Anarchizmus (Modern ideológiák)

A kötet szerzőinek életrajza


Paul Avrich Mihail Bakunyin Alexander Berkman Martin Buber
Ante Ciliga William Godwin Emma Goldman Jean Grave
Daniel Guérin James Guillaume Pjotr Kropotkin Gustav Landauer
Nyesztor Mahno Errico Malatesta Johann Most Pierre Joseph Proudhon
Elisée Reclus Rudolf Rocker Lysander Spooner Max Stirner
Lev Tolsztoj Benjamin Tucker Josiah Warren


Avrich, Paul (1931. augusztus 4., New York - ) - amerikai történész, egyetemi tanár. A Cornell Egyetemen szerzett diplomát (B. A., 1952), a Columbia Egyetemen doktori fokozatot (PhD., 1961). 1960 óta tanít a New York-i Városi Egyetem Queens College-i campusán (Queens College of the City University of New York), előbb előadóként (1960-1965), majd tanársegédként (1965-1966), adjunktusként (1966-1970), s 1970 óta professzorként. Munkái az orosz és az amerikai anarchizmus történetével foglalkoznak.

Bakunyin, Mihail Alekszandrovics (1814. május 30. [régi i. sz. május 18.], Premuhin - 1876. július 1. [június 19.], Bern) - orosz származású forradalmár, Proudhon mellett az anarchizmus "alapító atyja". Idilli kisbirtokos családból származott. A Szentpétervári Tüzériskola növendéke volt. 1832-ben bevonult; egységével a lengyel frontra küldték, ahonnan 1835-ben megszökött. Otthonában Fichtét és Hegelt tanulmányozta, majd Moszkvában Belinszkij, Turgenyev és Herzen körébe járt. 1840-től 1843-ig Berlinben és Drezdában tanult, és a radikális ifjúhegeliánusok hatása alá került. Rövidebb belgiumi és svájci tartózkodás után Párizsban telepedett le, ahol megismerkedett Proudhonnal, Marxszal és több lengyel emigránssal. A cárellenes lengyel-orosz forradalmi együttműködés mellett állt. 1848-ban írta Felhívás a szlávokhoz című manifesztumát, melyben a Habsburg-monarchia megdöntése és a szláv népek szabad föderációja mellett érvelt. Részt vett az 1848-as párizsi februári forradalomban; a júniusi prágai szláv konferencián, amelyet osztrák csapatok vertek szét; és az 1849. májusi drezdai felkelésben. Itt elfogták, halálra ítélték, de 1851-ben kiszolgáltatták a cári rendőrségnek. Életfogytiglani fogságban írta megbánást tanúsító Gyónás című művét, ám 6 évig börtönben maradt. 1857-ben Szibériában szabadon engedték; innen Japánon és az USA-n át Angliába szökött. 1864-től 4 évet Olaszországban élt, ahol egyfelől kidolgozta anarchista hitvallását, másfelől részben valóságos, részben fiktív titkos forradalmi társaságokat - elsősorban a Szociáldemokraták Nemzetközi Szövetségét - szervezett. 1868-ban Genfben élt, csatlakozott az I. Internacionáléhoz, és súlyosan összeütközött Marxszal, aki 1872-ben a hágai kongresszuson hosszú harc után sikerrel kizáratta Bakunyint és követőit (a szakadás hosszú időre kettéválasztotta a világ forradalmi mozgalmait). Bakunyin elvetette a politikai ellenőrzést, a centralizációt, és a tekintélyelvű alárendeltséget a forradalmi mozgalomban. Mindezeket jellegzetesen német gondolkodási és szervezeti formáknak tartotta, és szembeállította velük a képzetlen orosz paraszt lelkületét és az erőszakos forradalmi eszközök használatának szükségességét. Élete végén pénzügyi problémákba bonyolódott, egészsége megrendült, ám nemzetközi szervezkedését folytatta. Hatása Angliában, Svájcban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban (ahol 1936-ig az anarchisták maradtak a legerősebb forradalmi irányzat) érvényesült. Magyarországon Szabó Ervinre hatott.

