Makszim Gorkij
Éjjeli menedékhely
(Színmű négy felvonásban)

Fordította:
Gábor Andor


TARTALOM

ELSŐ FELVONÁS
MÁSODIK FELVONÁS
HARMADIK FELVONÁS
NEGYEDIK FELVONÁS






Szereplők

MIHAIL IVANOV KOSZTILJOV, 54 éves, az éjjeli menedékhely tulajdonosa
VASZILISZAKARPOVNA, a felesége, 26 éves
NATASA, Vaszilisza húga, 20 éves
MEDVEGYEV, nagybátyjuk, rendőr, 50 éves
VASZKA PEPEL, 28 éves
ANDREJ MITRICS KLESCS, lakatos, 40 éves
ANNA, a felesége, 30 éves
NASZTYA, leány, 24 éves
KVASNYA, lepényárusnő, nincs még 40 éves
BUBNOV, sapkakészítő, 45 éves
BÁRÓ, 33 éves
SZATYIN
SZÍNÉSZ  
LUKA, vándor, 60 éves
ALJOSKA, csizmadia, 20 éves
FERDENYAKÚ
TATÁR
Néhány mezítlábas, sem nevük, sem szerepük nincs.



ELSŐ FELVONÁS

Barlangszerű pince. Súlyos kőboltozatok, füstösek, vakolatuk lehullt. A világosság a néző felől és fölülről lefelé, a jobb oldali szögletes ablakból. A jobb sarkot Pepel szobája foglalja el, melyet vékony fal választ el. Az ajtó mellett még ebben a szobában Bubnov priccse. A bal sarokban nagy, orosz kemence, a bal téglafalban ajtó a konyhába, amelyben Kvasnya, a Báró és Nasztya lakik. A kemence és az ajtó között a fal mellett széles ágy, melyet szennyes vászonfüggöny választ el a helyiség többi részétől. A falak mellett mindenütt priccsek. A bal fal mellett elöl: fatuskó, satuval és kis üllővel, s mellette egy alacsonyabb. Ezen ül az üllő előtt Klescs, s régi lakatokhoz kulcsokat próbálgat. Lábánál két nagy kulcsköteg drótgyűrűre fűzve, horpadt pléhszamovár, kalapács, reszelők. Az éjjeli szállás közepén nagy asztal, két pad, zsámoly; mindez festetlen és piszkos. Az asztalon a szamovár mellett Kvasnya tesz-vesz. A Báró fekete kenyeret rág, Nasztya a zsámolyon, az asztalra könyökölve, egy elrongyolódott könyvet olvas. A függönnyel elzárt ágyon Anna köhécsel. Bubnov a priccsen ül, egy sapkaformázót szorít a térdéhez, s régi, felfejtett nadrágokból sapkát próbál rajtuk. Mellette összetört kalapskatulya, melyből sapkaellenzőt csinál, viaszosvászon darabok, rongyok. Szatyin most ébredt fel, fekszik a priccsen és ordít. A kemencén a Színész fészkelődik és köhög, de láthatatlanul. Tavasz eleje, reggel.

BÁRÓ
Tovább!

KVASNYA
Neem, mondok. Drágám, ezzel te csak tágulj mellőlem. Én, mondok, kipróbáltam ezt... És most már száz főtt rákért sem megyek én férjhez!

BUBNOV
(Szatyinhoz) Te mit röfögsz?

(Szatyin ordít.)

KVASNYA
Márminthogy én, mondok, a szabad asszony, a magam gazdája, valakinek a passzusába írassam magam... hogy én férfi rabja legyek - nem én! Még az amerikai princé sem - ahhoz sem megyek feleségül. Eszemágába sincs!

KLESCS
Hazudsz!

KVASNYA
Micsoda?

KLESCS
Hazudsz... Férjhez fogsz menni Abramkához.

BÁRÓ
(kikapja Nasztya kezéből a könyvet, elolvassa a címét) "Végzetes szerelem"... (Hahotázik.)

NASZTYA
(kinyújtja a kezét) Add ide... Add ide! Na... Ne bomolj!

(A Báró ránéz, és a könyvvel a levegőbe csapkod.)

KVASNYA
(Klescshez) Tudod, mi vagy te? Vörös bakkecske! Ráadásul még hazudsz is. És hogy mersz ilyen orcátlanul beszélni velem?

BÁRÓ
(a könyvvel Nasztya fejére üt) Buta vagy te, Nasztya...

NASZTYA
(elveszi a könyvet) Add ide...

KLESCS
Nagy dáma vagy te... De Abramkával megesküszöl... Csak arra vársz.

KVASNYA
Hát persze! Természetesen... de mennyire! Az kéne még! Te félholtra kínoztad a feleségedet...

KLESCS
Hallgass, vén dög! Nem a te dolgod...

KVASNYA
Ahá! Az igazat nem tűröd!

BÁRÓ
Elkezdődött! Nasztya, hol vagy?

NASZTYA
(nem emeli fel a fejét) Á... Eriggy!

ANNA
(kidugja a fejét a függöny mögül) Elkezdődött a nap! Az Isten szerelméért... ne kiabáljatok... ne veszekedjetek!

KLESCS
No, már megint rázendített!

ANNA
Minden áldott nap... Legalább hagynátok békében meghalni.

BUBNOV
Lárma nem riasztja el a halált.

KVASNYA
(Annához megy) És te, anyuskám, hogy tudtál egy ilyen semmirekellővel élni?

ANNA
Hagyj... hagyj békén!

KVASNYA
Nono! te szegény szenvedő! Nagyon fáj a melled? Még nem könnyebb?

BÁRÓ
Kvasnya, ideje a piacra menni.

KVASNYA
Megyünk, mindjárt! (Annához.) Akarsz egypár meleg húsos derelyét?

ANNA
Nem kell... köszönöm. Ugyan miért egyek?

KVASNYA
Egyél csak. Meleg étel jót tesz. Berakom egy edénybe és itthagyom... Ha étvágyad lesz rá, megeszed! Gyerünk, Báró... (Klescshez.) Uhh, te tisztátalan lélek... (Kimegy a konyhába.)

ANNA
(köhög) Uramisten...

BÁRÓ
(Nasztyát kicsit tarkón üti) Hagyd abba... te bolond!

NASZTYA
(morog) Hordd el magad! Én sem zavarlak téged...

(A Báró fütyörészve kimegy Kvasnya után.)

SZATYIN
(föltápászkodik a priccsen) Ki vert meg engem tegnap?

BUBNOV
Nem mindegy az neked?

SZATYIN
Mondjuk, hogy mindegy... De miért vertek meg?

BUBNOV
Kártyáztál?

SZATYIN
Kártyáztam...

BUBNOV
Azért vertek meg...

SZATYIN
Csirkefogók...

SZÍNÉSZ
(lekandikál a kemencéről) Egyszer még agyonütnek, úgy bizony.

SZATYIN
Te meg hülye vagy.

SZÍNÉSZ
Miért?

SZATYIN
Mert kétszer nem verhetnek agyon.

SZÍNÉSZ
(kis szünet után) Nem értem... Miért... Miért nem?

KLESCS
Te meg mássz le a kemencéről, és szedd rendbe a szállást... Mit lustálkodsz?

SZÍNÉSZ
Nem a te dolgod...

KLESCS
Jöjjön csak be Vaszilisza, majd megmutatja neked, kinek a dolga...

SZÍNÉSZ
Az ördög vigye el Vasziliszát! Ma a Bárón van a sor! Báró!

BÁRÓ
(kijön a konyhából) Nekem nincs időm takarítani... Én a piacra megyek Kvasnyával...

SZÍNÉSZ
Az engem nem érdekel... Miattam akár a fegyházba is mehetsz... De söpörnöd ma neked kell... Én mások helyett nem dolgozom...

BÁRÓ
Hát vigyen el az ördög! Nasztyuska majd felsöpör... Hé, te végzetes szerelem, térj már magadhoz! (Elveszi Nasztyától a könyvet.)

NASZTYA
(feláll) Mit akarsz? Add ide! Te arcátlan! És ráadásul - báró!

BÁRÓ
(odaadja a könyvet) Nasztya! Söpörj ki helyettem, jó?

NASZTYA
(kimegy a konyhába) Hogyne... De még mennyire!

KVASNYA
(a konyhaajtóból a Báróhoz) Gyere már! Kitakarítanak nélküled is... Színész! Téged kérnek, tedd csak meg. Igazán nem törik le a derekad!

SZÍNÉSZ
De hát... mindig én... nem értem...

BÁRÓ
(a konyhából vállrúdon kosarakat hoz ki. A kosarakban rongyokkal letakart fazekak) Ma valahogy nehéz...

SZATYIN
Érdemes volt neked bárónak születned...

KVASNYA
(a Színészhez) Te pedig söpörj fel! (Kimegy a folyosóra, maga előtt bocsátva a Bárót.)

SZÍNÉSZ
(lemászik a kemencéről) Nekem árt, ha port szívok be. (Büszkén.) Az én organizmusomat megmérgezte az alkohol... (A priccsen ülve elgondolkodik.)

SZATYIN
Organizmus... organon...

ANNA
Andrej Mitrics...

KLESCS
Mit akarsz?

ANNA
Húsos derelyét hagyott itt nekem Kvasnya... Vedd és edd meg.

KLESCS
(odamegy hozzá) És te nem eszel?

ANNA
Nem kívánom... Minek egyem? Te dolgozol, neked szükséged van rá...

KLESCS
Félsz? Ne félj... Lehet, hogy még...

ANNA
Menj és egyél. Rosszul vagyok... érzem, hogy nemsokára...

KLESCS
(távozóban) Nem baj... Talán még fölkelsz... Volt már ilyen! (Kimegy a konyhába.)

SZÍNÉSZ
(hangosan, mintha hirtelen fölébredt volna) Tegnap a kórházban a doktor azt mondta nekem: az ön organizmusát, azt mondja, teljesen megmérgezte az alkohol.

SZATYIN
(mosolyogva) Organon...

SZÍNÉSZ
(makacsul) Nem organon, hanem or-ga-niz-mus.

SZATYIN
Szikamber...

SZÍNÉSZ
(legyint) Eh, butaság! Én komolyan beszélek... Igen. Ha az organizmust megmérgezte az alkohol... ez azt jelenti, hogy nekem árt, ha padlót söprök... ha port szívok be...

SZATYIN
Makrobiotika... hááá!

BUBNOV
Te mit morogsz?

SZATYIN
Szavakat... Van még egy szó: transzcendentális.

BUBNOV
Az mi?

SZATYIN
Nem tudom... elfelejtettem...

BUBNOV
Akkor minek mondod?

SZATYIN
Csak úgy... Meguntam én, komám, az összes emberi szavakat... Valamennyi szavunkat meguntam. Mindegyiket legalább ezerszer hallottam...

SZÍNÉSZ
A "Hamlet" című drámában ezt mondják: "Szó, szó, szó!..." Gyönyörű darab... Én a sírásót játszottam benne.

KLESCS
(kijön a konyhából) És a seprűvel mikor fogsz játszani?

SZÍNÉSZ
Nem a te dolgod... (A mellét veri.) Ophélia! Imádságodban említsd meg minden bűneim...

(A szín mögött, valahol messze tompa lárma, kiáltozás, rendőrfütty. Klescs munkához ül, és a reszelővel csikorgat.)

SZATYIN
Szeretem az érthetetlen, ritka szavakat... Mikor még gyerek voltam, a távírónál szolgáltam... sok könyvet olvastam.

BUBNOV
Te távírász is voltál?

SZATYIN
Voltam... (Mosolyogva) Vannak nagyon jó könyvek... És vannak nagyon érdekes szavak... Én művelt ember voltam... Tudod?

BUBNOV
Hallottam... százszor is! No és ha voltál? Hű, de nagy dolog! Én például szűcs voltam... Saját műhelyem volt... A kezem csupa sárga volt a festéktől; prémeket festettem. Olyan sárga volt a kezem, komám, a könyökömig! Már azt hittem, hogy holtomig le nem mosom... Hogy olyan sárga kézzel halok meg... És most, nézd a kezemet, egyszerűen piszkos... Bizony!

SZATYIN
No és aztán?

BUBNOV
És több semmi...

SZATYIN
És miért mondtad el ezt?

BUBNOV
Csak úgy, példának okáért... Az jön ki belőle, akárhogy bepingálod magad, minden lekopik... Minden lekopik. Bizony!

SZATYIN
Jaj... fájnak az én csontjaim.

SZÍNÉSZ
(ül, karjával átfogja a térdét) A műveltség bolondság. Fődolog a tehetség. Ismertem egy színészt, a szerepet csak szótagolva tudta olvasni, de a hősöket úgy játszotta, hogy... a színház recsegett-ropogott, és majd összedőlt a publikum lelkesedésétől.

SZATYIN
Bubnov, adj öt kopejkát.

BUBNOV
Nekem csak kettő van.

SZÍNÉSZ
Én azt mondom: tehetség kell a hősnek. S a tehetség az az ember hite önmagában, a tulajdon erejében...

SZATYIN
Adj nekem öt kopejkát, és én elhiszem, hogy te tehetség vagy, hős krokodil, titkosrendőr... Klescs, adj öt kopejkát!

KLESCS
Menj a fenébe! Sokan vagytok itt...

SZATYIN
Mit dühöngsz? Hisz nincs egy garasod se, tudom.

ANNA
Andrej Mitrics... Nehéz itt a levegő... fulladok...

KLESCS
Mit csináljak?

BUBNOV
Nyisd ki a folyosó ajtaját...

KLESCS
Hát jó. De te a priccsen ülsz, én meg a padlón... Engedj a helyedre, és nyisd ki az ajtót... Én úgyis meg vagyok hűlve...

BUBNOV
(nyugodtan) Az én kedvemért nem kell kinyitni. A te feleséged kéri...

KLESCS
(mogorván) Ezt akárki kérhette volna.

SZATYIN
Zúg a fejem... Eh! Miért ütik az emberek egymásnak a fejét?

BUBNOV
Nemcsak a fejét, ütik azok az egész testet is. (Fölkel.) Megyek fonalat venni... és a gazdáinkat még nem láttuk máma... Mintha megdöglöttek volna. (Kimegy. Anna köhög; Szatyin, feje alá téve a kezét, mozdulatlanul fekszik.)

SZÍNÉSZ
(bánatosan néz körül, Annához megy) Hogy vagy? Rosszul?

ANNA
Fülledt a levegő.

SZÍNÉSZ
Kivezesselek a folyosóra? No, állj fel. (Segít fölkelni az asszonynak, ruhadarabot dob a vállára, feltámogatja s kivezeti a folyosóra.) Így, így... Csak keményen! Magam is beteg vagyok... megmérgezett az alkohol.

KOSZTILJOV
(az ajtóban) Sétálni mentek? Ah, szép kis párocska. A birka meg a barika...

SZÍNÉSZ
Te meg húzódj félre... Nem látod, hogy betegek mennek?

KOSZTILJOV
Hát csak menjetek... (Az orra alatt valami istenes éneket dúdol, gyanakodva néz körül a szálláson, és balra hajtja a fejét, mintha Pepel szobájába hallgatóznék. Klescs élesen csörömpöl a kulcsokkal, csikorog a reszelővel, és szemével követi a gazdát.) Csikorogsz?

KLESCS
Mi az?

KOSZTILJOV
Csikorogsz, mondom. (Szünet.) Á, á... éppen hogy... mit is akartam kérdezni? (Gyorsan és halkan.) A feleségem nem volt itt?

KLESCS
Nem láttam...

KOSZTILJOV
(óvatosan Pepel szobájának ajtajához közeledik) Hogy te azért a havi két rubelért milyen sok helyet foglalsz el! Ágyad van... magad ülsz rajta... Hát ez megvan öt rubel ára hely is, bizonyisten. Ki kell vetnem rád még fél rubelt...

KLESCS
Vesd ki rám a hurkot és fojts meg... Hamarosan megdöglesz, és folyton a pénzen jár az eszed.

