások. Mindezzel össztársadalmi szinten együtt
jár a szabadidős és pihenési elfoglaltságok, az emberek magukra fordított
idejének és értékének növekedése, a képi világ (a tömegkultúra és a
reklámok) előretörése, az érzéki élmények fokozottabb megbecsülése és az
ezeket az igényeket kiszolgáló ágazatok és szolgáltatások - a
vendéglátóipar, a turizmus, a tömegkommunikáció, a kozmetikum- és divatipar,
a szórakoztatóipar, a reklámszolgáltatások - fellendülése.
A nyugati társadalmak posztindusztriális fordulata nemcsak a
társadalomszerkezetet és a gazdasági húzóágazatokat, hanem a társadalom
értékszerkezetét is fokozatosan átalakítja. Az 1970-es évek elejétől kezdve
több széles körű empirikus szociológiai kutatás bizonyította, hogy növekvő
számú társadalmi csoportnak "nincs többé közvetlen viszonya a gazdasági
biztonság kényszereivel".
[119]
Életének középpontja tehát többé nem a mindennapi
megélhetés biztosítása és anyagi életkörülményeinek jobbítása. Ezt az
értékváltást a
posztmaterializmus fogalma foglalja össze. A
posztmaterializmus azt a társadalmi állapotot jelzi, amelyben a népesség
növekvő része olyan cikkeket, szolgáltatásokat és értékeket helyez előtérbe,
amelyek az
életminőséget jobbítják - szemben az anyagi javak felhalmozásának
célkitűzésével. A XX. század második felében - elsősorban azokon a
területeken, amelyek egykor a kapitalizmus szellemének kibontakozását segítő
protestáns etika hatása alatt álltak - a "gazdasági fejlettség hosszú távú
következményei kezdtek érződni. Azok a nemzedékek, amelyek példa nélküli
prosperitásban és gazdasági biztonságban nőttek fel, fokozatosan magukévá
tették a posztmaterialista értékeket."
[120]
Az értékválasztásokban bekövetkező posztmaterialista "csendes forradalom" a
nem anyagi szükségletek - a közösség érzése, az ökológiai értékek, a
környezetvédelem, a kreativitás - felé való fordulást hozta magával.
Ugyanakkor növekvő vágyat arra, hogy ezeket a célkitűzéseket akár a
gazdasági növekedés értékével szemben is képviseljék. A posztmaterialista
értékeket elsősorban a fiatal, magasabb iskolai végzettségű rétegek helyezik
előtérbe, akiknek korosodásával a posztmaterializmus hatóköre is jelentősen
megnőtt az elmúlt két évtizedben. Egyes felmérések szerint néhány országban
- Hollandiában, az NSZK-ban és Angliában -- a posztmaterialista értékek
népszerűsége már meghaladta a materialista értékek hatókörét, míg más
nyugati országokban lassan közelít ahhoz.
[121]
A posztindusztriális gazdasági és társadalmi átalakulás és az ezzel együtt
járó posztmaterialista értékrendszer tömeges elterjedése azok a
mélyszerkezeti változások, amelyek a politika színterén az új társadalmi
mozgalmak megjelenéséhez vezettek.
Hiba volna azonban mindebből egyenes vonalú következtetéseket levonni az
alternatív mozgalmak és a bennük megjelenő anarchista szellemiség jövőbeni
terjedésére vonatkozóan. Az említett társadalomszerkezeti és értékváltozások
ugyanis nem iktatták ki a nyugati társadalomfejlődés alapvető keretét. A
posztindusztriális és a posztmateriális átalakulás egyaránt a kapitalizmus
keretében zajlik, s az alternatív mozgalmak is a kapitalista fejlődés
mindent átható valóságában, az életszférák elkülönülése közepette működnek.
Ennek logikája - a nehezen változtatható városszerkezetektől a munkahelyi
kényszereken és a szexista reklámokon át az alternatív értékek
elpiacosításáig - áthatja a fejlett társadalmak mindennapjait és az eredeti
alternatív értékek terjedését, illetve felszívásukkal és fogyasztói
termékekké alakításukkal alárendeli őket a piac logikájának. A
posztindusztrializmus és a posztmaterializmus tendenciái ezért - bár
megváltoztatva egyes összetevőit, mély nyomot hagynak korszakunk képén - nem
határozzák meg annak alaptermészetét.