Berkman, Alexander (1870. november 21., Vilnius - 1936. június 28., Nizza) - orosz-amerikai anarchista mozgalmár és szerző. Középosztálybeli zsidó családból származott, Szentpéterváron, majd Kaunasban (Litvánia) nőtt föl. Fiatalkorában hatással voltak rá az orosz terrorista nihilisták. 1887-ben az USA-ba emigrált: New Yorkban hamarosan csatlakozott a radikális zsidó munkáscsoportokhoz, s megismerkedett Johann Mosttal, aki erősen hatott rá. Két év múlva találkozott Emma Goldmannal, akihez ezután hosszú, közel fél évszázadig tartó viszony fűzte. A homesteadi fémmunkássztrájk alatt - válaszképpen a sztrájkoló munkások ellen indított harcra és többük meggyilkolására - 1892. július 23-án sikertelen, ám súlyos sérülést okozó merényletet követett el Henry C. Frick, a Carnegie Acélgyár menedzsere ellen. 22 év börtönbüntetésre ítélték, amiből 14 évet letöltött. 1906-ban szabadult, s öt éven át Prison Memoirs of an Anarchist [Egy anarchista börtönvallomásai] (1912) című emlékiratán dolgozott, amelyet többen Kropotkin memoárjaihoz hasonlítottak. 1917 előtt hatásosan agitált az USA-nak az első világháborúba való belépése ellen. Ezért 1917-ben Goldmannal együtt letartóztatták s két év börtönre ítélték. 1919-ben szabadult, s Goldmannal együtt Oroszországba deportálták. Berkman ismerte Trockijt, s kezdetben rokonszenvezett a forradalommal. Bürokratikus vonásai miatt azonban fokozatosan szembefordult vele, s a kronstadti matrózok lázadásának leverése (1921) után 1922-ben elhagyta Oroszországot. The Bolshevik Myth [A bolsevik mítosz] (1925) című könyve a forradalmi rezsim egyik első radikális kritikája. Életének hátralévő részét Németországban, majd 1930-tól Franciaországban töltötte. A bebörtönzött anarchisták és szindikalisták segítéséért küzdött, s orosz irodalmat fordított. Hosszú börtönbüntetései alatt szerzett betegségei élete végén részleges bénultságot okoztak.

Buber, Martin (1878. február 8., Bécs - 1965. június 13., Jeruzsálem) - a XX. század egyik legjelentősebb vallássfilozófusa. Német zsidó családból származott; hároméves korától nagyszülei nevelték Lembergben (ma Lvov). Egyetemi tanulmányait Bécsben, Berlinben, Lipcsében és Zürichben folytatta. Nietzsche és a hasszidizmus, valamint Kierkagaard és a német misztikus Jacob Böhme hatott rá erőteljesen. 1916-1924 között a Der Jude [A Zsidó] című folyóiratot szerkesztette. Filozófiát és etikát tanított a frankfurti egyetemen (1923-1933), majd a társadalomfilozófia professzora volt a jeruzsálemi héber egyetemen (1938-1951). Bibliai tárgyú tanulmányai, vallásos egzisztencializmussal, miszticizmussal foglalkozó esszéi és összehasonlító valláselméleti írásai tették ismertté. Az Izraeli Tudományos Akadémia első elnökeként síkraszállt az arab-zsidó megbékélés és a keresztény-zsidó párbeszéd mellett. Gondolatrendszere ott érintkezik az anarchizmussal, ahol egy vallásában megújult közösségi társadalom és a kibucok alapelveit fejti ki. Magyarországon Kornis Mihály író tett kísérletet a buberi dialóguselv újragondolására az 1980-as évek második felében.

Ciliga, Ante (1898., Segotici [ma Jugoszlávia] - ) - horvát származású forradalmár. Fiatalon csatlakozott a Horvát Szociáldemokrata Párt kommunistabarát frakciójához. 1922-ben a Horvát Kommunista Párt titkárává választották, majd a Komintern Balkáni Irodájának jugoszláv képviselője lett Bécsben. 1926-ban Moszkvába küldték pártiskolába. 1929-ben csatlakozott a trockista ellenzékhez, s részt vett a pártiskola jugoszláv frakciójának lázadásában, amely elítélte a Komintern Jugoszlávia-politikáját. 1930-ban letartóztatták. Három évet börtönben, majd két és fél évet szibériai száműzetésben töltött. Rómában él, az Új nap küszöbén című horvát nyelvű politikai folyóirat szerkesztője.