KOSZTILJOV
Miért fojtsalak meg? Kinek lesz haszna belőle? Az Úr legyen veled, élj a magad örömére. De én kivetek rád fél rubelt - s olajat veszek a mécsesbe, és a szentek képe előtt fog égni az én áldozatom... S az áldozatom a bűneim bocsánatára ég és teérted is, mert hiszen te a saját bűneidre nem gondolsz... Így lesz... Eh, Andrjuska, rossz ember vagy te. A feleséged kehes lett a te gonoszságodtól... Senki sem szeret téged, és senki sem tisztel... A munkád is csikorgó, mindenkit zavar...

KLESCS
(kiabál) Azért jöttél, hogy engem gyötörj? (Szatyin hangosan ordít.)

KOSZTILJOV
(összerezzen) Hé te, bátyuska...

SZÍNÉSZ
(bejön) Leültettem az asszonyt a folyosón, betakartam.

KOSZTILJOV
Jó ember vagy te, barátom! Helyes ez... Fölírják ezt teneked...

SZÍNÉSZ
Mikor?

KOSZTILJOV
A túlvilágon, barátocskám... Ott mindent, minden cselekedetünket fölírják...

SZÍNÉSZ
De talán már itt megjutalmazhatnál a jóságomért.

KOSZTILJOV
Azt én hogyan tehetném?

SZÍNÉSZ
Engedd el az adósságom felét.

KOSZTILJOV
Hehe! Te mindig tréfálsz, te kedves ember, te mindig játszol... Hát meg lehet fizetni a szív jóságát pénzzel? A jóság minden haszonnál többet ér, de a te adósságod nálam az csak adósság marad. Vagyis, azt meg kell fizetned. De a te jóságodat nekem, öreg embernek, ingyen kell adnod.

SZÍNÉSZ
Nagy kópé vagy te, öreg... (Kimegy a konyhába; Klescs fölkel s kimegy a folyosóra.)

KOSZTILJOV
(Szatyinhoz) Ez a csikorgó... elszaladt, hehe! Nem szeret ez engem...

SZATYIN
Ki szeret téged az ördögön kívül...

KOSZTILJOV
(elmosolyodik) Goromba vagy te, de én valamennyiőtöket szeretlek, tudom én, hogy ti az én szerencsétlen, haszontalan, elveszett testvéreim vagytok... (Hirtelen) És... Vaszka itthon van?

SZATYIN
Nézd meg...

KOSZTILJOV
(az ajtóhoz megy, kopog) Vaszja!

(A Színész megjelenik a konyhaajtóban.
Valamit rág.)

PEPEL
Ki az?

KOSZTILJOV
Én vagyok, én, Vaszja.

PEPEL
Mi kell neked?

KOSZTILJOV
(visszahúzódik) Nyisd ki az ajtót...

SZATYIN
(nem néz Kosztiljovra) Kinyitná, de ott az asszony...

(A Színész prüszköl.)

KOSZTILJOV
(nyugtalanul, halkan) Há? Ki van ott? Mit mondasz?

SZATYIN
Mi az? Hozzám beszélsz?

KOSZTILJOV
Mit mondtál te?

SZATYIN
Ezt én csak úgy... magamnak...

KOSZTILJOV
Vigyázz, barátom! Tréfálj módjával... Igen! (Erősen kopog az ajtón.) Vaszilij...

PEPEL
(kinyitja az ajtót) Na, mit zavarsz?

KOSZTILJOV
(benéz a szobába) Én... láttad... te...

PEPEL
Elhoztad a pénzt?

KOSZTILJOV
Beszélnem kell veled...

PEPEL
Elhoztad a pénzt?

KOSZTILJOV
Micsoda pénzt? Várj...

PEPEL
A pénzt, a hét rubelt, az óráért - na?

KOSZTILJOV
Micsoda óráért? Ó, te...

PEPEL
Na, nézd csak! Tegnap tanúk előtt eladtam neked egy órát tíz rubelért... Hármat kaptam rá, add ide a hetet. Mit mereszted a szemedet? Itt csoszog és zavarja az embereket... És a fődolgot elfelejti.

KOSZTILJOV
Pszt! Ne haragudj, Vaszja, az az óra...

SZATYIN
Lopott óra volt...

KOSZTILJOV
(szigorúan) Lopott holmit én nem veszek... Hogy mondhatsz ilyet...

PEPEL
(vállon ragadja) Mondd, miért zavarsz? Mi kell neked itt?

KOSZTILJOV
Nekem semmi... Megyek is... Ha te ilyen...

PEPEL
Eriggy és hozd a pénzt!

KOSZTILJOV
Jaj, milyen gorombák az emberek... Ajaj... (Kimegy.)

SZÍNÉSZ
Komédia!

SZATYIN
Nagyszerű! Ezt szeretem...

PEPEL
Miért jött ide?

SZATYIN
(nevet) Nem érted? A feleségét keresi... És te miért nem ütöd ezt agyon, Vaszilij?

PEPEL
Egy ilyen nyavalyás miatt rontsam el az életem?...

SZATYIN
Csináld okosan. Aztán elveszed Vasziliszát... Gazdánk leszel itt...

PEPEL
Nagy öröm! Ti nemcsak az egész gazdaságomat, hanem, amilyen jó ember vagyok, engemet is elinnátok a kocsmában... (Leül egy priccsre.) Vén sátán... Felköltött... Pedig olyan szép álmom volt: azt álmodtam, hogy horgászok, és a horgomra akad egy óriási hal! Mekkora hal! Csak álmában lát az ember ilyet... Hát kirántom és folyton attól félek, hogy a zsinór elszakad. Erre kikészítem a hálócskát, és azt gondolom, no, most...

SZATYIN
És nem hal volt, hanem Vaszilisza volt.

SZÍNÉSZ
Vasziliszát már régen megfogta...

PEPEL
(haragosan) Eredjetek a fenébe... vele együtt!

KLESCS
(bejön a folyosóról) Micsoda hideg... Kutyáknak való...

SZÍNÉSZ
Annát még nem hoztad be. Megfázik...

KLESCS
Nataska magával vitte a konyhába...

SZÍNÉSZ
Az öreg majd kikergeti...

KLESCS
(leül dolgozni) Na... Nataska majd behozza...

SZATYIN
Vaszilij! Adj egy ötkopejkást...

SZÍNÉSZ
(Szatyinhoz) Eh, csak ötöt kérsz? Vaszja, adj nekünk húsz kopejkát.

PEPEL
Gyorsan adni kell... amíg egy rubelt nem kértek. Ne!

SZATYIN
Giblártárr! Legjobb emberek a világon a tolvajok!

KLESCS
(mogorván) Mert könnyen szerzik a pénzt... Ezek nem dolgoznak...

SZATYIN
Sokan szerzik a pénzt könnyen, de kevesen adják ki könnyen... Munka? Tedd számomra a munkát kellemessé... akkor talán dolgozni fogok... Igen! Esetleg! Ha a munka élvezet, akkor az élet gyönyörű! Ha a munka kötelesség, akkor az élet rabság! (A Színészhez.) Te, Szardanapal! Menjünk...

SZÍNÉSZ
Gyerünk, Nabukadonozor! Leiszom magam mint... negyvenezer korhely... (Elmennek.)

PEPEL
(ásít) Hogy van a feleséged?

KLESCS
Úgy látszik, hamarosan... (Szünet.)

PEPEL
Csak elnézlek - úgyis hiába csikorogsz.

KLESCS
Hát mit csináljak?

PEPEL
Semmit se csinálj...

KLESCS
És hogy fogok akkor meglenni?

PEPEL
Élnek az emberek...

KLESCS
Ezek? Micsoda emberek ezek? Söpredék, csürhe... emberek! Én munkásember vagyok... Én rájuk nézni is szégyellek... Én gyerekkoromtól fogva dolgozom... Azt hiszed, nem fogok kimászni innen? Kimászok... ha lemegy is rólam a bőr, kimászok... Várj csak... Meghal a feleségem... Fél éve élek itt, mintha hat esztendő lett volna...

PEPEL
Senki se rosszabb itt náladnál... Hiába is beszélsz.

KLESCS
Nem rosszabb? Becsület nélkül élnek, lelkiismeret nélkül...

PEPEL
(közömbösen) Honnan vegyék a becsületet, a lelkiismeretet? A lábukra csizma helyett nem húzhatnak se becsületet, se lelkiismeretet... Becsület, lelkiismeret azoknak kell, akiknek hatalmuk meg erejük van...

BUBNOV
(bejön) Uhh... összefagytam!

PEPEL
Bubnov, van neked lelkiismereted?

BUBNOV
Mim van-e? Lelkiismeretem?

PEPEL
Az, persze!

BUBNOV
Minek a lelkiismeret? Nem vagyok én gazdag...

PEPEL
Én is azt mondom. Becsület, lelkiismeret a gazdagnak kell, igen! De Klescs szid bennünket, azt mondja, nincs nekünk lelkiismeretünk...

BUBNOV
Tán kölcsön akarta kérni?

PEPEL
Neki túl sok van belőle...

BUBNOV
Vagyis eladja? De itt senki meg nem veszi. Látod, törött skatulyát még vennék... de azt is hitelbe...

PEPEL
(oktató hangon) Szamár vagy te, Andrjuska! A lelkiismeretről hallgasd meg Szatyint vagy a Bárót...

KLESCS
Nincs nekem miről beszélnem velük.

PEPEL
Azok okosabbak náladnál... Pedig részegesek...

BUBNOV
Aki iszik és okos, értékes, mint a fokos...

PEPEL
Szatyin azt mondja: minden ember azt kívánja, hogy a szomszédjának legyen jó lelkiismerete - de látod, senkinek sincs magának kedve hozzá... És ez igaz...

(Natasa bejön. Mögötte Luka, bottal kezében, vállán bugyor. Övén fazék és teáskanna.)

LUKA
Jó egészséget, becsületes emberek!

PEPEL
(bajuszát simogatja) Á, á, Natasa!

BUBNOV
(Lukához) Hol van már a mi becsületünk!

NATASA
Itt az új lakó...

LUKA
(Bubnovhoz) Nekem mindegy! Én a zsiványokat is megbecsülöm, szeretem; nincs az a bolha, aki rossz volna, mind fekete, mind ugrik, így van ez. Mondd, kedves leányom, hol helyezkedjem el?

NATASA
(a konyhaajtóra mutat) Oda menj, nagyapó...

LUKA
Köszönöm, kislányom! Ha oda, hát oda... Öreg embernek, ahol a meleg, ott a hazája.

PEPEL
Micsoda érdekes öreget hozott ide, Natasa...

NATASA
Magánál érdekesebb... Andrej! A feleséged nálunk van a konyhában. Várj egy kicsit, és gyere érte.

KLESCS
Jó... Majd megyek...

NATASA
Te most talán kicsit kedvesebben bánnál vele... Most már nem sokáig...

KLESCS
Tudom.

NATASA
Tudod... Nem elég azt tudni, meg is kell érteni. Hiszen olyan borzasztó meghalni...

PEPEL
Pedig én nem félek...

NATASA
Hát persze! Ilyen nagy vitéz...

BUBNOV
(füttyent) Ez a fonál olyan rohadt...

PEPEL
Igazán, nem félek. Akár azonnal - szívesen meghalok! Vegyen egy kést, szúrjon a szívembe... Meghalok, meg se nyikkanok! Sőt örömmel halnék meg, mert tiszta kéztől...

NATASA
(kimegy) Na, másnak beszélje tele a fejét.

BUBNOV
(vontatottan) Rohadt ez a fonál...

NATASA
(a folyosó ajtajánál) Ne felejtsd el, Andrej, a feleségedet...

KLESCS
Nem felejtem el...

PEPEL
Remek leány!

BUBNOV
Hát bizony az...

PEPEL
Miért bánik velem... így? Elutasít... Hiszen úgyis mindegy - itt elkallódik.

BUBNOV
Te leszel az oka.

PEPEL
Miért én? Én sajnálom...

BUBNOV
Mint a farkas a bárányt...

PEPEL
Hazudsz te! Én nagyon... sajnálom... Rosszul él ez itt... Látom én...

KLESCS
Várj csak, ha Vaszilisza meglátja, hogy beszélgetsz vele...

BUBNOV
Vaszilisza! Az bizony ingyen nem adja oda a jussát... Gonosz asszony...

PEPEL
(végigfekszik a priccsen) Eriggyetek a fenébe mind a ketten... Próféták!

KLESCS
Majd meglátod... Várj csak!

LUKA
(a konyhában énekel) Éjnek idején nem látni az utat...

KLESCS
(kimegy a folyosóra) Na, tessék, ez is ordít.

PEPEL
Micsoda unalom... Vajon miért unatkozom én annyira néha? Élsz, éldegélsz, minden gyönyörű! Aztán hirtelen mintha megfagyna az ember, elfogja az unalom...

BUBNOV
Az unalom? Mm-m...

PEPEL
Haj-haj!

LUKA
(énekel) Hej, nem látni az utat...

PEPEL
Öreg! Hé!

LUKA
(kinéz az ajtón) Nekem szólsz?

PEPEL
Neked. Ne énekelj.

LUKA
(kijön) Nem kedveled?

PEPEL
Ha szépen énekelnek - kedvelem...

LUKA
És én eszerint nem szépen énekelek?

PEPEL
Eltaláltad...

LUKA
Nicsak! Azt hittem pedig, hogy szépen énekelek. Mindig így szokott ez lenni, az ember azt gondolja magában - ezt jól csinálom! És egyszerre csak az embereknek nem tetszik...

PEPEL
(nevet) Hát ez így van.

BUBNOV
Azt mondod, hogy unatkozol, de közben nevetsz.

PEPEL
Mi közöd hozzá? Te varjú!

LUKA
Ki unatkozik itt?

PEPEL
Hát látod, én...

(A Báró bejön.)

LUKA
Nézd csak... ott kinn a konyhában ül egy leány, könyvet olvas és sír! De igazán! A könnyei folynak... Mondom neki: kedves, te miért sírsz, há? És a lány azt mondja: sajnálom őket! Kit sajnálsz? - kérdem tőle. És a lány azt mondja: ezeket itt a könyvben... Lám, emberek mivel foglalkoznak! Ez is az unalomtól van.

BÁRÓ
Az a lány bolond.

PEPEL
Báró! Ittál teát?

BÁRÓ
Ittam. No és?

PEPEL
Akarsz egy fél üveg pálinkát?

BÁRÓ
Hát persze. No és?

PEPEL
Állj négykézláb és ugass, mint a kutya.

BÁRÓ
Te bolond! Mi vagy te? Kupec? Vagy részeg?

PEPEL
Na, ugass! Mulatságos lesz... Te úr vagy... Valamikor a magunkfajtát embernek se nézted. No és?

BÁRÓ
No és? Mi kell még?

PEPEL
Mi kellene? Én most téged ráveszlek, hogy ugass, mint a kutya, és te ugatni fogsz... Mert ugye fogsz?

BÁRÓ
Hát fogok! Te tökfilkó! Micsoda örömed telik neked ebben, ha én magam tudom, hogy csaknem rosszabb vagyok már náladnál is. Akkor próbáltál volna meg négykézláb járatni, amikor még nem voltam egyenlő veled.

BUBNOV
Igaza van!

LUKA
És én is ezt mondom!

BUBNOV
Ami volt, az volt. Ami maradt, az csak semmiség... itt nincs úr... minden lemállott, csak a meztelen ember maradt...

LUKA
Szóval mind egyformák vagyunk... És te, kedves, te báró voltál?

BÁRÓ
Hát ez ki? Te ki vagy, te madárijesztő?

LUKA
(nevet) Grófot láttam és herceget is láttam... De bárót most látok először. Igaz, hogy kicsit rozoga már...

PEPEL
(kacag) Báró! Már majdnem zavarba hoztál...

BÁRÓ
Ideje, hogy okosabb légy, Vaszilij.

LUKA
Ehehe! Elnézlek, barátocskáim... a ti életetek... ojoj!

BUBNOV
Olyan a mi életünk, már kora hajnalban kezdődik az ordítozás...

BÁRÓ
Éltünk mi már jobban is... Igen. Én hajdanában reggel fölébredtem, és ágyban ittam a kávét tejszínhabbal... Igenis!

LUKA
De mindnyájan emberek vagyunk! Akárhogy csűröd-csavarod a dolgot, akárhogy forgolódsz, embernek születtél, emberként halsz meg... És én azt látom, hogy az emberek egyre okosabbak, egyre érdekesebbek lesznek... És egyre rosszabbul élnek, pedig egyre jobban akarnak élni... Makacsok!