A korszak meghatározása inkább
posztmodern kapitalizmus lehet. Míg a
posztindusztrializmus fogalma a gazdasági és a társadalomszerkezet
változását, a posztmaterializmus az értékvilágét fejezi ki, addig a
posztmodern fogalma a szellemi-politikai változásokra is utal. Összefoglaló
fogalom tehát, amelynek lényege a
társadalmi nyilvánosság (a
közügyekről való polgári "okoskodás") modelljének szétesése, a nyilvános
diskurzus tömegkultúrává válása, a racionalizmus térvesztése. Míg a
posztmodern filozófia radikálisan relativizálja az öröknek hitt igazságokat,
profanizálja az ideológiákat és kimutatja az eszmerendszerek - valamennyi
eszmerendszer - érdekvezéreltségét; addig a posztmodern kulturális gyakorlat
a "bármi mehet" szemléletet, a "szimulákrumok" valóságát,
[122]
a fogyasztói kultúra új, immáron megkérdőjelezhetetlenül szervesnek tűnő
változatát hozta létre. Ezzel összhangban a posztmodern politika a
közügyekről való nyilvános diskurzus visszaszorulását, a társadalmi
nyilvánosság szétmállását és tömegkultúrává válását, valamint a politikai
választások piaci, s a politikai folyamatok technikai jellegű átalakulását
hozta magával.
Hogyan hasonlítható össze az új társadalmi mozgalmak strukturális helyzete a
klasszikus anarchizmuséval? A klasszikus XIX. századi anarchizmus gazdasági
tekintetben az ipari kapitalista termelés, politikailag pedig a nemzetállami
keretek, a centralizáció folyamata elleni küzdelem jegyében jött létre. A
klasszikus anarchizmus társadalmi bázisát és ideológusait nagyrészt az ipari
kapitalizmusba beilleszkedni képtelen, abból szerkezetileg kilógó rétegek, a
parasztság és a kézműves munkásság, a városi szegények rétege és az
arisztokrácia adta. Kulturális értékeit tekintve az anarchizmus az
anyagiasság (materializmus) tendenciája ellen lépett fel, s idillt rajzolva
a kapitalizmus előtti társadalmak megszépített múltját vetítette a jövőbe.
[123]
A XX. század végének új társadalmi mozgalmai az új, posztindusztriális
kapitalizmussal állnak szemben. Ez a kapitalizmus elhagyta az ipari
centralizáció korszakát, és sok tekintetben decentralizálttá vált (például a
számítógép-hálózatok használata, a kis- és középvállalatok felvirágzása
révén). Az alternatív mozgalmakban megjelenő decentralizáció anarchista
értéke azonban továbbra is szemben áll a nemzetközi nagyvállalatok kezében
összpontosuló gazdasági hatalommal. Eltérően a klasszikus anarchista
mozgalom helyzetétől, az új társadalmi mozgalmak résztvevőinek jelentős
része azonban - bár sok fiatal, nő és szegény támogatását élvezi - nincs
marginális helyzetben, hanem értékes kulturális - ritkábban gazdasági - tőke
tulajdonosa. A klasszikus anarchizmus uralomnélküliségének idillje nem
vehette fel a versenyt az állam és a piac materializmusával, s nem tudta
megakadályozni a társadalom különelvű alrendszereinek és életszféráinak
szétválását. A mai új társadalmi mozgalmak is a gazdaság primátusa és az
azzal együtt jelentkező hierarchiák ellen lépnek fel, de a "hiány utáni"
állapot, a posztmaterializmus tömeges terjedése viszonylag kedvezőbb terepet
ad a materializmus-, az uralom-, a tekintély- és a hierarchiaellenes, az
életminőség jobbítására figyelő törekvések számára. Történelmi léptékkel
mérve, a posztindusztriális és posztmaterialista átalakulás logikája nekik
dolgozik. Ugyanakkor az új társadalmi mozgalmak artikulált értékei és a
hétköznapi, kis változásokra is figyelő stratégiája reálisabbá teszi
törekvéseiket a klasszikus anarchizmus Nagy Forradalmánál és elvont
államellenességénél.
Bookchin szavaival "a kapitalizmus odáig fejlesztette a technológiát, hogy a
nyugati világban immár a fölösleges dolgokra irányuló szükségletek is
kielégíthetőek. Mindez a jómódban élő embereknek azt a jelentőséget -
történelmi szempontból nézve luxust - adja, hogy szükségleteik és a használt
technikák közül sokat ökológiai és társadalmi alapon megkérdőjelezhetnek.
Nem véletlen, hogy a számítógépesítés és robotizáció újonnan kialakuló
korszakában milliók engedhetik meg maguknak, hogy a »növekedés határaival«
és a »természettel való harmónia« kérdéseivel foglalkozzanak - olyan
elvekkel, amelyek az ember természetbe való beavatkozásának korlátozására és
egyfajta hierarchiamentes érzékenység kialakítására szólítanak. Az »egyszerű
élet« az »állatok jogai« a »munkaigényes technológiák« és a »tisztelet a
természet iránt« mai értékei igen kevés támogatót találtak volna a hosszú
századok során, amikor az egyszerű anyagi értelemben vett jólét kimérája is
reménytelenül elérhetetlen maradt a kisebbségi eliten kívül mindenki
számára."
[124]