Godwin, William (1756. március 3., Wisbeach - 1836. április 7., London) - angol filozófus és író, az anarchista társadalomfilozófia első képviselője. Radikális, nem anglikán protestáns (disszenter) lelkész fiaként nőtt fel, s maga is disszenter lelkészként működött több kisvárosban 1777 és 1782 között. Bölcsésztanulmányai után hamarosan magáévá tette a XVIII. század haladó - szekuláris, libertariánus, individualista, optimista és bohém - gondolkodását. Fő műve, az Enquiry Concerning Political Justice (1793) a francia forradalom védelmében íródott (Burke támadása ellenében), ám egyszersmind az individualista, libertariánus filozófia credójává is vált. A könyv első kiadásában megfogalmazott racionalista filozófiai anarchizmus szerint minden szabály és intézmény - beleértve a házasságot - szükségtelen. (A későbbi kiadásokban Godwin elismeri, hogy a törvény és a hagyomány valamelyest szükségesek.) Godwin abból a - felvilágosodásban általános - feltételezésből indul ki, hogy az emberek nagyjából egyforma adottságokkal születnek, és eltérő magatartásuk eltérő körülményeikből fakad: a rossz környezet rosszá, a jó környezet jóvá teszi őket. Az ész [reason] használatában - amellyel az ember választ jó és rossz környezet között - nyilvánul meg a szabadság, s ezt a szabadságot az oktatás adja. Az emberek természetes jóságába vetett hit a földi tökéletesedés eszméjéhez, az uralom nélküli társadalom elképzeléséhez vezet. Míg a felvilágosodás francia filozófusai teljes harcot indítottak az egyház (a papok) és az állam (a királyok és nemesek) által képviselt, az emberek jóságát megrontó intézmények ellen, Godwin jelentősége, hogy ezt a kritikát a társadalmi mikrokörnyezet - a család, az iskola, a szomszédság és a munkahely - intézményeire is kiterjesztette. Szerinte még a karmesteri pálca is szükségtelen és elnyomó jellegű - karmester nélkül a zenészek szabadabban, gazdagabb harmóniákat csalnának elő hangszereikből. Legismertebb regénye, az Adventures of Caleb Williams [Caleb Williams kalandjai] (1794) azt mutatja be, hogyan erőszakolják meg a társadalom tirannikus kiscsoportjai az ártatlan hőst. Más anarchista gondolkodókkal szemben Godwin nem jellemezte sem az együttműködést, a kölcsönös segítséget, sem pedig a gazdasági kollektivizmust az anarchista társadalmat összetartó erőként. Személyes kapcsolatai révén nagy fontosságot kapott az angol irodalom történetében. Nagy hatással volt Wordsworthre és Coleridge-re; Shelley a Queen Mab című művében (1813) kísérelte meg a godwini világot költészetté fordítani. Magánélete többször sajátos próbára tette Godwin elveit. Így többhavi, a házasság átkos intézményét megtagadó együttélés után 1794-ben tradicionális házasságot kötött az ismert feminista írónővel, Mary Wollstonecrafttal. Lánya, Mary 1814-ben megszökött a költő Shelleyvel, s e hű tanítványi viselkedés elismerése helyett Godwin őrjöngött - egészen addig, amíg a kapcsolat formáliss házasság útján révbe nem ért. Végül a pénzügyi nehézségek közé került anarchista segítséget volt kénytelen elfogadni, a kormánytól s 1833-tól haláláig az államkincstár szinekúráján élt.

Goldman, Emma (1869. június 27., Kaunas - 1940. május 14., Toronto) - orosz zsidó származású nemzetközi anarchhista aktivista munkásnő. 1885-ben emigrált az USA-ba, ahol egy Rochesterben (New York állam) lévő ruhagyárban dolgozott. Közeli kapcsolatba került Johann Mosttal. 1889-ben New Yorkba költözött, és megismerkedett Alexander Berkmannel. 1919-ben, miután mindketten ellenezték a katonai behívásokat, Oroszországba deportálták őket, ahol előbb lelkesedtek a bolsevik forradalomért, majd hamarosan kiábrándultak belőle. Később Angliában, Kanadában és Spanyolországban élt. Fellépett a nőemancipációért és a fogamzásgátlásért; a korai feminizmus egyik nagy hatású képviselője.

Grave, Jean (1854. október 16., Le Breuil sur Couze - 1939. december 8., Vienne-en-Val) - francia anarchista mozgalmár, publicista, szerkesztő. Először kovácsmesterséget tanult, majd cipészinas volt, ezt követően a tengerészgyalogságnál szolgált. 1879-ben csatlakozott a Francia Dolgozók Pártja föderációjához, 1881-ben részt vett a londoni anarchista kongresszuson. 1882-ben letartóztatták, de bizonyítékok hiányában szabadon engedték. 1883-ban Reclus kérésére Genfbe utazott, ahol Kropotkinnal együtt szerkesztette a Le Révolté című lapot, amelyet később, 1887-től Párizsban La Révolte címen jelentetett meg. Egy cikke miatt 1891 júniusában letartóztatták, s hat hónapot a St. Pélagie börtönben töltött. Itt írta meg a La société mourante et l'anarchie [A haldokló társadalom] című művét, ami miatt 1894-ben két év börtönbüntetésre ítélték, de egy év letöltése után amnesztiát kapott. Az 1894-ben betiltott La Révolte pótlására beindította a Temps Nouveaux-t, és megjelentette a Temps Nouveaux Kiskönyvtárát. Ez utóbbi keretében 30 oldalnál nem hosszabb brosúrákat készíttetett tízezer példányban, a széles tömegek számára könnyen érthető stílusban. Kísérletet tett egy anarchista iskola létrehozására, ami azonban nem valósult meg. 1890-ben jelentést készített a párizsi anarchista kongresszus számára, amit azonban betiltottak. 1905-ben belekeveredett a XIII. Alfonz spanyol király elleni, az Operánál elkövetett merényletbe, letartóztatták, de hamarosan szabadlábra helyezték. 1913-ban a Temps Nouveaux képviseletében vett részt a nemzetközi anarchista kongresszuson, ahol a francia anarchisták föderációjának létrehozását szorgalmazta. 1914 nyarán Angliába utazott, s a háborús éveket itt töltötte el. Dolgozott a La Bataille és a Freedom című lapoknak, 1916 februárjában aláírta a német militarizmust elítélő Tizenhatok Nyilatkozatát. 1919 júliusában tért haza Franciaországba, Plessis-Robinsonba vonult vissza, ahol megjelentette a Publications de la Révolte et des Temps Nouveaux című időszaki kiadványt. Emlékiratai 1930-ban láttak napvilágot.