BÁRÓ
Te, öreg, te ki vagy? Hogy kerültél ide?

LUKA
Mármint én?

BÁRÓ
Zarándok vagy?

LUKA
Mindnyájan zarándokok vagyunk a földön... Azt mondják, hallottam róla, hogy a mi földünk is zarándok az égen.

BÁRÓ
(szigorúan) Ez így van. De van neked passzusod?

LUKA
(nem azonnal) És te ki vagy? Spion?

PEPEL
(örömmel) Jól van, öreg. Mi az, Báró, te is megkaptad tőle?

BUBNOV
Hát igen, a Báró megkapta.

BÁRÓ
(zavartan) Na, mi bajotok? Hiszen én csak tréfáltam, öreg! Nekem, komám, nekem magamnak sincsenek papírjaim.

BUBNOV
Hazudsz!

BÁRÓ
Illetve papírjaim vannak... de nem érnek azok semmit.

LUKA
Hát a papírok mind olyanok... nem érnek azok semmit.

PEPEL
Báró! Menjünk a kocsmába...

BÁRÓ
Gyerünk! Na, isten veled, öreg, nagy kópé vagy te!

LUKA
Ki ilyen, ki olyan, te kedves...

PEPEL
(az ajtónál a folyosón) Na, gyerünk már! (Kimegy. A Báró gyorsan utána.)

LUKA
Ez az ember valóban báró volt?

BUBNOV
Ki tudja? Úriember volt, annyi bizonyos... Még most is... sokszor nem az, de aztán hirtelen kibújik belőle az úr. Nem szokott még le róla, úgy látszik.

LUKA
Az úriemberség, az olyan, mint a himlő... kigyógyul belőle az ember, de megmarad a nyoma...

BUBNOV
Derék ember... Csak néha nekivadul... Mint az előbb a te passzusoddal...

ALJOSKA
(bejön, részeg, harmonika van a kezében. Fütyül) Hé, lakók!

BUBNOV
Mit ordítsz?

ALJOSKA
Pardon... Bocsánat. Én udvarias ember vagyok...

BUBNOV
Megint becsíptél?

ALJOSKA
De még mennyire! Az őrszobáról most Megyakin, a rendőr, kidobott és azt mondja: az utcán, azt mondja, a szagodat se érezzem. Nem ám! Én karakteres ember vagyok. A gazda mégis rossz szemmel néz rám... De kicsoda a gazda? Pfü-fü! Egy félreértés!... Iszákos ember a gazda... De én olyan ember vagyok, hogy... én semmit se akarok! Én semmit se akarok és pont! Végy meg engem egy rubel húszért! De én semmit se akarok.

(Nasztya bejön a konyhából.)

ALJOSKA
Adj ide egy milliót - nem akarom! És hogy engem, derék embert, egy másik ember kommandírozzon, egy részeges ember, azt én nem kívánom! Nem akarom!

(Nasztya az ajtónál áll, a fejét ingatja, Aljoskára néz.)

LUKA
(jóakaratúan) Ej, te legény, miket beszélsz te...

BUBNOV
Az emberi butaság beszél belőle...

ALJOSKA
(elnyúlik a padlón) Na, egyetek meg! De én semmit sem akarok. Én elkeseredett ember vagyok. Mondjátok meg nekem, kinél vagyok én rosszabb? Miért vagyok én rosszabb a többieknél? Ez a Megyakin azt mondja: ne menj az utcára, mert a pofádba verek! De én - én kimegyek... Kimegyek és lefekszem az utca közepére, gázoljanak el! Én semmit se akarok!

NASZTYA
Szerencsétlen ember... Ilyen fiatal és máris tönkre van téve.

ALJOSKA
(meglátja Nasztyát, föltérdel előtte) Kisasszony! Mamzell! Párlé franszé... Preiszkurant! Be vagyok csípve.

NASZTYA
(hangosan susogja) Vaszilisza!

VASZILISZA
(gyorsan kinyitja az ajtót, Aljoskához) Te megint itt vagy?

ALJOSKA
Jó napot kívánok... Alászolgája...

VASZILISZA
Neked, te rohadt, megmondtam, hogy a színedet se lássam... És megint idejöttél?

ALJOSKA
Vaszilisza Karpovna... Ha akarod, eljátszom neked a gyászindulót.

VASZILISZA
(vállánál fogva lökdösi) Eriggy.

ALJOSKA
(az ajtó felé indul) Várj csak... Így nem szabad! A gyászindulót... Nemrég tanultam! Friss muzsika... Ne bánts, így nem szabad!

VASZILISZA
Majd én megmutatom neked, mit szabad, mit nem. Az egész utcát rád uszítom... Te átkozott pogány... Fiatal vagy te még ahhoz, hogy megugass engem.

ALJOSKA
(kiszalad) No én megyek.

VASZILISZA
(Bubnovhoz) A lábát ide be ne tegye! Hallottad?

BUBNOV
Nem vagyok én a te strázsád.

VASZILISZA
Nekem nincs közöm ahhoz, hogy te mi vagy, mi nem. Ne felejtsd el, hogy kegyelemből élsz itt! Mennyivel tartozol?

BUBNOV
(nyugodtan) Nem számoltam össze.

VASZILISZA
Na, nézd, hát - majd én összeszámolom!

ALJOSKA
(kinyitja az ajtót, bekiabál) Vaszilisza Karpovna! Nem félek tőled... nem félek! (Elbújik. Luka nevet.)

VASZILISZA
Hát te ki vagy?

LUKA
Átutazó... Vándor...

VASZILISZA
Csak éccakára, vagy lakónak?

LUKA
Majd elválik.

VASZILISZA
Passzust!

LUKA
Azt lehet...

VASZILISZA
Add ide!

LUKA
Majd elviszem... A lakásodra viszem.

VASZILISZA
Utasember... Na, nézd. Ha csavargót mondasz, közelebb jártál volna az igazsághoz...

LUKA
(felsóhajt) Nem simogatod te az embert, anyuskám...

(Vaszilisza az ajtóhoz megy, Pepel szobájához.)

ALJOSKA
(benéz a konyhából és súgva kérdi) Elment már he?

VASZILISZA
(feléje fordul) Te még itt vagy?

(Aljoska elbújik, fütyül. Nasztya és Luka nevet.)

BUBNOV
(Vasziliszához) Nincs itt...

VASZILISZA
Kicsoda?

BUBNOV
Vaszka...

VASZILISZA
Téged kérdeztelek?

BUBNOV
Hát látom... szétnéztél mindenfelé...

VASZILISZA
Azt nézem, rend van-e, megértetted? Miért nincs nálatok még most sem kisöpörve? Hányszor megparancsoltam, hogy tisztaság legyen itt?

BUBNOV
A Színésznek kellett volna ma...

VASZILISZA
Nem érdekel, hogy kinek! Mert ha jönnek az egészségügyiek, és büntetést rónak ki, akkor én valamennyiőtöket kidoblak.

BUBNOV
(nyugodtan) És miből fogsz élni?

VASZILISZA
Szemét itt ne legyen! (Kimegy a konyhába Nasztyához.) Te mit görnyedezel ezzel itt? Miért olyan dagadt a pofád? Miért állsz itt, mint egy faszent? Söpörd fel a padlót! Natalját láttad? Volt itt?

NASZTYA
Nem tudom... Nem láttam...

VASZILISZA
Bubnov, volt itt a húgom?

BUBNOV
Igen, ő hozta az öreget.

VASZILISZA
És ez... ez itthon volt?

BUBNOV
Vaszilij? Itthon... Klesccsel beszélgetett itt a Natalja...

VASZILISZA
Nem kérdeztem, hogy kivel! Szemét mindenütt, szemétkupacok. Ó, ti disznók! Tisztaság legyen... Halljátok? (Gyorsan kimegy.)

BUBNOV
Hogy ebben mennyi gonoszság van, ebben a nőben.

LUKA
Komor asszony ez...

NASZTYA
Elvadul az ilyen életben. Köss egy eleven embert olyan férjhez, mint akihez őt kötötték...

BUBNOV
No, nincs valami erősen odakötözve...

LUKA
És mindig így dúl-fúl?

BUBNOV
Mindig... A szeretőjéhez jött, látod, de az nincs itt...

LUKA
Hát ezért bosszankodik, úgy látszik. Ohohó! Mennyi mindenféle ember van elterjedve a földön... És mindenfélével ijesztgeti egyik a másikat, de még sincs rend az életben... és tisztesség sincs...

BUBNOV
Mind a rendet keresi, de egyiknek sincs esze. No de azért föl kell söpörni. Nasztya, te megcsinálhatnád...

NASZTYA
Hát persze, majd én! Talán a szobalányotok vagyok... (Elhallgat.) Leiszom én magamat máma, de úgy leiszom!

BUBNOV
Az igen, az jó lesz!

LUKA
És te, lányom, miért akarsz inni? Az előbb még sírtál, most azt mondod, hogy leiszod magadat.

NASZTYA
(kihívóan) És ha leiszom magam, újra sírni fogok. Ez is valami...

BUBNOV
Hát nem sok...

LUKA
De hát mi az oka, mondd? Nincsen semmi ok nélkül, fejsze sincsen fok nélkül.

(Nasztya hallgat, ingatja a fejét.)

LUKA
Úgy... ehehe... Emberek, emberek! És mi lesz veletek... Hát akkor én kisöprök itt. Hol tartjátok a söprűt?

BUBNOV
A folyosón, az ajtó mögött.

(Luka kimegy a folyosóra.)

BUBNOV
Nasztyonyka!

NASZTYA
Á?

BUBNOV
Miért volt olyan dühös Vaszilisza Aljoskára?

NASZTYA
Mert azt beszélte róla, hogy Vaszka megunta, és most faképnél akarja hagyni... És Natasát akarja magához venni... Elmegyek én innen más kvártélyra.

BUBNOV
Mi az? Hová mégy?

NASZTYA
Meguntam én itt... Fölösleges vagyok én itt...

BUBNOV
(nyugodtan) Te mindenütt fölösleges vagy... és a földön minden ember fölösleges...

(Nasztya a fejét ingatja, feláll, csendesen kimegy a folyosóra. Medvegyev bejön, utána Luka seprűvel.)

MEDVEGYEV
Mintha téged én nem ismernélek...

LUKA
És a többi embert mind ismered?

MEDVEGYEV
A körzetemben mindenkit ismernem kell, és téged, lám, nem ismerlek.

LUKA
Ez attól van, bácsikám, hogy az egész föld nem fér bele a körzetedbe... Egy darabka még kiáll belőle. (Kimegy a konyhába.)

MEDVEGYEV
(odamegy Bubnovhoz) Igaz, hogy a körzetem nem nagy... Ámbár rosszabb sok nagyobbnál. Most, mielőtt az inspekciómat átadnám, ezt az Aljoska csizmadiát bevittem a kerületre. Hát kérlek, ott fekszik az utcán keresztbe, játszik a harmonikáján és ordít: "Semmit se akarok, semmit se kívánok!" Lovak mennek ott, és általában közlekedés van, szétgázolhatják a kerekek, és így tovább... Féktelen legény... No de most én előállítottam... Nagyon szereti a rendetlenséget...

BUBNOV
Estére eljössz dámát játszani?

MEDVEGYEV
Megyek. Igenis. És mi van Vaszkával?

BUBNOV
Semmi... Úgy van, ahogy volt...

MEDVEGYEV
Szóval... él?

BUBNOV
Hát miért ne élne? Az ilyen élhet...

MEDVEGYEV
(kételkedve) Élhet?

(Luka kimegy a folyosóra, kezében veder.)

MEDVEGYEV
Mert igen, itten az a hír járja Vaszkáról, hogy... Nem hallottad?

BUBNOV
Sokféle szóbeszédet hallok én.

MEDVEGYEV
Azt mondják, hogy Vasziliszával... Te nem vetted észre?

BUBNOV
Mit?

MEDVEGYEV
Hát úgy... általában... te talán tudod is, csak hazudsz. Ha egyszer mindenki tudja... (Szigorúan.) Hazudni tilos, barátom!

BUBNOV
Miért hazudnék?

MEDVEGYEV
Hát igen! Ezek a kutyák azt ugatják: Vaszka és Vaszilisza... azt mondják... De mi közöm hozzá? Nem vagyok én az apja, én csak a bácsija vagyok. Miért kell belőlem csúfot űzni? (Bejön Kvasnya.) Milyen lett a nép... Mindenkiből csúfot űz... Á, á! Na, megjöttél?

KVASNYA
Szeretett garnizonom! Bubnov! A piacon megint zaklatott, hogy házasodjunk össze...

BUBNOV
Tedd meg... miért ne? Pénze van, és még legény a talpán...

MEDVEGYEV
Hogy én? Hohó!

KVASNYA
Ó, te senkiházi! Miért bántasz engem! Egyszer én megjártam, kedveském. Férjhez mentem én már egyszer, de mint ahogy télen a lékbe csak egyszer ugrik az ember, s aztán egész életére emlékezik rá...

MEDVEGYEV
No, várj csak. Ami a férjet illeti - többféle férj van.

KVASNYA
De mind egyforma. Amikor az én kedves uracskám megdöglött - az Isten ne adjon nyugodalmat neki - akkor én olyan boldog voltam, hogy egész nap egyedül üldögéltem; csak ültem, és el se tudtam hinni, hogy ilyen nagy szerencse ért...

MEDVEGYEV
Hát ha az urad ok nélkül vert téged, akkor be kellett volna panaszolnod a rendőrségen.

KVASNYA
Bepanaszoltam én az Istennél nyolc esztendő hosszat - nem segített!

MEDVEGYEV
Mostan tilos az asszonyokat verni. Most mindenben szigorú rend van. És törvény mindenre. Senkit se szabad ok nélkül verni, most csak a rend miatt verünk...

LUKA
(bevezeti Annát) No, ideértünk. Ej, te! Hát szabad ilyen gyönge asszonynak egyedül járni? Hol a helyed?

ANNA
(mutatja a priccset) Köszönöm, nagyapó.

KVASNYA
Hát nézzétek, ez is férjes asszony...

LUKA
Ez az asszony nagyon legyengült... Megy a folyosón, a falnak támaszkodik és nyög... Miért engeditek egyedül járni?

KVASNYA
Nem tudtuk, bátyuska! És a szobalánya, úgy látszik, sétálni ment...

LUKA
Te nevetsz ezen. De szabad egy embert ennyire elhagyni? Akármilyen is az ember, sohasem értéktelen.

MEDVEGYEV
Felügyelet kell neki, mert egyszer csak meghal. És abból huzavona lesz... gondoskodni kell.

LUKA
Valóban, őrmester úr...

MEDVEGYEV
Igenis, bár én... még nem vagyok egészen őrmester.

LUKA
Nem? Pedig olyan vitézi külseje van.

(A folyosón lárma és lábdobogás. Kiáltások hallatszanak.)

MEDVEGYEV
Nono, csak nem skandalum?

BUBNOV
Mintha az volna...

KVASNYA
Kimegyek, megnézem.

MEDVEGYEV
Nekem is mennem kell... Ej, ez a szolgálat! Minek szétválasztani az embereket, ha verekszenek? Úgyis abbahagyják maguktól is... Mert hiszen belefáradnak. Hagyni kellene őket, hogy szabadon üssék egymást, ahogy nekik tetszik... Akkor kevesebbet verekednének, a verésre tovább emlékeznének...

BUBNOV
(lemászik a priccsről) Ezt a fölöttesednek tanácsold.

KOSZTILJOV
(felrántja az ajtót, kiabál) Abram, gyere! Vaszilisza agyonveri... Nataskát... Gyere.

(Kvasnya, Medvegyev, Bubnov kiugrik a folyosóra.
Luka a fejét ingatva néz utánuk.)

ANNA
Jaj, Istenem, szegény Natasenyka!

LUKA
Ki verekszik ott?

ANNA
A gazdáék... a nővérek.

LUKA
(Annához lép) Miért csinálják?

ANNA
Ilyenek. Jól vannak lakva mind a ketten... és egészségesek...

LUKA
Téged hogy hívnak?

ANNA
Annának... Elnézlek téged... Az édesapámra hasonlítsz te, az atyuskámra... Az is ilyen kedves volt... Ilyen puha...