Guérin, Daniel (1904. május 19., Párizs - ) - francia újságíró, szociológus, történész, drámaíró. Az École des Sciences Politiques-en végzett. A Centre laique de auberges de jeunesse alapítója (1933) és a Théâtre des Nations, kulturális tanácsadója (1959-1960) volt. A Francia Szociológiai Társaság tagja. Műveinek többsége a gyarmatok felszabadításával, az USA kapitalizmusával, a szexualitással és a libertariánus szocializmus lehetőségével foglalkozik.

Guillaume, James (1844. február 16., London - 1916. november 20., Maria [Neuchâtel mellett]) - svájci anarchista, szabadgondolkodó. Irodalmat és történelmet tanult Neuchâtelben, Zürichben és Párizsban, majd tanári oklevele megszerzése után Svájcban tanított. Részt vett 1866 szeptemberében az I. Internacionálé genfi kongresszusán, majd egy évre rá a laussanne-i kongresszuson. 1869 januárjában a Francia-Svájci Föderáció első genfi kongresszusán bensőséges barátságot kötött Bakunyinnal, majd 1871 februárjában Ferdinand Buissonnal. Cikkeket írt az anarchista Égalité és Progrès számára, amely miatt lemondatták tanári állásáról. 1873-tól fordításokból tartotta el magát. 1872 szeptemberében a Jurai Föderáció küldötteként részt vett az Internacionálé hágai kongresszusán, ahol Bakunyin oldalán ahhoz a kisebbséghez csatlakozott, amely harcot indított Marx és Engels nézetei ellen. A szakadás után még részt vett az 1873-as genfi kongresszuson, de ezt követően már csak a Jurai Föderációban szervezkedett. Barátságot kötött Proudhonnal és Kropotkinnal. 1878-ban lemondott a Jurai Föderáció bizottsági tagságáról, és Párizsba költözött. Itt történeti kutatásokat folytatott, cikkeket írt a Revue française számára. 1889-től francia állampolgár volt, közeledett a szocializmus eszméihez, és a századfordulótól kezdve a CGT aktív támogatója volt. 1915-ben támogatta a CGT háborús politikáját, egyúttal támadta a német szocialistákat.

Kropotkin, Pjotr Alekszejevics, herceg (1841. december 21., [régi i. sz. szerint december 9.] Moszkva - 1921. február 8.) - orosz politikai és társadalomfilozófus, az anarchista elmélet egyik megalkotója és legjelentősebb képviselője. Hadiiskola után II. Sándor cár nemesi apródjaként szolgált egy évet. Hercegi címét fiatalon elvetette. 1862-től 1867-ig Szibériában állomásozott tisztként, ahol paraszti és kozák közösségeket tanulmányozott. 1872-ben Svájcban találkozott Európa vezető szocialistáival és anarchistáival, s meggyőződéses anarchistaként tért vissza Oroszországba. 1874-ben libertariánus nézeteiért és munkások számára írt propagandaanyagok terjesztéséért letartóztatták, ám 1876-ban megmenekült. Előbb Franciaországban tartózkodott, ahol bebörtönözték (1883-1886), majd 30 éven át Angliában élt (1886-1917). Zoológiai és néprajzi tanulmányai alapján fejlesztette ki a kölcsönös segítség elméletét, mely szerint nem a verseny és harc, hanem az együttműködés vezeti a magasabb rendű fajok fejlődését. Ezen az alapon kritizálta a szociáldarwinizmust és dolgozta ki az erőszak nélküli anarchista társadalomszervezés elméletét, különösen hangsúlyozva az oktatás szerepét. Az orosz forradalom kitörése után 1917-ben visszatért Oroszországba, ahol a munkás- és paraszttanácsok az önigazgatás, az államnélküliség ígéretét hordozták számára, ám hamarosan kiábrándult a tekintélyelvű bolsevik rezsimből. Hatása a XIX. század végén és a századfordulón volt jelentős az európai anarchista mozgalmakra, elsősorban Angliában és Oroszországban. Magyarországon gróf Batthyány Ervin képviselte a kropotkini anarchizmust.

Landauer, Gustav (1870. április 7., Karlsruhe - 1919. május 1., München) - zsidó származású német anarchista filozófus, szerkesztő, író, forradalmi aktivista. Középosztálybeli kereskedőcsaládból származott, irodalmat, filozófiát és politikai gazdaságtant tanult több német és svájci egyetemen. Dühring, Th. Hertzka, Proudhon és Kropotkin írásai hatottak rá. Az 1890-es években csatlakozott a szocialista mozgalom radikális ifjúsági szárnyához (Die Jungen), amely szembekerült a szociáldemokrata párt nyugodtabb parlamenti irányvonalával. 1893-tól 1899-ig a Der Socialist szerzője, majd 1909-től 1915-ig az új folyam alapító szerkesztője volt. A századforduló után fokozatosan kifejlesztett misztikus anarchizmusa Buberrel (aki több művét publikálta) és Schmitt Jenő Henrikkel rokonítja. 1919-ben részt vett a müncheni kommunista tanácsköztársaság megalakításában; a német kormány csapatai ölték meg.

  Mahno [Mihnenko], Nyesztor Ivanovics (1889. október 27. [14] Szaragova [Huljai Polje, Jekatyerinoszláv] - 1934. július 25., Párizs) - ukrán anarchista forradalmár és gerillahadvezér. Szegényparaszti családból származott, apja egyéves kora előtt meghalt; gyermekkorában kondásként, majd gépfestőként kereste kenyerét. 1905 után részt vett az anarchista mozgalomban (a forradalmi irodalom terjesztésében és az azt pénzelő kisebb betörésekben). 1908-ban elfogták s börtönbe került; 1910-ben szervezkedésért halálra ítélték, majd büntetését fiatal kora miatt a moszkvai Butirki börtönben életfogytiglani kényszermunkára változtatták. A börtönben ellenszegülés miatt többször magánzárkára ítélték, ahol tébécét kapott. A börtönben ismerkedett meg Peter Marin-Arsinov forradalmár fémmunkással - a későbbi történésszel -, aki több iskolai stúdiumra tanította. Amikor az 1917. februári forradalom hősökként kiszabadította őket, Mahno azonnal visszatért Huljai Poljére, ahol földműves-szakszervezetet, szabad községet és paraszttanácsot szervezett, amely a földhöz juttatott szegényparasztoknak a volt birtokossal és a kulákokkal egyenlő birtokrészt, eszközöket és termelési lehetőséget adott (ezt több más terület paraszttanácsa is követte). 1918-ban forradalmi katonai egységeket szervezett Délkelet-Ukrajnában, amelyek egyszerre harcoltak a megszálló központi hatalmak (osztrák, német és magyar) csapatai és a fehérek, majd a központi bolsevik kormány ellen. Komoly szerepet játszott Gyenyikin (1919) és Wrangel (1920) vereségében és az ukrajnai forradalmi tanácsok megalapításában. Ezek Mahno hadseregére, az Ukrajnai Forradalmi Felkelők Hadseregére támaszkodva és anarchista értelmiségiek támogatásával önkormányzatú paraszt-, munkás- és katonatanácsokat hoztak létre. Mahno találkozott Leninnel és Kropotkinnal: Leninnel súlyos nézetkülönbség alakult ki közöttük, Kropotkinnal egyetértettek. Fokozatosan élesedő ellentéteik miatt 1920-ban a bolsevikok törvényen kívül helyezték. 1921-ben megsebesült, majd Romániába távozott, ahonnan hamarosan kiutasították. 1922-ben Lengyelországba került, elítélték, ám a rendőri megfigyelés alól Berlinbe, majd Párizsba szökött. Elszegényedett és egészsége megrendült: 1928-ban a robbanógolyó által okozott sérülésével megműtötték, s a börtönben szerzett tébécéje kiújult. 1929-ben a francia anarchisták gyűjtést rendeztek számára. 1934-ben egy párizsi szegénykórházban halt meg.

Malatesta, Errico (1853. december 14., Santa Maria Capua Vetere [Nápolyi Királyság] - 1932. július 22., Róma) - olasz anarchista agitátor. Fiatalon csatlakozott az I. Internacionáléhoz, majd hamarosan az anarchista mozgalom egyik vezetője lett. Közreműködött romániai, olasz, egyiptomi, spanyol, francia, belga és svájci anarchista csoportok megszervezésében, majd Észak- és Dél-Amerikában (elsősorban Argentínában) szervezkedett. Életében 12 évet börtönben, 35 évet száműzetésben töltött, és háromszor ítélték halálra. Munkásságában a forradalmárok és munkások szervezeteinek szerepét hangsúlyozta. 1899-ben előadókörutat tett az USA-ban, ahol egy folyóiratot is szerkesztett, 1900-tól Londonban élt (kivéve 1913-1914-es forradalmi agitációs útját Olaszországban). 1919-ben amnesztiával tért vissza Olaszországba, az 1922-es fasiszta hatalomátvételig aktívan politizált. Utak az anarchia felé című írását a magyar Társadalmi Forradalom című anarchista lap is közölte 1919-ben.