LUKA
Sokat vertek. Attól lettem puha. (Öregesen nevet.)

Függöny



MÁSODIK FELVONÁS

Ugyanaz a szín. Este. A kemence melletti priccseken Szatyin, a Báró, Ferdenyakú és a Tatár kártyázik. Klescs és a Színész figyeli a játékot. Bubnov a saját priccsén dámát játszik Medvegyevvel. Luka a zsámolyon ül, Anna ágya mellett. Az éjjeli szállást két lámpa világítja meg: az egyik a falon lóg a kártyázók mellett, a másik Bubnov priccsénél.

TATÁR
Még egyszer játszom - többet nem játszom...

BUBNOV
Ferdenyakú! Énekelj! (Énekelni kezd.)

           Fölkel a nap s lehanyatlik...

FERDENYAKÚ
(folytatja)

           S börtönöm sötét marad...

TATÁR
(Szatyinhoz) Keverd a kártyát! Jól megkeverd! Tudjuk mink, hogy miféle vagy...

BUBNOV és
FERDENYAKÚ
(együtt)

           Éjjel-nappal porkolábok - hej!
           Őrzik az ablakomat.

ANNA
Verések... bántalmak... Ezenkívül semmit nem láttam én... Semmit sem láttam!

LUKA
Ej, asszonyka! Ne bánkódj!

MEDVEGYEV
Hová lépsz? Nézd meg jobban...

BUBNOV
Á, á! Persze, persze...

TATÁR
(öklével fenyegeti Szatyint) Miért akarod eldugni a kártyát? Látom én... Híjnye, te!

FERDENYAKÚ
Hagyd el, Hasszán! Úgyis megcsalnak bennünket... Bubnov, fújd tovább.

ANNA
Nem emlékszem rá, jóllaktam-e valaha... Minden falat kenyérnél reszkettem... egész életemben reszkettem... gyötörtem magamat... hogy ne egyem többet, mint a többiek... Világéletemben rongyokban jártam... Egész boldogtalan életemben... Miért?

LUKA
Hej, te, gyermekem! Elfáradtál te! No, nem baj!

SZÍNÉSZ
(Ferdenyakúhoz) Az alsóval üsd... az alsóval. Ördög bújjék beléd!

BÁRÓ
Nálunk a király!

KLESCS
Mindig leütik.

SZATYIN
Így szoktuk...

MEDVEGYEV
Dáma!

BUBNOV
Én meg akkor... Nna...

ANNA
Most meghalok...

KLESCS
Nézd csak, nézd! Herceg, dobd el a kártyát! Dobd el, ha mondom.

SZÍNÉSZ
Tenélküled nem tud játszani?

BÁRÓ
Vigyázz, Andrjuska, hogy el ne kergesselek a pokolba!

TATÁR
Adj lapot még egyszer! Addig járt a korsó a kútra, míg el nem törött... És én is!

(Klescs fejét csóválja, Bubnovhoz megy.)

ANNA
Mindig azt gondolom: Uramisten! Hát lehet, hogy a másvilágon is csak szenvedésben lesz részem? Hát igazán, ott is?

LUKA
Semmi sem lesz! Feküdj nyugodtan. Semmi sem lesz! Meg fogsz nyugodni ott. Tűrj még. Mindenki tűr, kedves, mindenki a maga módján tűri az életet. (Fölkel és gyors léptekkel kimegy a konyhába.)

BUBNOV
(énekelni kezd)

           Őrizzetek, ahogy tetszik...

FERDENYAKÚ
           Nem szököm meg soha én...

BUBNOV és
FERDENYAKÚ
(együtt)

           El nem téphetem a láncot, hej!
           Börtönömnek éjjelén.

TATÁR
(kiabál) Úgy! A kártyát bedugta a ruha ujjába!

BÁRÓ
(zavartan) Na... Hát hova - az orrodba dugtam volna?

SZÍNÉSZ
(meggyőzően) Herceg! Tévedsz... Senki, soha...

TATÁR
Én láttam! Csirkefogó! Nem játszom!

SZATYIN
(összeszedi a kártyát) Te, Hasszán, most menj innen... Hogy mi csalók vagyunk, azt tudtad. Akkor miért játszottál velünk?

BÁRÓ
Elvesztettél tíz kopejkát, és három rubelre való lármát csapsz... És még herceg akar lenni!

TATÁR
(hevesen) Becsületesen kell játszani!

SZATYIN
És miért?

TATÁR
Hogyhogy miért?

SZATYIN
Hát úgy, hogy miért?

TATÁR
Te nem tudod?

SZATYIN
Nem tudom. És te tudod?

(A Tatár dühösen köp egyet, mind kinevetik.)

FERDENYAKÚ
(jókedvűen) Csuda ember vagy te, Hasszán! Te, értsd meg! Ha elkezdenek becsületesen élni, akkor három nap alatt éhen döglenek....

TATÁR
Nekem ahhoz mi közöm? Becsületesen kell élni!

FERDENYAKÚ
Rendben van! Gyerünk inkább teát inni... Bubi!

           Láncaim, hej, láncaim, ti...

BUBNOV
           Vasból való őrizők...

FERDENYAKÚ
Gyerünk, Hasszánka! (Kimegy, dalolva.)

           Bár tudnálak széjjeltörni...

(A Tatár a Bárót ököllel fenyegeti, s kimegy a többi után.)

SZATYIN
(a Báróhoz, nevetve) Méltóságos uram, megint diadalmasan beletenyerelt a pocsolyába! Művelt ember, és a kártyát nem tudja megkeverni...

BÁRÓ
(széttárja karját) Az ördög tudja, hogy a kártya...

SZÍNÉSZ
Nincs tehetsége... Nincs hite önmagában... enélkül pedig... soha, semmi...

MEDVEGYEV
Nekem egy dámám van... Neked meg kettő... Hát, hát...

BUBNOV
Igen, egy - de jól megy... Na, lépj!

KLESCS
Elvesztette, Abram Ivanics.

MEDVEGYEV
Nem a te dolgod... Érted? És hallgass...

SZATYIN
Nyereség ötvenhárom kopejka.

SZÍNÉSZ
Hármat adj... De különben minek nekem három kopejka?

LUKA
(kijön a konyhából) Na, megvertétek a Tatárt? Pálinkát mentek inni?

BÁRÓ
Gyere velünk!

SZATYIN
Megnézném, milyen vagy részegen!

LUKA
Nem jobb, mint józanon...

SZÍNÉSZ
Gyere, öreg... Kuplékat szavalok neked...

LUKA
Az mi?

SZÍNÉSZ
Költemények - tudod?

LUKA
Költemények! És én mit csinálok velük, ezekkel a költeményekkel?

SZÍNÉSZ
Nevetsz rajtuk... Vagy néha szomorkodol...

SZATYIN
Na, te kupléénekes, jössz? (Kimegy a Báróval.)

SZÍNÉSZ
Megyek... Majd utolérlek! Például nézd, öreg, egy költeményből... az elejét elfelejtettem... elfelejtettem! (Megtörli homlokát.)

BUBNOV
Kész. Elveszett a dámád... Na, lépj!

MEDVEGYEV
Nem oda léptem... csak meglöktem!

SZÍNÉSZ
Azelőtt, amíg a szervezetemet nem mérgezte meg az alkohol, mindenre emlékeztem, öreg... De most... Vége, barátom! Mindennek vége nálam. Ezt a költeményt mindig nagy sikerrel szavaltam... Dörgött a taps! Te... nem tudod, mi a taps... Az olyan, barátom, mint a pálinka! Volt úgy, hogy kimentem, odaálltam, így... (Pózba áll.) Odaállok... és...(Hallgat.) Semmire sem emlékszem... Egy szóra sem... Nem emlékszem! Ez volt a kedvenc költeményem... Rossz ez, ugye, öreg?

LUKA
Hát miért lenne jó az, ha valamit, amit szerettél, elfelejtesz... Amit szeretünk, abban a lelkünk van.

SZÍNÉSZ
Elittam a lelkemet, öreg... Én, barátom, elpusztultam... És miért pusztultam el? Mert nem volt hitem... Végem van nekem...

LUKA
No, ne sírj, meggyógyulsz. Az iszákosokat manapság kigyógyítják, bizony! Ingyen gyógyítják ki, barátocskám... Kórház van berendezve az iszákosok számára... hogy ingyen kigyógyítsák őket... Rájöttek, látod-e, hogy az iszákos is ember, és még örülnek is neki, ha meg akar gyógyulni. Hát, gyógyulj meg! Eriggy...

SZÍNÉSZ
(elgondolkozva) Hová? Hol van az?

LUKA
Az... egy városban... Hogy is hívják? A neve olyan különös... Majd megmondom neked a nevét... Te addig is: készülj! Tartsd vissza magad! Végy erőt magadon - és tűrj... és aztán ha kigyógyultál... elölről kezded az életet... jó lesz, ugye, elölről? No, határozz, egykettőre.

SZÍNÉSZ
(mosolyog) Újra elölről! Ez gyönyörű... Igenis... Elölről. (Nevet.) Hát jó, megpróbálom! Mert megpróbálhatom, ugye?

LUKA
Miért ne? Az ember mindent tud, amit akar...

SZÍNÉSZ
(hirtelen, mintha fölébredt volna) Te, bolond! Addig is, isten veled! (Fütyül.) Kisöreg... isten veled! (Kimegy.)

ANNA
Nagyapó!

LUKA
Mi baj, anyuska?

ANNA
Beszélgess velem.

LUKA
(hozzá megy) Hát jó, beszélgessünk...

(Klescs körülnéz, szótlanul a feleségéhez megy, ránéz s olyan mozdulatokat tesz, mintha mondani akarna valamit.)

LUKA
No, mi az, barátom?

KLESCS
(halkan) Semmi... (Lassan a folyosó ajtajához megy, néhány másodpercig áll előtte és - kimegy.)

LUKA
(pillantásával kíséri) Nehéz a te uradnak.

ANNA
Engem már ő nem érdekel.

LUKA
Vert téged?

ANNA
De még mennyire... Attól lettem kehes...

BUBNOV
Az én feleségemnek... szeretője volt; ügyesen játszott dámát a nagy kópé...

MEDVEGYEV
Hm.

ANNA
Nagyapó! Beszélj velem, te kedves ember. Rosszul érzem magamat...

LUKA
Ne félj! Így van ez a halál előtt, galambocskám. Semmi az, kedvesem! Remélj... Mert látod, meg fogsz halni, és akkor nyugalmad lesz... És semmitől sem kell félned - semmitől, csend lesz és nyugalom... Te csak fekszel! A halál mindent elnyugtat... A halál jó hozzánk. Azt mondják, a föld alatt kipihened magad... Így igaz ez. Mert hol pihenhetne az ember a földön?

(Pepel bejön, pityókos, kuszált, komor. Leül az ajtó melletti priccsre, és mozdulatlanul, hallgatagon ül ott.)

ANNA
És hogy lesz ott? Ott is szenvedés lesz?

LUKA
Semmi se lesz! Semmi! Hidd el nekem. Csak nyugalom és semmi egyéb! Az Úr elé vezetnek, és azt mondják: Uramisten, nézd, eljött hozzád a te rabnőd, Anna...

MEDVEGYEV
(szigorúan) És te honnan tudod, hogy mit mondanak? Te!

(Pepel Medvegyev hangjára fölemeli a fejét és figyel.)

LUKA
Hát csak tudom, őrmester úr...

MEDVEGYEV
(megbékélve) Igenis! Hát... a te dolgod... Ámbár én még nem vagyok őrmester...

BUBNOV
Kettőt leveszek...

MEDVEGYEV
Ejnye, te... hogy a manó...

LUKA
És az Úristen terád néz, és megsimogat a szemével, és azt mondja: Ezt az Annát én ismerem. No hát, azt mondja, vezessétek el ezt az Annát a paradicsomba! Hogy ott megnyugodjon... Tudom, hogy ez az Anna nehezen élt... Nagyon elfáradt. Adjatok nyugalmat ennek az Annának...

ANNA
(elfulladva) Nagyapó, te jó ember... bár úgy lenne! Bár nyugalom lenne, és ne éreznék semmit...

LUKA
Nem érzel semmit, semmi sem lesz! Hidd el nekem. Te csak halj meg örömmel, félelem nélkül... A halál, azt mondom én neked, olyan minekünk, mint az anya a kisgyermekeknek...

ANNA
És... hátha... hátha kigyógyulok?

LUKA
(elmosolyodik) Minek? Hogy újra szenvedj?

ANNA
Hát... egy kicsit még... élni még... egy kicsit! Ha ott nem lesz szenvedés, akkor itt még lehet egy kicsit szenvedni... Még lehet!

LUKA
Ott semmi sem lesz! Egyszerűen...

PEPEL
(föláll) Igaz... de lehet, hogy nem igaz!

ANNA
(riadtan) Uramisten...

LUKA
Mi az, szép fiú?

MEDVEGYEV
Ki ordít?

PEPEL
(odamegy hozzá) Én! Mi kell?

MEDVEGYEV
Hiába ordítsz! Az kell. Az ember maradjon békén.

PEPEL
Te tuskó! És ez még nagybácsi... Hohó...

LUKA
(Pepelhez halkan) Hallod? Ne kiabálj! Itt, ez az asszony haldoklik... A szája már olyan színű, mint a föld... Ne zavard!

PEPEL
Neked, nagyapó, szót fogadok. Te, barátom, derék ember vagy! Jól hazudsz te... Kellemes meséket mondasz. Hazudj csak, nem baj. Kevés kellemes van ezen a világon.

BUBNOV
Igazán meghal ez az asszony?

LUKA
Úgy látszik, nem tréfál...

BUBNOV
Akkor abbahagyja a köhögést. Nagyon zavart vele. Kettőt elveszek.

MEDVEGYEV
Ó, hogy lőnének szíven téged!

PEPEL
Abram!

MEDVEGYEV
Neked én nem vagyok Abram!

PEPEL
Abraska! Mondd, Natasa beteg?

MEDVEGYEV
Mi közöd hozzá?

PEPEL
Nem, mondd meg, nagyon megverte Vaszilisza?

MEDVEGYEV
Neked ahhoz sincs közöd! Ez családi ügy... És te - te ki vagy?

PEPEL
Akárki vagyok, ha akarom, nem látjátok többé Nataskát.

MEDVEGYEV
(abbahagyja a játékot) Mit beszélsz? Miről beszélsz? Hogy az én unokahúgom... Te tolvaj!

PEPEL
Tolvaj? De te nem fogtál még meg...

MEDVEGYEV
Várj csak! Megfoglak én... meg én, hamar...

PEPEL
Ha megfogsz, rossz lesz akkor az egész fészketeknek. Azt hiszed, hallgatok majd a vizsgálóbíró előtt? Azt hiszed, befogom a számat? Ha megkérdik, ki uszított lopásra, ki mondta, hogy lopjak? Miska Kosztiljov meg a felesége! És ki vette meg a lopott holmit? Miska Kosztiljov meg a felesége!

MEDVEGYEV
Hazudsz! Nem hiszik el neked!

PEPEL
Elhiszik, mert igaz. És téged is belekeverlek. Há! Valamennyiőtöket tönkreteszlek, ti ördögök, meglátod.

MEDVEGYEV
(zavartan) Hazudsz! És... hazudsz! És... mi rosszat tettem én neked, te veszett kutya, te...

PEPEL
És mi jót tettél te nekem?

LUKA
Úgy van!

MEDVEGYEV
(Lukához) Te... Te mit károgsz itt... Teneked ehhez mi közöd? Ez itt családi ügy.

BUBNOV
(Lukához) Hagyd őket. Nem a mi nyakunkra fonják a kötelet.

LUKA
(békésen) Hisz én nem mondok semmit! Csak azt mondom, ha valaki nem tett jót valakivel, akkor rosszat tett vele...

MEDVEGYEV
(nem érti) Hogyhogy? Mi itt... mind ismerjük egymást... De te - ki vagy te? (Haragosan, gyorsan kimegy.)

LUKA
Megdühödött a gavallér... Ohohó, a ti ügyeitek, barátaim, úgy nézem, zavaros ügyek!

PEPEL
Elszaladt panaszra Vasziliszához.

BUBNOV
Bolond vagy te, Vaszilij, sokat használ neked a nagy bátorságod... Bátorság, látod, akkor kell, amikor az erdőre mégy gombát szedni... De itt nincs szükség rá... Beverik érte a fejedet.

PEPEL
Hát nem! Minket, jaroszlavliakat, puszta kézzel nem fognak meg. Ha háború lesz, majd verekszünk...

LUKA
Bizony, fiam, jobb volna neked, ha elmennél innen...

PEPEL
Hová? No mondd, hová?

LUKA
Eriggy... Szibériába!

PEPEL
Ehe! Hát nem, várok, amíg elküldenek Szibériába, és államköltségen utazom...

LUKA
Hallgass rám. Menj el oda! Ott még megtalálhatod az utadat... Ott szükség van ilyen legényekre.

PEPEL
Az én utam - elém van rajzolva már. Az apám egész életében börtönben ült, s nekem is azt rendelte... Mikor még kicsi voltam, már akkor is úgy hívtak, hogy tolvaj, tolvajok fia...

LUKA
Gyönyörű ország az a Szibéria! Arany ország az! Akinek ereje van, és esze van, megél az ott csudálatosan.

PEPEL
Öreg, miért hazudsz összevissza?

LUKA
Micsoda?

PEPEL
Siket vagy? Azt kérdem, miért hazudsz?

LUKA
Mit hazudtam én most?

PEPEL
Mindenfélét... Ott gyönyörű neked és itt gyönyörű... Pedig csak hazudsz! De minek?

LUKA
Te csak higgy nekem, és menj és nézd meg a magad szemével. Meg fogod köszönni... Mit veszkődöl itten? És... mire kell neked olyan nagyon az igazság... Gondold csak meg! Az az igazság, puskatus lehet az neked.

PEPEL
Nekem az mindegy! Ha puskatus, hát puskatus...

LUKA
Te bolond, miért akarod megölni magadat?

BUBNOV
Mit beszéltek ti itt? Nem értem... Teneked, Vaszka, micsoda igazság kell? És mire kell? Tudod te az igazat magad is... És a többiek is tudják.

PEPEL
Várj. Ne károgj! Hadd, hogy megmondja nekem... Idehallgass, öreg. Isten van?

(Luka hallgat, mosolyog.)

BUBNOV
Az emberek úgy élnek... mint a vízen úszó forgácsok... Építik a házat... és a forgácsok elúsznak...

PEPEL
No! Van? Mondd...

LUKA
(csendesen) Ha hiszel, van; ha nem hiszel, nincs... Amiben hiszel, az van...

(Pepel némán, csodálkozva, makacsul nézi az öreget.)

BUBNOV
Megyek, iszom egy teát... Gyerünk a kocsmába! Hé!

LUKA
(Pepelhez) Mit nézel?

PEPEL
Hát... Várj csak! Eszerint...

BUBNOV
Jó, akkor magam... (Az ajtóhoz megy, és Vasziliszával találkozik.)

PEPEL
Talán... te...

VASZILISZA
(Bubnovhoz) Nasztaszja itthon van?

BUBNOV
Nincs... (Elmegy.)

PEPEL
Á... bejöttél...

VASZILISZA
(Annához megy) Ez még él?

LUKA
Ne zavard!

VASZILISZA
És te... mit lebzselsz itt?

LUKA
El is mehetek... ha az kell...

VASZILISZA
(Pepel szobája felé indul) Vaszilij! Beszélni valóm van veled...

(Luka a folyosó ajtajához megy, kinyitja és nagy lármával becsapja. Aztán óvatosan föllép a priccsre, s onnan fölmászik a kemencére.)

VASZILISZA
(Pepel szobájából) Vaszja... Ide gyere!

PEPEL
Nem megyek... Nem akarok...

VASZILISZA
Mi bajod? Miért haragszol?

PEPEL
Unatkozom... Torkig vagyok evvel az egész huzavonával.

VASZILISZA
És... Velem is?

PEPEL
Veled is...

(Vaszilisza erősen összehúzza a kendőt a vállán, s kezét a keblére szorítja. Anna ágyához megy, óvatosan benéz a függöny mögé, és Pepelhez fordul.)

PEPEL
Na... beszélj...

VASZILISZA
Mit beszéljek? Szerelmet nem lehet erőltetni... És nem természetem, hogy alamizsnát kérjek... Köszönöm az igazságot...

PEPEL
Micsoda igazságot?

VASZILISZA
Hogy torkig vagy velem... Vagy nem ez az igazság?

(Pepel némán néz reá. Vaszilisza feléje megy.)

VASZILISZA
Mit nézel? Nem ismersz?

PEPEL
(sóhajt) Szép vagy te, Vaszka... (Az asszony Pepel nyakára teszi a kezét, de a férfi egy vállmozdulattal lerázza.) ...de a szívem sohasem húzott hozzád. Csak éltem veled... de sose tetszettél nekem...

VASZILISZA
(halkan) Ú-úgy... Hát akkor...

PEPEL
Nem, nincs nekünk miről beszélnünk! Nincs miről... Eriggy el tőlem...

VASZILISZA
Más tetszett meg?

PEPEL
Nem a te dolgod... Ha meg is tetszett, nem te leszel a lánykérőm.

VASZILISZA
(sokatmondóan) Pedig hát... lehet, hogy én összeházasítanálak...

PEPEL
(gyanakodva) Kivel?

VASZILISZA
Tudod te azt... Minek ismételni? Vaszilij... én egyenes ember vagyok... (Halkan.) Nem titkolom... megbántottál... Egyszerre csak mintha korbáccsal csaptál volna rám... Azt mondtad, hogy szeretsz... és hirtelen...

PEPEL
Nem hirtelen... Már régen... Nincs benned lélek, te asszony... Az asszonyban lélek kell hogy legyen... Mi, férfiak, vadállatok vagyunk... Minket... minket oktatni kell... És te, mire oktattál te engem?

VASZILISZA
Ami volt, az már nincsen... Tudom én, hogy az ember nem ura magának... Hát nem szeretsz... jó! Akkor, hát így lesz...

PEPEL
Jó, hát ennek vége! Békességgel szétválunk, skandalum nélkül. Ez jó lesz!

VASZILISZA
Nem, várj még! Mert azért mégis, amikor veled éltem... mindig azt vártam, hogy ebből a mocsárból... kiszabadítasz... megszabadítasz az uramtól, a nagybácsitól... ettől az egész élettől... És lehet, hogy én nem is téged szerettelek, hanem ezt a reménységemet, ezt szerettem benned, érted? Azt vártam, hogy kihúzol ebből...

PEPEL
Te nem vagy szög, és én nem vagyok harapófogó. Én magam azt hittem, hogy te, mint okos nő... mert okos vagy... ügyes vagy te!

VASZILISZA
(közelebb hajol hozzá) Vaszja, azt mondom... segítsünk egymáson...

PEPEL
Hogyan?

VASZILISZA
(halkan, nyomatékosan) A húgom... tetszik neked, tudom...

PEPEL
Azért vered olyan vadállati módon! Idehallgass, Vaszka, ne nyúlj hozzá...

VASZILISZA
Várj! Ne tüzelj! Mindent el lehet csendben, szépen intézni. El akarod venni... a húgomat? Én még pénzt is adok vele... Háromszáz rubelt! Ha többet összeszedek, többet adok.

PEPEL
(megmozdul) Várj... hogyan? Miért?

VASZILISZA
Szabadíts meg... az uramtól! Vedd le a nyakamról ezt a hurkot...

PEPEL
(halkan füttyent) Hát erről van szó! Ohohó! Ezt te ügyesen kigondoltad... Az urad a sírban, a szeretőd a börtönben, és te magad...

VASZILISZA
Vaszja! Miért börtönben? Ne magad... a barátaid! És ha te magad, ki tudja meg? Natalja... gondold meg! Pénz is lesz... Elmégy valahová... Engem örökre megszabadítasz... És hogy a húgom nem lesz körülöttem, az csak jó lesz neki. Nehéz nekem ránézni... Haragszom rá, miattad... Fékezni magam nem tudom, kínozom azt a lányt. Ütöm. Úgy ütöm, hogy én magam is sírok a részvéttől... De azért ütöm, és ütni is fogom.

PEPEL
Te vadállat! Még dicsekszik a gonoszságával.

VASZILISZA
Nem dicsekszem, az igazat mondom. Gondold meg, Vaszja... Te már kétszer ültél a börtönben, az uram miatt. A zsugorisága miatt. Belém vájja magát, mint a poloska... Négy éve szívja a véremet. És micsoda férjem ő nekem? Nataskát kínozza, csúfolja, koldusnak nevezi, és mindenkinek csak méreg...

PEPEL
Ravaszul fonod ezt te...

VASZILISZA
Az én beszédemben minden világos. Csak buta ember nem érti meg, hogy mit akarok.

(Kosztiljov óvatosan bejön, és előbbre lopózik.)

PEPEL
(Vasziliszához) Na... eriggy már!

VASZILISZA
Gondold meg. (Meglátja a férjét.) Te mit akarsz? Utánam jöttél?

(Pepel fölugrik és vadul néz Kosztiljovra.)

KOSZTILJOV
Idejöttem... igen! És ti itt... egyedül vagytok? Ahá... Ti beszélgettek? (Hirtelen dobbant a lábával és felsivít.) Vaszka, te pogány... Te koldus... Te dög! (Megijed a saját hangjától, mely a másik kettő hallgatásába és mozdulatlanságába ütközik.) Bocsáss meg, Uramisten... Te, Vaszilisza, megint bűnbe vittél engem... Mindenütt kereslek... (Nyöszörög.) Aludni kell már! Elfelejtettem a szent lámpába olajat tenni... Ó, te koldus, te disznó...

(Reszkető kézzel fenyegeti, Vaszilisza a folyosó ajtajához megy, Pepelre néz.)

PEPEL
(Kosztiljovhoz) Te! Elmenj innen...

KOSZTILJOV
(kiált) Én vagyok a gazda! Te menj el innen, te tolvaj!

PEPEL
(tompán) Menj innen, Misa...

KOSZTILJOV
Ne merj! Én itt... én téged...

(Pepel galléron ragadja és megrázza. A kemencén hangos mozgolódás és nagy ásítás. Pepel kiengedi Kosztiljovot a kezéből, az hangos felkiáltással kifut a folyosóra.)

PEPEL
(fölugrik a priccsre) Ki az, ki van a kemencén?

LUKA
(kidugja a fejét) Mi az?

PEPEL
Te vagy az?

LUKA
(nyugodtan) Én vagyok, én magam... Ó, én uram, Jézus Krisztus!

PEPEL
(becsukja a folyosóajtót, keresi a reteszt és nem találja) A fene megette... Mássz le, öreg.

LUKA
Mindjárt... lemászok...

PEPEL
(gorombán) Te miért másztál a kemencére?

LUKA
Hát hová kellett volna?

PEPEL
De hiszen te kimentél a folyosóra.

LUKA
Nekem, öreg embernek, fiam, a folyosón hideg van.

PEPEL
Te... hallottad?

LUKA
Hát hallottam! Hogyne hallottam volna! Süket vagyok? Jaj, fiam, nagy a te szerencséd... Nagy szerencse vár rád.

PEPEL
(gyanakodva) Micsoda szerencsém? Mi az én szerencsém?

LUKA
Az, hogy én a kemencére másztam.

PEPEL
És... és miért kezdtél ott mozogni?

LUKA
Azért, fiam, mert melegem lett ottan... A te árva szerencsédre. És az ötlött a fejembe, hogy ha ez a fiú most bajt csinál, és megfojtja ezt az öreget...

PEPEL
Hát az megtörténhetett volna... Gyűlölöm.

LUKA
Na és ez okos lenne? Nem is volna nehéz... Könnyű így megtévedni...

PEPEL
(mosolyogva) Mi az, te magad is megtévedtél már így valamikor?

LUKA
Fiam! Hallgasd meg, mit mondok én neked. Ezt az asszonyt kerüld! A közelébe se menj! Ne engedd magadhoz... A férjét ez maga is átsegíti a másvilágra, és sokkal ügyesebben náladnál, bizony. Ne hallgass rá, erre az ördögasszonyra... Nézz rám! Milyen vagyok én? Kopasz, ugye? És mitől? Attól a sok különféle asszonytól... Én asszonyt talán többet ismertem, mint ahány hajszál a fejemen volt... De ez a Vaszilisza, a te véredet szívja.

PEPEL
Nem értelek. Megköszönjem ezt neked, vagy talán te is...

LUKA
Te ne szólj! Jobbat, mint én, te sem mondhatsz! Hallgass ide: aki tetszik neked, azt fogd kézen, és el innen, mars! Eriggy... Menj el innen messzire.

PEPEL
(komoran) Nem értem az embereket. Van, aki jó, van, aki rossz. Nem értem én őket.

LUKA
Minek ezt érteni? Az ember csak él... amerre a szíve hajlik, úgy él... ma - jó, holnap - rossz... Ha ez a leány komolyan a lelkedhez nőtt... menj el innen vele és kész... Vagy menj el egyedül... Te fiatal vagy, tudsz még magadnak asszonyt szerezni...

PEPEL
(megfogja a vállát) Nem, mondd, miért beszéled te ezt mindet...

LUKA
Várj csak, engedj el... Megnézem Annát... Olyan fájdalmasan hörgött... (Anna ágyához megy, félrehúzza a függönyt, nézi, megérinti. Pepel elgondolkozva és szórakozottan figyeli.) Jézus Krisztus, te végtelen nagykegyelmű! Fogadd el a te rabszolgádnak, Annának lelkét békességgel...

PEPEL
(csendesen) Meghalt?... (Helyén maradva kiegyenesedik, és az ágyra néz.)

LUKA
(csendesen) Kiszenvedett! De hol a férje?

PEPEL
Nyilván a kocsmában...

LUKA
Szólni kell neki...

PEPEL
(összerázkódik) Nem szeretem a halottakat...

LUKA
(az ajtóhoz megy) Miért szeressük őket? Szeretni az élőket kell... az élőket...

PEPEL
Én is veled megyek.

LUKA
Félsz?

PEPEL
Nem szeretem... (Gyorsan kimegy.)

(Üresség és csend. Az ajtó mögött, a folyosón tompa, zavaros, érthetetlen lárma hallatszik. Aztán bejön a Színész.)

SZÍNÉSZ
(megáll a küszöbön, nem teszi be az ajtót, és az ajtófélfát fogva kiabál) Öreg, hé! Hol vagy? Eszembe jutott... Idehallgass. (Tántorogva két lépést tesz előre, és pózba állva szaval)

Urak, ha a világ már nem talál
Utat, mely az igazsághoz vezesse,
S jött egy bolond s az ösvényt megkereste:
A tisztelet őnéki is kijár.

(Natasa megjelenik a Színész mögött az ajtóban)

SZÍNÉSZ
Öreg!

Ha holnap a nap nem ad sugarat,
És sötétségben elborul a földünk,
Lehet, hogy ünneplő ruhákat öltünk,
Mert egy őrült fénylő eszméket ad...

NATASA
(nevet) Madárijesztő! Leszopta magát...

SZÍNÉSZ
(feléje fordul) Á, á, te vagy? És hol az öreg... a kedves öregecske? Itt, úgy látszik, senki sincs... Natasa, ég veled! Ég veled... Igen.

NATASA
(bejön) Nem is köszöntél, és most búcsúzol...

SZÍNÉSZ
(elállja az útját) Én elutazom, elmegyek... Eljön a tavasz, és engem többé nem talál itt...

NATASA
Engedj csak... Hová mégy?

SZÍNÉSZ
Megkeresem a várost... Meggyógyulok... Te - te is menj el... Ophélia... Menj kolostorba... Tudod, van egy kórház az organizmusok számára... az iszákosok számára... Egy nagyszerű gyógyintézet... Márvány... márvány a padlója! Fény... tisztaság, étel... minden - ingyen. És márványpadló, igenis, én megtalálom, kigyógyulok és újra élek... Útban vagyok az újjászületés felé... Ahogy... az a király... Lear király mondta. Natasa... A színpadon engem Szvercskov-Zavolzsszkijnak hívtak. Ezt már senki sem tudja, senki! Nekem itt nincs nevem... Megérted te, hogy milyen bántó, ha az ember elveszti a nevét? Hisz még a kutyáknak is van nevük...