Most, Johann (1846. február 5., Augsburg [Németország] - 1906. március 17., Cincinnati [USA]) - német származású munkás, anarchista aktivista, újságíró. Fiatalon sikertelenül keresett munkát és barátokat Németországban, az Osztrák-Magyar Monarchiában, Olaszországban és Svájcban, s csatlakozott a zürichi Nemzetközi Munkásszövetséghez [International Workingmen's Association]. 1868 és 1878 között Bécsben, Berlinben és Chemnitzben szerkesztett szocialista újságokat; kétszer a parlamentbe választották; két évet Ausztriában töltött börtönben, hármat Németországban. Számos sikeres előadást tartott, pamfleteket és dalokat írt, majd kiutasították Németországból és Ausztriából. 1878-ban Londonban megalakította a nagy hatású Freiheit című hetilapot, amely fokozatosan anarchista irányba fordult. (A Freiheitet olvasták Magyarországon is, ahol a radikális ellenzéki szocialisták csoportjára hatott a nyolcvanas évek elején.) 1880-ban Mostot kizárták a német szocialista pártból, majd miután cikkében II. Sándor meggyilkolását dicsőítette, 16 havi börtönre ítélték. 1882. december 12-én New Yorkba érkezett, ahol a társadalmi forradalom mártírjaként fogadták. A német nyelvű munkások alkotta anarchista közösség karizmatikus vezetője lett. Háromszor kapott börtönbüntetést a Blackwell's Island-i börtönben "a tett propagandája", a direkt terrorista akciók hasznának taglalása és technológiai kivitelezésükhöz adott bőséges írásos tanácsai miatt. Ő maga sohasem követett el merényletet. 1892-ben elítélte Alexander Berkman Frick gyáros elleni merényletét, s ezután hatása jelentősen csökkent (bár a Freiheit még megjelent). Kevés hosszabb művet írt, önéletrajza: Memorien, Erlebtes, Erforschtes und Erdachtes (4 kötet).

Proudhon, Pierre Joseph (1809. január 15., Besançon - 1865. január 19., Párizs) - francia libertariánus szocialista-anarchista elméletalkotó, újságíró, "az anarchizmus atyja": elméletének egyik megalkotója és legnagyobb hatású képviselője. Szegény kisiparosi-paraszti családból származott, ám ösztöndíjat nyert a besançoni kollégiumba. Itt ismerkedett meg az utópista szocialista Charles Fourier-val, akinek hatása alá került. 1938-tól a Besançoni Akadémia ösztöndíjával Párizsban tanult. Itt írta Qu'est-ce que la propriété? [Mi a tulajdon?] című művét (1840). Ebben leszögezte: "a tulajdon lopás" abban az esetben, ha kizsákmányolásra használják, szemben a szabadság megőrzéséhez szükséges személyes termelőtulajdonnal. 1843-tól Lyonban dolgozott, és a takácsok titkos mutualista mozgalmának hatása alá került. A Proudhon által adoptált mutualizmus - szemben a jakobinizmus politikai centralizmusával - a munkásegyletek gazdasági önkormányzatában és hitelintézményeiben látta a társadalmi forradalom útját. Párizsban tett útjai során megismerkedett a feminista szocialista Flora Tristannal, Marxszal, Bakunyinnal és az orosz szocialista író Herzennel. 1846-ban összetűzött Marxszal, ellenezve annak tekintélyelvű és központosító szervezeti elképzeléseit a szocialista mozgalomban. 1848-ban sikertelenül kísérelte meg egy kölcsönös munkáshitelen alapuló népbank felállítását. III. Napóleon kritizálásáért 1849-től 1852-ig börtönben ült, majd a további rendőrségi zaklatások elől 1859-1862 között Belgiumban élt menekültként. Itt fejlesztette ki nacionalizmuskritikáját és a világföderáció elképzelését (Du Principle federatif [1863]). Meghatározó hatással volt az I. Internacionáléra, Bakunyinra, Kropotkinra, az orosz népi mozgalomra, az olasz radikális nacionalistákra (1860-as évek), a spanyol föderalista mozgalomra (1870-es évek) és a mediterrán országokban erős szindikalizmusra. Az 1920-as évekig a francia munkásradikalizmus fő elméleti forrása. A decentralizációról vallott felfogása - akár az elméleti gyökerek tudatosítása nélkül - széles körben hat egész máig.

Reclus (Jean-Jacques), Elisée (1830. március 15., Sainte-Foy-la-Grande - 1905. július 4., Thourout, [Bruges mellett]) - francia földrajztudós és anarchista. 1871-ben nemzeti gárdistaként részt vett a párizsi kommün védelmében, s ezért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az európai tudósok tiltakozása kiszabadította. Anarhista aktivitása 1879 után tetőzött, Kropotkin mellett a Nemzetközi Munkásszövetség [International Workingmen's Association] vezetőjeként tartották számon. 1892-ben az összehasonlító földrajz professzorának nevezték ki Brüsszelben, s megkapta a Párizsi Földrajztudományi Társaság aranymedálját. Földrajztudományi fő műve: La Nouvelle Géographie universelle, la terre et les hommes (1875-1894; 19 kötet).

Rocker, Rudolf (1873. március 25., Mainz - 1958.) - német-amerikai anarchista vezető, társadalomfilozófus, aktivista. Szüleit korán elvesztette, katolikus árvaházban nőtt fel, majd szocialista nagybátyja támogatta. Könyvkötő lett, s fiatalon bekapcsolódott a (bismarcki antiszocialista törvények után részben illegális) szocialista mozgalomba. Hamarosan eltávolodott a Marx-Lassalle-féle irányvonaltól, és a libertariánus szocializmus felé fordult. Elsősorban Proudhon, Fourier, Bakunyin, Kropotkin, Tolsztoj, Reclus és Tucker hatottak rá. Hosszú élete során közeli kapcsolatba került Louise Michellel, Domela Nieuwenhuisszel, Malatestával, Kropotkinnal, Landauerrel és Ferrerrel. 1893-1895 között Párizsban élt politikai menekültként, majd Londonba ment, ahol támogatta a zsidó radikális munkásmozgalmat. 1898-tól 1914-ig a jiddis nyelvű Arbeiter Freint [A Munkásbarát] című lap és a Germinal című társadalomelméleti folyóirat szerkesztője volt. Támogatta az anarchista ideálhoz közel álló kibucmozgalmat is, s nem zsidó származása ellenére a cionista eszme terjesztője és a mozgalom elismert alakja lett. Az első világháború után visszatért Németországba, ahonnan Hitler hatalomra jutása után az USA-ba menekült. Terjedelmes életműve nagyrészt német és jiddis nyelven született.

Spooner, Lysander (1808. január 19., Athol [Massachusetts] - 1887. március 14., Boston) - amerikai ügyvéd, publicista, reformer. Mivel egyetemet nem végzett - jogi tanulmányait magánúton folytatta -, a fiatal Spoonert nem vették fel az ügyvédi kamarába. Bár a kamarai tagságot diplomához kötő rendelkezést jogilag megtámadta, felvételét nagy többséggel újra elutasították, s így tagság nélkül nyitott jogi irodát. 1844-ben a posta ragadta meg figyelmét. Ebben az időszakban az állami posta 12 és fél centet számított postaköltségként a New York és Boston között küldött levelekre és 25-öt Boston és New York között. Mivel úgy gondolta, hogy az államnak nincs joga monopolizálni a postai szolgáltatásokat, Spooner postát szervezett, amely egységesen 5 centért továbbította a leveleket Boston, New York, Philadelphia és Baltimore között. Üzlete gyorsan nőtt, mígnem a központi kormányzat beperelte és bezáratta a vállalkozást. Spooner ekkor annak bizonyításába fogott, hogy az állami postát alacsonyabb árak is kellőképpen támogathatják. S valóban: a kongresszus 1845-ben és 1851-ben csökkentette az árakat, majd a következő évek újabb csökkentéseket hoztak. Spooner aktív, megbecsült és nagy hatású abolicionista (a rabszolgaság intézményét eltörölni kívánó) publicista is volt. Fiatal korában számos pamfletet közölt a kereszténység ellen, s később (1870-ben) egy híressé vált ügyben jogi védelmet biztosított egy ügyfelének, aki nem kívánt esküt tenni tanúskodáskor arra hivatkozva, hogy a bizottságnak a vizsgálatban erre nem volt joga. Számos pénzelméleti és közgazdasági művet is írt.

Stirner, Max [eredeti nevén Johann Caspar Schmidt] (1806. október 25., Bayreuth - 1856. június 26., Berlin) - német államellenes filozófus, az anarchizmus elméletének egyik megalkotója. A liberális Rheinische Zeitungnak írt cikkeket, amelyet többek között Marx szerkesztett. Később azonban Marx elutasította Stirner nézeteit, "Szent Max"-nak titulálva őt. Stirner az egyéniség valóságalkotó szerepét hangsúlyozta, azt állítván, hogy az osztályok, az állam, az emberiség csak elvont fogalmak, s ezért nem kell komolyan vennünk őket. A véges, empirikus ént középpontba állítva, az "egoisták" a valódi egyéniségek öntudatát kultiválta.