(Natasa óvatosan megkerüli a Színészt, megáll Anna ágyánál és nézi.)

SZÍNÉSZ
Név nélkül nincsen ember...

NATASA
Nézd csak... hiszen meghalt...

SZÍNÉSZ
(fejét rázza) Az nem lehet...

NATASA
(visszalép) De, bizonyisten... Nézd csak...

BUBNOV
(az ajtóban) Mit kell nézni?

NATASA
Ez az Anna... meghalt!

BUBNOV
Akkor hát nem köhög tovább. (Odamegy Anna ágyához, nézi és a helyére megy.) Szólni kell Klescsnek... Ez az ő dolga...

SZÍNÉSZ
Megyek... és szólok neki... Elvesztettem a nevemet. (Kimegy.)

NATASA
(a szoba közepén) Hát lám, majd én is... valamikor így... Egy pincében... elhagyottan...

BUBNOV
(valami rongyot terít a priccsére) Mi az? Te mit mormogsz?

NATASA
Csak úgy... magamban...

BUBNOV
Vaszját várod? Vigyázz, betöri a fejedet Vaszka.

NATASA
És nem mindegy, hogy ki töri be? Hát inkább legyen ő...

BUBNOV
(lefekszik) Na, a te dolgod...

NATASA
Hát lám, jó neki, hogy meghalt... Szegényke. Uramisten! Miért élt ez az ember?

BUBNOV
Mindig így van: születnek, élnek, meghalnak. Én is meghalok... Te is... Miért kell ezt sajnálni?

(Bejön Luka, a Tatár, Ferdenyakú és Klescs. Klescs a többiek mögött jön lassan, görnyedten.)

NATASA
Psszt! Anna...

FERDENYAKÚ
Hallottuk. Isten nyugosztalja, meghalt...

TATÁR
(Klescsnek) Ki kell vinni! Ki kell vinni a folyosóra! Itt halott nem lehet. Itt elevenek alusznak...

KLESCS
(csendesen) Kivisszük...

(Mind az ágyhoz mennek. Klescs a feleségét a többiek vállán át nézi.)

FERDENYAKÚ
(a Tatárhoz) Azt hiszed, szaga lesz? Ennek nem lesz szaga... Már életében kiszáradt...

NATASA
Istenem! Ha legalább sajnálnátok... legalább egy szót szólna valaki! Ej, ti...

LUKA
Ne vedd rossz néven ezt, leányom. Nem tesz az semmit! Honnan vegyék... honnan vegyük a sajnálkozást a holtakon? Jaj, kedves leányom! Az élőket sem sajnáljuk... Magunkat se tudjuk sajnálni... Hát még a holtakat.

BUBNOV
(ásít) Már megint: a halál - nem fél a szótól... a betegség - fél a szótól, de a halál nem!

TATÁR
(ellép az ágytól) A rendőrséget kell...

FERDENYAKÚ
A rendőrséget feltétlenül! Klescs! Bejelentetted a rendőrségen?

KLESCS
Nem... El kell temetni... És nekem csak negyven kopejkám van...

FERDENYAKÚ
Hát akkor végy kölcsönt... Majd mi összeadjuk. Ki öt kopejkát, ki mennyit tud... De a rendőrségen jelentsd be... Hamar! Mert a rendőrség még azt hiszi, hogy megölted az asszonyt...

(A priccshez megy, és lefeküdni készül a Tatár mellé.)

NATASA
(Bubnov ágyához megy) Most... vele fogok álmodni... Mindig halottakkal álmodom... Félek egyedül... A folyosón sötét van...

LUKA
(utána megy) Az élőktől félj... azt mondom én neked...

NATASA
Kísérj el, nagyapó.

LUKA
Na, gyere... Gyere, elkísérlek. (Kimennek, szünet.)

FERDENYAKÚ
Hohohohó! Hasszán! Nemsokára tavasz lesz, hamarosan kimelegszik az idő, faluhelyen a parasztok már az ekét, a boronát javítják... Készülnek a szántásra... Bizony! És mi... Hasszán? Hortyog már ez az átkozott Mohamed!

BUBNOV
A tatárok szeretnek aludni...

KLESCS
(áll az éjjeli szállás közepén, és tompán maga elé bámul) Most mit csináljak?

FERDENYAKÚ
Feküdj le és aludj. Nincs más dolgod.

KLESCS
(csendesen) És... az asszonnyal mi lesz?

(Senki se felel neki. Szatyin és a Színész bejön.)

SZÍNÉSZ
(kiált) Öreg! Ide, hűséges Kentem...

SZATYIN
Mikluho-Maklaj jön... Hohó!

SZÍNÉSZ
Végeztem, határoztam! Öreg, hol az a város... hol vagy?

SZATYIN
Fata morgana! Becsapott téged az öreg... Semmi sincsen! Nincsenek városok, nincsenek emberek... Semmi sincsen!

SZÍNÉSZ
Hazudsz!

TATÁR
(leugrik a priccsről) Hol a gazda? A gazdához megyek. Ha nem lehet aludni, neki sem lehet pénzt elvenni... Halottak... Részegek... (Gyorsan kimegy, Szatyin utána fütyül.)

BUBNOV
(álmos hangon) Fiúk, feküdjetek le, ne lármázzatok... Éccaka aludni kell!

SZÍNÉSZ
Itt tényleg... halott van... "A hálóink halottat fogtak." Költemény... Írta: Béranger.

SZATYIN
(kiabál) A halottak nem hallanak! A halottak nem éreznek... Kiálts... Üvölts... A halottak nem hallanak!

(Az ajtóban megjelenik Luka.)

Függöny



HARMADIK FELVONÁS

A "Pusztaság" - mindenféle lommal teledobált és gazzal benőtt udvar. Mélyében magas tűzfal. Eltakarja az eget. Mellette bodzabokrok. Jobbra udvari épületnek, csűrnek vagy istállónak sötét gerendákból összerótt fala. Balra szürke, vakolatmaradékokkal borított fala annak a háznak, amelyben Kosztiljovék éjjeli szállása van. A fal rézsút áll, úgyhogy a hátsó sarka majdnem a pusztaság közepéig ér. Közte és a vörös téglafal között keskeny sikátor. A szürke falon két ablak: egyik egy szinten a földdel, a másik másfél méterrel magasabban s közelebb a tűzfalhoz. Ennél a falnál talpával felfelé fordított szánkó és egy gerenda-darab, körülbelül négy arsin hosszú. Jobbra a faltól egy halom régi deszka és gerenda. Este van, a nap lenyugszik, vörös fénnyel világítja meg a tűzfalat. Kora tavasz van, nemrég olvadt el a hó, a bodza fekete ágain még nincsenek rügyek. A gerendán egymás mellett ül: Natasa és Nasztya, a deszkákon Luka és a Báró, Klescs a jobb fal mellett a farakáson fekszik, a földszinti ablakban Bubnov arca.

NASZTYA
(behunyja a szemét, és fejét szavai taktusára ingatva, éneklő hangon beszél el valamit) És eljön éccaka a kertbe, a lugasba ahogy megállapodtunk... És én már régen várom ottan és reszketek a félelemtől és a búbánattól. És ő is reszket és fehér, mint a fal, és a kezében egy levorver...

NATASA
(napraforgómagot rág) No, nézd csak! Lám, igazat beszélnek, akik azt mondják, hogy a diákok olyan veszedelmesek.

NASZTYA
És azt mondja nekem rettenetes hangon: Drágaságos szerelmem...

BUBNOV
Haha! Drágaságos?

BÁRÓ
Várj! Ha nem tetszik - ne hallgass oda, de a hazugságot ne zavard... No és?

NASZTYA
Te, azt mondja, te csudaszép szerelmem! Szüleim, azt mondja, sohasem fognak beleegyezni, hogy én téged eljegyezzelek... és azzal fenyegetnek, hogy örökre elátkoznak ezért a szerelmemért... S ezért, azt mondja, meg kell válnom az élettől... És a levorver a kezében van, és tíz golyóra van megtöltve... Isten veled, azt mondja, te kedves barátnője a szívemnek! Visszavonhatatlanul elhatároztam... hogy én tenélküled élni nem tudok. És én feleltem neki... Felejthetetlen barátom... Raoul.

BUBNOV
(elcsodálkozik) Mi az? Hogyan? Kraul?

BÁRÓ
(röhög) Nasztya! De hiszen a múltkor Gaston volt!

NASZTYA
(fölugrik) Hallgassatok... Ti boldogtalanok! Ó... ti kóbor kutyák! Hát meg tudjátok ti érteni... a szerelmet? Az igazi szerelmet? Én, én tudom, mi az igazi szerelem. (A Báróhoz.) Te! Te hitvány! Te azt mondod, hogy művelt ember vagy - hogy az ágyban ittad a kávét...

LUKA
No, várjatok! Ne zavarjátok! Tiszteljétek az embert... nem a szó a fontos, hanem hogy miért mondja ki a szót. Ez a fő benne! Beszélj, leányom, ne törődj velük.

BUBNOV
Fesd meg a tolladat, varjú... Rajta!

BÁRÓ
No és?

NATASA
Ne hallgass rájuk... Kik ezek? Csak irigységből csinálják... mert magukról nem tudnak mondani semmit...

NASZTYA
(újra leül) Nem akarok tovább! Nem beszélek tovább... Ha egyszer nem hiszik... Ha egyszer nevetnek... (Hirtelen abbahagyja, hallgat néhány másodpercig, majd újra lehunyja a szemét s tovább beszél, forrón és hangosan, kezét lóbálva a beszéd taktusára, és mintha távoli zenét hallgatna.) És én azt felelem neki: Életem öröme, te! Fényes holdvilágom! Én sem tudok nélküled élni... Mert olyan őrülten szeretlek téged és foglak is szeretni, amíg szív dobog a keblemben! De - mondom - ne dobd el ifjú életedet, mert az drága a te szüleidnek, akiknek egyetlen öröme vagy... Dobj el magadtól! Inkább én pusztuljak el... érted való bánatomban. Az én életem... én egyedül vagyok, és olyanféle vagyok! Hadd pusztuljak el én - nekem már minden mindegy, én semmire sem vagyok jó, és nincs nekem semmim... Nincs semmim... (Eltakarja arcát kezével és hangtalanul sír.)

NATASA
(elfordul, halkan) Ne sírj... sírni nem kell!

(Luka mosolyogva simogatja Nasztya fejét.)

BUBNOV
(röhög) Ahh... Te ördög menyasszonya!

BÁRÓ
(szintén nevet) Nagyapó! Te azt hiszed, hogy ez igaz? Ezt mindet abból a könyvből, a "Végzetes szerelem"-ből vette. Mindez marhaság. Ne törődj vele!

NATASA
Mi közöd hozzá? Te hallgass, téged megvert az Isten.

NASZTYA
(dühösen) Te elveszett lélek! Te sivár ember! Hol van a te lelked?

LUKA
(kézen fogja Nasztyát) Gyere, kislányom! Ne haragudj! Én tudom... Én elhiszem! Tiéd az igazság, nem az övék... Ha hiszed, akkor az igazi szerelem a tied volt. És igenis volt! Volt! És erre a te lakótársadra ne haragudj... Lehet, hogy ez... éppenséggel irigységből nevet... Őneki talán nem volt igazi szerelme... Nem volt semmije. Gyere!

NASZTYA
(erősen a szívére szorítja a kezét) Nagyapó, bizonyisten mindez volt! Minden volt! Diák volt... Francia volt... Gastonkának hívták. Kis, fekete szakálla volt... Lakkcsizmája volt. Itt csapjon belém a mennydörgős ménkű, ezen a helyen. És úgy szeretett engem... Hogy szeretett!

LUKA
Én tudom! Ne törődj velük. Én elhiszem! Lakkcsizmában járt, azt mondod, ajajaj. És te is szeretted?

(Eltűnnek a sarok mögött.)

BÁRÓ
Na, hogy ez a leány milyen buta... Jó leány, de buta, kibírhatatlanul buta.

BUBNOV
És ez az öreg, miért szeret ez úgy hazudni? Mindig - mintha vizsgálóbíró előtt állna, nem igaz?

NATASA
Úgy látszik, a hazugság... kellemesebb az igazságnál... Én is...

BÁRÓ
Mi az, hogy te is? No és?

NATASA
Kigondolgatok... kigondolgatok és várok...

BÁRÓ
Mit?

NATASA
(zavartan mosolyog) Hát úgy... Azt gondolom, holnap... jön valaki. Valaki... Vagy történik valami. Valami rendkívüli... Sokáig várok... Mindig várok. De valójában, mit lehet várni?

(Szünet.)

BÁRÓ
(gúnyosan mosolyogva) Nincs mire várni... Én semmit se várok! Minden... megvolt már. Elmúlt... Vége... No és?

NATASA
És én elképzelem magamnak, hogy holnap... hirtelen meghalok. És ettől olyan félelem fog el... Nyáron jó a halálra gondolni... Nyáron zivatarok vannak, mindig megölhet a villám...

BÁRÓ
Nem jó a te életed... Ez a te nénéd... ördögi természetű.

NATASA
És ki él jól? Mindenkinek rossz.... látom én...

KLESCS
(eddig mozdulatlanul és észrevétlenül ült, most hirtelen felugrik) Mindenkinek? Hazudsz! Nem mindenkinek! Ha mindenkinek... akkor jó. Akkor nem baj, igenis!

BUBNOV
Hát neked mi bajod - az ördög piszkál? Nézd csak, hogy nekibuzdult!

(Klescs újra lefekszik a helyére és morog.)

BÁRÓ
Á... Nasztyához kell mennem kibékülni... Ha nem békül ki, nem ad italra.

BUBNOV
Mm. Szeretnek hazudni a népek... Hogy Nasztya... Az még érthető. Hozzászokott, hogy a képit kimázolja. Hát a lelkét is ki akarja mázolni... Pirosítót tesz a lelkére is... De... a többiek - miért? Itt van például ez a Luka... Ez sokat hazudik. De neki magának semmi szüksége rá... öreg már... minek az neki?

BÁRÓ
(nevet, odábbmegy) Minden embernek szürke a lelke, és mind ki akarja pirosítani.

LUKA
(kijön a sarokból) Te úriember, te miért bántod ezt a leányt? Miért nem hagyod sírni? Hadd sírjon, ha az elmulattatja... Hiszen a saját élvezetére ontja a könnyeit... Mit árt az teneked?

BÁRÓ
Butaság, öreg. Unom már... Ma Raoul, holnap Gaston... És mindig ugyanaz. De én már megyek, és kibékülök vele. (Kimegy.)

LUKA
Eriggy. Simogasd meg. Sohasem árt az, ha az embert megsimogatjuk.

NATASA
Jó ember vagy te, nagyapó... Mitől vagy te olyan jó?

LUKA
Azt mondod, hogy jó vagyok? Hát, jó. Ha úgy mondod, úgy van.

(A vörös fal mögött harmonikaszó és ének hallatszik.)

LUKA
Tudod, kislányom, valakinek jónak is kell lenni... Sajnálni kell az embereket! Krisztus sajnálta valamennyit, és nekünk is meghagyta... Azt mondom én teneked... ha idejében megsajnálod az embert... az csak jó! Én, például, strázsa voltam egy nyaralóban... egy mérnöké volt, egy Tomszk környéki városban... Hát igen! A nyaraló az erdőben állt, elhagyott helyen... És tél volt, és én egyedül őriztem a nyaralót... Szép volt az - gyönyörű! Egyszer csak - hallom, másznak ám be!

NATASA
Tolvajok?