Tolsztoj, Lev (Nyikolajevics) gróf (1828. szeptember 9. [régi i. sz. szerint augusztus 28.], Jasznaja Poljana [Tulai terület] - 1910. november 20. [november 7.], Astapovo [Rjazani terület]) - orosz író, a világirodalom legnagyobb regényíróinak egyike, erőszak nélküli keresztény anarchista filozófus, reformer. Elégedetlenül a kazanyi egyetemen folyó oktatással, 1847-ben Tolsztoj visszatért Jasznaja Poljana-i birtokára, majd 1852-ben belépett a hadseregbe. Ebből kiábrándulva 1857-ben látogatást tett Franciaországban, Svájcban és Németországban, majd visszatérvén birtokán iskolát nyitott parasztgyermekek számára. Több kötete után a Háború és béke (1865-1869), majd az Anna Karenina (1875-1877) hozta meg számára a világhírt. A Vallomás (1878-1879, megjelent 1882-ben) az élet értelmét firtatja és egyfajta spirituális válságról vall - ekkor fordult Tolsztoj a keresztény anarchizmus és a társadalmi reformok eszmeköre felé. A vándorló keresztény aszkéta és a gazdag arisztokrata szerepe közötti feszültség Tolsztojt 1910-ben otthona elhagyásához vezette. Néhány napi bolyongás után egy eldugott vonatállomáson érte a halál. Erőszak nélküli filozófiája erősen hatott Gandhira és a magyar "ideális anarchista" Schmitt Jenő Henrikre is.

Tucker, Benjamin (1854. április 17., South Dartmouth [Massachusetts] - 1939. június 22., Pont St. Devote [Monacco]) - amerikai újságíró, reformer, individualista anarchista író. Apja bálnavadászhajó-kellékekkel kereskedett, s jövedelméből kiváló oktatást nyújtott Benjaminnek, aki a New Bedford-i Friends' Academyn, majd a Massachusetts Institute of Technologyn (1870-1873) folytatott tanulmányokat. Ezután nyomdászként helyezkedett el, majd a Boston Globe szerkesztőjeként dolgozott 1878-tól tizenegy éven át. Megismerkedett a New England-i Munkás Reformszövetség [New England Labor Reform League] vezetőivel, s figyelme a társadalmi reform kérdései felé fordult. Jelentős személyes és szellemi hatással voltak rá a New England-i individualista anarchisták, Josiah Warren és William B. Greene, valamint franciaországi útjai és olvasmányai alapján Proudhon. 1876-ban megalapította Radical Review című negyedévi folyóiratát, amely csupán egy évet ért meg. 1881-ben Liberty címmel sikeres hetilapot indított, amely előbb Bostonban, majd 1892-től 1908-ig New Yorkban jelent meg, s a radikális gondolkodás és individualista anarchizmus széles körben ismert orgánumává vált (közben a New York-i Engineering Magazine szerkesztőjeként is dolgozott 1892-től). Számos pamflet és előadás publikálása mellett Proudhon, Csernyisevszkij és Bakunyin több művét ültette át angolra, s közölte Whitman és Tolsztoj éppen betiltott műveit. Tucker szimpátiával kommentálta az európai és amerikai forradalmi anarchisták mozgalmait, de elhatárolta magát a Most és Berkman nevével fémjelzett terrorista irányzattól, az erőszak használatától. Gondosan elemezte ugyanakkor a Bakunyin, Kropotkin és Goldman által képviselt kommunista anarchizmus és saját individualista anarchista felfogása közti különbséget is. A Liberty így egyre inkább intellektuális irányba, a Max Stirner-féle individualizmus felé fordult. 1908-ban a Liberty teljes épülete biztosítás nélkül leégett. Ezután Tucker anyai örökségéből családjával együtt Franciaországba, majd 1926-ban Monacóba költözött. Életének ebben a szakaszában csak a szerkesztőhöz intézett leveleket publikált több újságban. Élénk levelezést folytatott amerikai barátaival is, amelyben az ekkor kialakuló totalitarianizmussal nézett szembe, s sajnálatát fejezte ki afölött, hogy megálmodott világa nem jött el.

Warren, Josiah (1798, Boston - 1874. április 14., Charlestown) - reformer, feltaláló, az amerikai filozófiai anarchizmus megalapítója. Miután meghallgatta Robert Owen előadását, owenista lett, saját újításain alapuló lámpagyárát eladta, és családjával a New Harmonyban (Indiana állam) szerveződő kolóniára költözött. Itt fejlesztette ki individualista, államellenes filozófiáját, mely szerint a társadalmi javak és szolgáltatások kizárólag áruk szerint értékesíthetők. Elveit "equity store"-okban és több közösségben - különösebb siker és különösebb bukás nélkül - próbálta megvalósítani. 1833-ban indította meg The Peaceful Revolutionist [A Békés Forradalmár] című lapját, amelyet maga írt, szerkesztett, s az általa feltalált nyomdagépekkel sokszorosított. A lap nem élte meg az egy évet. Az 1850-es évek elején Long Islanden (kb. 40 mérföldre New Yorktól) megalapította a Modern Times nevű kisvárost, amely számos excentrikus figura gyűjtőhelye lett, s amely 1862-ig állt fenn.