LUKA
Azok. Igenis, ahogy mondom, másznak! Vettem a puskát, kimentem... Nézem: hát ketten vannak... Kinyitják az ablakot... és úgy el voltak foglalva munkájukkal, hogy engem nem is vettek észre. Én rájuk kiáltok: Hé, ti! Eriggyetek onnan! Erre aztán ők rám jönnek, fejszével... Én figyelmeztetem őket: Megálljatok, ti! Különben - lövök! És a puskát hol az egyikre, hol a másikra rá is irányítom. Mire ők - térdre esnek és azt mondják: Kegyelmezz nekünk! De hát akkor már én is... megharagudtam. A fejsze miatt, tudjátok! Azt mondom nekik: Én titeket, ti ördögök, kergettelek, de nem mentetek el. És most azt mondom, törjetek le valamilyen ágat! Hát letörtek. Most megparancsolom nekik: Az egyik feküdjön le, és a másik porolja ki! Így ők, az én parancsomra, ki is porolják egyik a másikat. És miután kiporolták egymást... azt mondják nekem: Nagyapó, azt mondják, Krisztus nevében adj egy kis kenyeret! Mer' hogy, azt mondják, nem ettünk mink... Hát látod, ezek voltak a tolvajok, kedves... (Nevet.) Ezek a fejszés emberek! Bizony... derék emberek mind a ketten... Mondom nekik: Hát, ti erdei ördögök, miért nem mindjárt kenyeret kértetek. S azok azt mondják: Meguntuk a kérést... Csak kérsz, kérsz és senki se ad... Sérelmes ez... Hát aztán nálam töltötték az egész telet. Az egyik - Sztyepannak hívták - sokszor fogta a puskát, és bejárta az erdőt... A másik - Jakov volt a neve - mindig betegeskedett, folyton köhögött... így hármasban őriztük azt a nyaralót. Jött a tavasz, isten veled, azt mondják, nagyapó! És elmentek... Oroszországban bolyonganak...

NATASA
Szökevények voltak? Kényszermunkások?

LUKA
Bizony azok - szökevények... Az egyik telepről jöttek... Derék emberek... Ha meg nem szánom őket, bíróság meg börtön és Szibéria... Minek az? A börtön nem tanít jóra, és Szibéria sem tanít... De az ember megtanít... Igenis! Az ember megtaníthat a jóra... Ez nagyon egyszerű. (Szünet.)

BUBNOV
Hát igen... De én, lám, mégse tudok hazudni. Minek? Szerintem: mondd ki az egész igazságot úgy, ahogy van. Minek húzódozni!

KLESCS
(hirtelen újra fölugrik, mintha megégette volna magát és kiabál) Micsoda igazság? Hol az igazság? (Kezével tépdesi rongyait.) Itt az igazság! Nincs munka... Nincs erő! Ez az igazság! Nincs hová lennem... Nincs hová lennem! Meg kell dögleni... Ez az igazság. Sátán! Mire nekem az igazság? Hagyj megdöglenem... Hadd dögöljek meg! Mi az én vétkem? Minek nekem az igazság? Élni - élni nem lehet. Ez az igazság.

BUBNOV
No, tessék... Ez aztán nekilendült!

LUKA
Uram Jézus... Kedves fiam, idehallgass! Te...

KLESCS
(reszket a felindulástól) Beszéltek ti itten, hogy i-gaz-ság! Te, öreg, mindenkit megvigasztalsz, és én azt mondom neked... én mindenkit gyűlölök! És az igazságot is... Azt elátkozom! Értsd meg, azt én elátkozom! (A sarok felé fut, s közben vissza-visszanéz.)

LUKA
Aj, aj, aj! Hogy nekiháborodott ez az ember... És hová fut?

NATASA
Elfutott, mint egy bolond.

BUBNOV
Ez jól eleresztette magát! Mint ahogy a színházban játsszák... Van ez így, gyakorta... Nem szokta még meg az életet...

PEPEL
(lassan előjön a sarok mögül) Békesség a becsületes kompániának! Hát te, Luka, te agyafúrt öreg, még egyre történeteket mesélsz?

LUKA
Ha láttad volna... Úgy kiabált szegény.

PEPEL
Klescs volt? Mi baja? Úgy futott, mintha leforrázták volna.

LUKA
Te is elfutnál, ha így a szívedbe tódulna...

PEPEL
(leül) Nem szeretem ezt az embert. Vad és büszke. (Utánozza Klescset.) "Én munkásember vagyok." És mintha mindenki lejjebb állna nála. Dolgozz, ha neked tetszik... De miért büszkélkedsz vele? Ha az embereket a munka szerint becsülnék meg... akkor a ló többet érne minden embernél... Mert húz és hallgat! Natasa! A család itthon van?

NATASA
A temetőbe mentek ki, aztán a vecsernyére akartak...

PEPEL
Mert látom, hogy szabad vagy... Ritkaság ez!

LUKA
(elgondolkodva, Bubnovhoz) Hát, lám... Azt mondod, hogy igazság... Hát az igazság nincs mindig az ember ellenére... de nem mindig tudod vele, az igazsággal, a lelket meggyógyítani... Volt például ilyen eset is: ismertem egy embert, aki hitt az igazság földjében...

BUBNOV
Miben?

LUKA
Az, igazság földjében. Kell lenni, mondotta, e világon az igazság földjének... S azon a földön, úgymond, különös emberek élnek... derék emberek! Tisztelik egymást. Segítik egymást. Csak így egyszerűen... És minden nagyszerű náluk! És ez az ember fölkerekedett, hogy megkeresi az igazság földjét! Szegény ember volt, rosszul élt, és mikor már olyan nehéz lett a sorsa, hogy már nem maradt más hátra, csak lefeküdni és meghalni - nem vesztette el a lelkét, hanem csak mosolygott, és azt mondta: "No, nem baj! Kibírom! Még egy kicsit várok, s aztán félredobom ezt az egész életet, és elmegyek az igazság földjére..." Egyetlenegy öröme volt - ez az igazság földje...

PEPEL
Na? És elment?

BUBNOV
Hová? Haha!

LUKA
És lám, arra a helyre - Szibériában történt a dolog - küldtek egy száműzöttet, egy tudóst... könyvekkel, tervekkel és mindenféle egyébbel... A mi emberünk azt mondja a tudósnak: "Nagyon megkérlek, mutasd meg te nekem, hol van az igazság földje, és merre visz oda az út?" Erre az a tudós kinyitja a könyvét, szétteregeti a térképeit... Nézi, nézi - nem találja sehol az igazság földjét! Minden ott van, az egész föld bele van rajzolva, de az igazság földje - nincs!

PEPEL
(halkan) Úgy? Nincs?

(Bubnov nevet.)

NATASA
Várj, te... Na, nagyapó?

LUKA
A mi emberünk nem hiszi... "Meg kell annak lenni, azt mondja... Keresd csak jobban! Különben, azt mondja, a te könyveid és térképeid nem érnek semmit, ha nincs rajtuk az igazság földje..." A tudós megharagszik. "Az én térképeim, azt mondja, nagyon pontosak, de az igazság földje, az nincs sehol." Erre a mi emberünk nagyon megharagszik. Hogyhogy? Élt, éldegélt, tűrt és szenvedett, és mindig azt hitte, hogy van! És most a térképről kiderül, hogy nincs? Rablás!... És azt mondja a tudósnak: "Te... te gazember, csirkefogó vagy te, nem tudós." És leken neki egyet! Aztán még egyet! (Elhallgat.) Aztán hazament, és fölakasztotta magát!

(Mind hallgatnak. Luka mosolyogva nézi Pepelt és Natasát.)

PEPEL
(halkan) Ördög bújjék beléd... Ez a história nem vidám...

NATASA
Nem tudta elviselni a csalódást...

BUBNOV
(komoran) Mindez csak mese...

PEPEL
Hát igen, az igazság földje nem volt meg. Eszerint...

NATASA
Kár... azért az emberért...

BUBNOV
Mindez csak képzelődés, semmi más! Haha! Igazság földje! Hol lenne az? Hahahaha... (Eltűnik az ablakból.)

LUKA
(fejével Bubnov felé int) Nevet rajta. Eh, eh, eh...

(Szünet.)

LUKA
No, gyermekeim, éljetek jól. Én hamarosan elmegyek tőletek...

PEPEL
Hová mégy most?

LUKA
A hoholok közé... Hallottam, hogy ott egy új hitet találtak ki... Meg kell azt nézni... igenis! Mindig keresgélnek az emberek, mindig azt akarják, hogy jobb legyen... Uramisten, adj nekik türelmet.

PEPEL
És mit gondolsz, megtalálják?

LUKA
Az emberek? Azok meg! Aki keres - talál... Aki erősen akarja - megtalálja!

NATASA
Csak találnának valamit... Kigondolnának valami jobbat...

LUKA
Kigondolják majd! Csak segíteni kell nekik, kislányom... Meg kell becsülni őket...

NATASA
Mivel tudnék én segíteni? Én magam is... olyan gyámoltalan vagyok.

PEPEL
(határozottan) Én megint... Én majd még egyszer beszélni fogok veled... Natasa... Most őelőtte... Ő mindent tud... Gyere velem!

NATASA
Hová? A börtönbe?

PEPEL
Mondtam neked, abbahagyom a tolvajlást! Bizonyisten abbahagyom! Ha kimondtam - meg is teszem. Én írni-olvasni tudok... Dolgozni fogok... Az öreg is mondja, Szibériába jószántából menjen az ember... Menjünk oda, jó? Azt hiszed, nem unom én ezt az életet? Eh, Natasa! Tudom én... Látom én! Azzal vigasztalom magamat, hogy a többiek többet lopnak, mint én, és mégis tisztességgel élnek... De ez énrajtam nem segít. Ez hiábavaló! Nem szánom a bűnömet... és a lelkiismeretben én nem hiszek. De egyet érzek: másképp kell élni! Jobban kell élni! Úgy kell élni, hogy az ember tisztelhesse önmagát...

LUKA
Ez helyes, fiam! Adja az Úr neked. Ehhez segítsen Krisztus. Így van ez: az ember tisztelje önmagát...

PEPEL
Én gyerekkorom óta tolvaj vagyok. Mindenki mindig így beszélt velem. Vaszka... te tolvaj... tolvajok fia, Vaszka. Úgy? Hát jó, legyen úgy. Ha tolvaj, akkor tolvaj. Értsd meg, csak azért is tolvaj lettem, bosszúból. Attól lettem tolvaj, hogy soha senki másként nem nevezett... Te nevezz másként... Natasa. Jó?

NATASA
(szomorúan) Nem hiszek én... semmiféle beszédnek... És ma olyan nyugtalan vagyok. A szívem elszorul... Mintha várnék valamit. Hasztalan volt ma beszélned, Vaszilij...

PEPEL
Hát mikor beszéljek? Nem először beszélek...

NATASA
És ha elmegyek veled? Hiszen... szeretni nem nagyon szeretlek... Néha tetszel nekem... Néha meg rád néznem is rossz... Látnivaló, hogy nem szeretlek téged... Aki szeret, nem látja a rosszat abban, akit szeret... De én látom.

PEPEL
Megszeretsz majd - ne félj. Majd én magamhoz szoktatlak... Csak gyere velem! Egy évnél tovább figyeltelek... Láttam, hogy szigorú kislány vagy, de derék... hűséges ember... Nagyon megszerettelek!

(Vaszilisza kiöltözve megjelenik az ablakban, és az ablakfélfánál állva hallgatózik.)

NATASA
Úgy. Engem megszerettél, de a nénémet...

PEPEL
(zavartan) Hogy a nénédet? De hiszen sok olyan van a világon...

LUKA
Nem tesz semmit, leánykám! Ha nincsen kenyér, sóskát esztek... Ha nincsen kenyérke...

PEPEL
(komoran) Szánj meg engem! Nem jól élek én... Farkaséletem van nekem. Kevés az öröm benne... Elmerülök a mocsárban... Nincs miben megfogózkodnom... Minden rohadt... Semmi se tart meg... A nénéd... Azt hittem, az nem olyan... Pedig ha nem lett volna olyan pénzéhes - én az ő kedvéért mindent megtettem volna. Ha egészen az enyém akart volna lenni... No de neki egyéb kell... Neki pénz kell... És szabadság kell. És a szabadság arra kell, hogy élhesse a világát... A nénéd nem tud rajtam segíteni... De te, mint a fiatal fenyőfa, szúrsz, de mégis meg tudok fogózni beléd.

LUKA
És én is azt mondom: menj vele, kislányom, eriggy! Derék legény ő - jó ember. Csak mindig juttasd eszébe, hogy jó ember, nehogy megfeledkezzen róla! El fogja hinni neked... Te mindig csak ezt mondd neki: "Vaszja, te jó ember vagy... Ne felejtsd el!" Mert, kedvesem, gondolkozz csak, hová tudnál még menni? A nénéd gonosz vadállat, az uráról meg még beszélni sem érdemes; nincs szó arra, hogy milyen az az öregember... És ez az egész itteni élet... Hová mehetnél? És ez a fiú - ez erős...

NATASA
Nincs hová mennem... Tudom én ezt... Gondoltam már rá... De nem hiszek én senkinek... És nincs hová mennem...

PEPEL
Csak egy út van itt... De arra az útra nem engedlek... Inkább megöllek.

NATASA
(elmosolyodik) Hát tessék, még nem is vagyok a feleséged, és máris meg akarsz ölni.

PEPEL
(átöleli) Hagyd el, Natasa, minden mindegy!

NATASA
(hozzásimul) No de egyet mondok neked, Vaszilij. Úgy beszélek veled, mintha Isten előtt állnánk! Ha egyetlenegyszer megütsz engem... vagy valahogy másképp megsértesz... akkor én nem kímélem magamat... vagy felakasztom magam, vagy...

PEPEL
Száradjon el a kezem, semhogy hozzád nyúljak...

LUKA
Ne kételkedj a szavában, lányom! Neki nagyobb szüksége van rád, mint neked őrá!

VASZILISZA
(az ablakból) Hát most el vagytok jegyezve. Jó szóval, szerelemmel!

NATASA
Ó, Uramisten, hazajöttek! Látták... Jaj, Vaszilij.

PEPEL
Miért ijedsz meg, most már senki sem mer hozzád nyúlni!

VASZILISZA
Ne félj, Natalja! Nem fog ez megütni téged, se ütni, se szeretni nem tud ez... Én ismerem.

LUKA
(halkan) Jaj, ez az asszony... Mérges kígyó ez...

VASZILISZA
Csak szavakkal hetvenkedik...

KOSZTILJOV
(kijön) Nataska! Mit csinálsz te itt, te semmirekellő? Pletykákat pletykázol? A rokonaidra panaszkodol? De a szamovárt nem állítottad fel? Az asztalt nem szedted le?

NATASA
(miközben kimegy) De hiszen a templomba akartatok menni...

KOSZTILJOV
Nem a te dolgod, hogy mit akartunk. Teneked a magad dolgát kell elvégezni, amit megparancsoltak!

PEPEL
Hé, te, most már nem a szolgálód... Natalja, ne menj, ne csinálj semmit nekik!

NATASA
Te ne parancsolgass... Ahhoz még korán van! (Elmegy.)

PEPEL
(Kosztiljovhoz) Elég volt! Eleget gyötörtétek ezt a leányt! Most az enyém!

KOSZTILJOV
A tied? Mikor vetted meg? Mennyit adtál érte. (Vaszilisza kacag.)

LUKA
Vaszja! Te, menj innen...

PEPEL
Nézzétek csak, még nevetnek! Nehogy sírás legyen belőle!

VASZILISZA
Jaj, de borzasztó! Jaj, de félek!

LUKA
Vaszilij, menj te innen! Látod, csak uszít, csak ingerkedik veled, érted?

PEPEL
Igen? Áhá! Hazudik... Hazudsz! Az nem lesz meg, amit te akarsz.

VASZILISZA
De az se lesz meg, amit én nem akarok, Vaszja!

PEPEL
(öklével fenyegeti) Majd meglátjuk! (Elmegy.)

VASZILISZA
(eltűnik az ablakból) Majd rendezek én neked lagzit!

KOSZTILJOV
(Lukához megy) Na, mi van, öregem?

LUKA
Semmi sincs, öregem!

KOSZTILJOV
Úgy... Azt mondják, elmégy?

LUKA
Ideje...

KOSZTILJOV
Hová?

LUKA
Amerre a szemem lát...

KOSZTILJOV
Szóval csavarogni... Úgy látszik, nem szeretsz te egy helyen élni.

LUKA
Fekvő kő alá - azt mondják - a víz se folyik.

KOSZTILJOV
Hát az kő. De az embernek egy helyen kell élni. Nem lehet az, hogy az emberek úgy éljenek, mint a svábbogarak... Ki-ki, ahová akar, oda mászik... Az embernek egy helyben kell élni és nem bolyongani a földön...

LUKA
És ha valakinek mindenütt van helye?

KOSZTILJOV
Akkor az csavargó... Haszontalan ember... Az embernek vegyék hasznát, az ember dolgozzon...

LUKA
No, nézd csak!

KOSZTILJOV
Igenis. Hát hogyne! Mi az, hogy zarándok? Különös ember... Nem hasonlít a többire... Ha igazi zarándok, akkor tud valamit... akkor megtudott valamit... Lehet, hogy amit megtudott, nem kell senkinek, lehet, hogy megtudta az igazságot... De nem minden igazságra van szükség... Úgy ám! A zarándok megőrzi magának és hallgat. Ha igazi zarándok... akkor hallgat. Vagy úgy beszél, hogy senki se értse... És a zarándok nem akar semmit, semmibe bele nem avatkozik. Az embereket feleslegesen nem zavarja... Hogy az emberek hogyan élnek - ahhoz semmi köze. A zarándoknak igazságos életet kell élni... Az erdőben kell élni... barlangokban... elrejtőzködve! És senkit se zavarjon, és senkit el ne ítéljen... És... mindenkiért imádkozzon... Minden világi bűnért, az enyimért, a tiedért, mindenkiért. Ezért menekül a világi zűrzavarból... hogy imádkozhasson. Így van ez... (Szünet.) De te... Micsoda zarándok vagy te? Passzusod sincs... Jó embernek passzusa van... Minden jó embernek van passzusa... Igenis.

LUKA
Vannak emberek, de vannak emberkék is...

KOSZTILJOV
Te ne bölcselkedj! Ne adj fel nekem talányokat... Én nem vagyok butább náladnál. Mi az, hogy emberek meg emberkék?

LUKA
Mi ebben a talány? Én azt mondom, van olyan föld, amibe nem lehet vetni. És van jól termő föld... Akármit vetsz bele, kinől... Ez így van...

KOSZTILJOV
Na és miért mondod ezt?

LUKA
hát itt vagy például te... Ha teneked maga az Atyaisten mondaná: "Mihajlo! Légy ember!" Hát ebből semmi sem lenne... Amilyen vagy, olyan maradnál...

KOSZTILJOV
De... te tudod, hogy az én feleségem bácsikája rendőr? És ha én...

VASZILISZA
(bejön) Mihajla Ivanics, gyere teát inni.

KOSZTILJOV
(Lukának) Te... Azt mondom neked, eriggy el innen, el a szállásról!

VASZILISZA
Igen, hordd el magad, öreg! Csúnya, hosszú nyelved van neked... És ki tudja, talán valami szökevény vagy te.

KOSZTILJOV
A színedet se lássam, már ma eltakarodj! Különben én... Vigyázz magadra!

LUKA
Idehívod a bácsikát? Hívd ide a bácsikát... Hadd fogja meg a szökevényt... Jutalmat kaphat értem... Három kopejkát...

BUBNOV
(az ablakból) Miről alkudtok? Miért adnak három kopejkát?

LUKA
Engem fenyegetnek avval, hogy eladnak...

VASZILISZA
(a férjéhez) Gyerünk...

BUBNOV
Három kopejkáért? No, vigyázz, öreg, eladnak ezek egy kopejkáért is.

KOSZTILJOV
(Bubnovhoz) Hát te mit meresztgeted a szemedet, mint a manó a kemence alól? (Elindul a feleségével.)

VASZILISZA
Mennyi sötét ember van, mennyi mindenféle gazember...

LUKA
Jó étvágyat kívánok!

VASZILISZA
(megfordul) Fogd be a szádat... te mérgesgomba! (Eltűnik férjével a sarok mögött.)

LUKA
Ma éjjel elmegyek...

BUBNOV
Hát jobb az. Mindig jobb, ha kellő időben megy el az ember.

LUKA
Helyesen beszélsz...

BUBNOV
Tudom, én talán a kényszermunkától menekültem meg azzal, hogy idejében elmentem.

LUKA
Hogyan?

BUBNOV
Így igaz. Úgy történt, hogy a feleségem kikezdett a munkavezetőmmel... A munkavezető, mondhatni, derék ember volt. Nagyon ügyesen festette át a kutyabőrt medvebőrre... a macskát kenguruprémre és pézsmapatkányra és minden egyébre. Ügyes ember volt. Hát az asszony nagyon belehabarodott... És annyira szerették egymást, hogy én láttam, vagy megmérgeznek, vagy valahogy másképp segítenek át a másvilágra. Én megvertem az asszonyt... a munkavezetőm megvert engem... Nagyon keményen tudott verekedni! Egyszer a fele szakállamat kitépte, és a bordáimat betörte. De én is nagyon megharagudtam, és egyszer a feleségemet fejbe vágtam a vasrőffel. És általában nagy háború kezdődött! De én láttam, hogy ebből semmi jó nem lesz... Ezek legyűrnek engem. És azt gondoltam: megfojtom az asszonyt, erősen azt terveztem! De aztán időben észbe kaptam - és eljöttem.

LUKA
Hát így jobb. Csak fessék tovább is a kutyabőrt medvebőrré.

BUBNOV
Csakhogy a műhelyem az asszony nevén állt, és én így maradtam, ahogy itt látsz! Bár őszintén szólva, elittam volna én a műhelyt... Nagyon iszákos vagyok én, tudod?

LUKA
Iszákos vagy? Á, á!

BUBNOV
Csúnyán iszákos. Ha egyszer elkezdek inni, mindent eliszom, csak a bőröm marad... És lusta is vagyok. Rémes, hogy én nem szeretek dolgozni.

(Szatyin és a Színész veszekedve jönnek.)

SZATYIN
Szamárság! Sehová se mész el... Mindez csak az ördög játéka! Öreg! Mit fújtál te ennek a vakarcsnak a fülébe?

SZÍNÉSZ
Hazudsz! Nagyapó, mondd meg neki, hogy hazudik! Én elmegyek. Én ma már dolgoztam, utcát söpörtem... De vodkát nem ittam... De nem ám! Itt van két huszonöt kopejkás, és én józan vagyok.

SZATYIN
Ostobaság - még mind megvan! Add ide, én eliszom... Vagy elkártyázom...

SZÍNÉSZ
Eriggy a fenébe, ez az én útiköltségem.

LUKA
(Szatyinhoz) És te miért nem hagyod nyugton?

SZATYIN
"Mondd nékem, varázsló, isteni férfi, az életben mi lesz velem?" Barátom, engem tisztára kizsebeltek. Nincs még vége a világnak, nagyapó, vannak még nálam is nagyobb gazemberek.

LUKA
Vidám ember vagy te, Konsztantyin... Kellemes ember!

BUBNOV
Színész! Gyere csak ide!

(A Színész az ablakhoz megy, és leguggol előtte. Halkan beszélgetnek.)

SZATYIN
Én, barátom, fiatal koromban - mulatságos ember voltam. Jó arra gondolni is! Nagyszerű legény voltam... Gyönyörűen táncoltam... Játszottam a színházban, szerettem megnevettetni az embereket, csudaszép volt!

LUKA
És hogyan csúsztál le az ösvényről, mondd?

SZATYIN
Milyen kíváncsi vagy te, öregecském, mindent tudni akarsz... De minek?

LUKA
Szeretném megérteni az emberek dolgait... Csak nézek rád - és nem értelek! Milyen derék ember vagy te, Konsztantyin... Nem buta ember... és egyszerre csak...

SZATYIN
A börtön, nagyapó! Négy évig és hét hónapig ültem én börtönben... És a börtön után nem volt hová mennem.

LUKA
Ohohó! És miért ültél?

SZATYIN
Egy gazember miatt. Indulatomban és haragomban megöltem egy gazembert... A börtönben kártyázni is megtanultam...

LUKA
És asszony miatt ölted meg?

SZATYIN
A tulajdon húgom miatt... De hagyd már abba! Nem szeretem, ha faggatnak... És... mindez régen volt... A húgom meghalt... Kilenc esztendeje múlott már... Gyönyörű kis ember volt a húgom, barátom...

LUKA
Te könnyen elviseled az életet. De ládd csak, az imént ez a lakatos úgy feljajdult... Ajajaj!

SZATYIN
Klescs?

LUKA
Az. "Nincs munka! - kiáltozta. - Semmi sincs!"

SZATYIN
Majd megszokja... Most én mit csináljak?

LUKA
(halkan) Oda nézz, jön...

(Klescs lassan jön, fejét lehorgasztja.)

SZATYIN
Hej, özvegy! Miért lógatod az orrodat? Mit akarsz kieszelni?

KLESCS
Arra gondolok, hogy mit fogok most csinálni? Szerszámom nincs... A temetés mindent felemésztett.

SZATYIN
Adok neked egy tanácsot: ne csinálj semmit! Egyszerűen légy a föld terhe!

KLESCS
Jó... Csak beszélj. De én szégyellem magam az emberek előtt...

SZATYIN
Hagyd már, az emberek nem szégyellik magukat amiatt, hogy te rosszabbul élsz a kutyánál... Gondold meg. Te nem fogsz dolgozni, én sem fogok... Még százan... Még ezren, valamennyien! Érted? Mind felhagynak a munkával! Senki sem akar semmit se csinálni... mi lesz akkor?

KLESCS
Mindnyájan éhen döglenek...

LUKA
(Szatyinhoz) Ilyen beszédekkel elmehetnél a menekülőkhöz. Vannak ilyen emberek, akiket menekülőknek hívnak. A szekta tagjai nem ismerték el a világi hatalmat, állandó vándorúton éltek, nevüket titokban tartották.

SZATYIN
Tudom... Azok nem buta emberek, nagyapó.

(Kosztiljovék ablakából Natasa kiáltása hallatszik:
"Miért? Ne üss már! Miért ütsz?")

LUKA
(nyugtalanul) Natasa? Ő kiabál? Ó, te...

(Kosztiljovék lakásában zűrzavaros lárma, törött edények csörömpölése és Kosztiljov rekedt kiáltozása: "Á, á... Istentelen... Te dög...")

VASZILISZA
Megállj... Várj... Én ezt a... ezt a...

NATASA
Megölnek! Agyonvernek!

SZATYIN
(bekiált az ablakba) Hé, mit csináltok?

LUKA
(nyugtalanul) Vaszilijt kellene idehívni, Vaszját. Jaj, Istenem Uram, gyermekeim, fiaim...

SZÍNÉSZ
(elfut) Én mindjárt... idehívom...

BUBNOV
Most nagyon gyakran verik Natasát...

SZATYIN
Gyerünk, öreg... Tanúk leszünk!

LUKA
(Szatyin után megy) Micsoda tanú vagyok én! Hová menjek... Vaszilijt kellene hamar...

NATASA
Néném... Nénikém... Vasz...

BUBNOV
Betömték a száját... Megyek, megnézem...

(Kosztiljovék lakásában a lárma elcsendesedik, eltávolodik, mintha a szobából a folyosóra mentek volna. Hallatszik az öreg kiáltása: "Megállj!" Egy ajtót erősen becsapnak s ez, mintha baltával elvágná az egész lármát. A színen csend van, esthomály.)

KLESCS
(közömbösen ül a gerendákon, erősen dörgöli a kezét, aztán valamit dörmögni kezd, eleinte nem érteni) Hát, mit csináljak... élni kell... (Most már hangosan.) Éjjeli szállás kell... Nahát? Szállás nincs... Semmi sincs! Csak maga az ember... Az van itt maga... Nincs segítség... (Lassan, görnyedten kimegy. Néhány pillanatig vészjósló csend. Aztán valahol az átjáróban zavaros lárma támad. A hangzavar nő, közeledik. Külön hangok hallatszanak.)

VASZILISZA
Én vagyok a nénje! Engedj...

KOSZTILJOV
Micsoda jogon?

VASZILISZA
Te fegyenc...

SZATYIN
Hívd Vaszkát! Hamar! Ferdenyakú, üsd.

(Rendőrfütty.)

TATÁR
(a színre szalad, jobb keze kötésben) Ilyen törvény van... nappal embert ölnek?

FERDENYAKÚ
(mögötte jön Medvegyev) Eh, én is adtam neki vagy kettőt.

MEDVEGYEV
Te - hogy mersz te verekedni?

TATÁR
És te? Mi a te kötelességed?

MEDVEGYEV
(fut a Ferdenyakú után) Állj! Ide a sípomat...

KOSZTILJOV
(beszalad) Abram! Fogd meg... Tartsd vissza! Megöli...

(A sarok mögül előjön Kvasnya és Nasztya - karonfogva vezetik a megtépázott Natasát. Szatyin hátrál, ellökdösve Vasziliszát, aki öklét rázva igyekszik húgát ütni. Körülötte, mint a bolond, ugrál Aljoska, a fülébe fütyül, kiált, üvölt. Aztán még néhány rongyos férfi és nő.)

SZATYIN
(Vasziliszához) Hová? Te átkozott bagoly!

VASZILISZA
El innen, te fegyenc! Még ha az életembe kerül is - széttépem...

KVASNYA
(elvezeti Natasát) Te, Karpovna, kiveszett belőled a szégyen? Olyan vagy, mint egy vadállat!

MEDVEGYEV
(megfogja Szatyint) Áhá... most megvagy...

SZATYIN
Ferdenyakú! Üsd őket!... Vaszka... Vaszka...

(Mind egy halomba keverednek az átjáró körül, a vörös falnál. Natasát elvezetik jobbra, és ott leültetik egy farakásra.)

PEPEL
(kiugrik a sikátorból, és némán széttaszigálja a többit) Hol vagy, Natalja? Te...

KOSZTILJOV
(elrejtőzik a sarok mögött) Abram! Fogd meg Vaszkát... Emberek, segítsetek megfogni Vaszkát! Ezt a tolvajt... Ezt a rablót...

PEPEL
Ó, te... Vén gazember! (Nagy, erős mozdulatokkal üti az öreget. Kosztiljov úgy esik el, hogy a sarok mögül csak felső teste látszik. Pepel Natasához ugrik.)

VASZILISZA
Üssétek Vaszkát, galambocskáim... Üssétek a tolvajt!

MEDVEGYEV
(rákiált Szatyinra) Ne merj beavatkozni... Ez családi ügy! Ezek rokonok... De ki vagy te?

PEPEL
Mivel sebzett meg a nénéd? Késsel?

KVASNYA
Nézd, milyen vadállatok, forró vízzel öntötték le a lábát...

NASZTYA
A szamovárt dobták rá...

TATÁR
Talán csak véletlenül... Biztosat kell tudni... Nem lehet csak úgy levegőbe...

NATASA
(csaknem ájultan) Vaszilij... Vigyél el innen... Rejts el valahova...

VASZILISZA
Emberek! Nézzétek! Ide nézzetek! Meghalt! Megölték!

(Mind az átjáróban tolonganak Kosztiljov körül. A tömegből kiválik Bubnov, és Pepelhez megy.)

BUBNOV
(halkan) Vaszka! Az öregnek... annak... már vége!

PEPEL
(néz rá, mintha nem értené) Eriggy... Hívj valakit... A kórházba kell... Na, majd leszámolok velük!

BUBNOV
Azt mondom, hogy az öreget valaki leterítette...

(A színen elhal a lárma, mint a tábortűz, amelyet vízzel öntöttek le. Különböző halk felkiáltások hallatszanak: "Igazán?", "No de ilyet!", "Nahát!", "Gyerünk innen, öcsém!", "Fene megette!", "Na most vigyázz!", "Gyerünk, míg nincs itt a rendőrség!" A tömeg oszladozik, Bubnov és Tatár elmegy. Nasztya és Kvasnya odalép Kosztiljov holttestéhez.)

VASZILISZA
(fölemelkedik a földről, diadalmas hangon kiáltja) Megölték! Az én uramat megölte valaki! Vaszka ölte meg. Én láttam! Galambocskáim, én láttam. Nem igaz, Vaszja? Rendőrség!

PEPEL
(elmegy Natasától) Engedj... El innen! (Ránéz az öregre, Vasziliszához.) Na? Örülsz? (Megrúgja a holttestet.) Megdöglött... A vén kutya! Úgy lett, ahogy akartad... Ááá... Téged is agyon kell verni! (Ráveti magát. Szatyin és a Ferdenyakú gyorsan lefogja, Vaszilisza eltűnik a sikátorban.)

SZATYIN
Térj eszedre!

FERDENYAKÚ
Psszt! Mit ugrálsz?

VASZILISZA
(megjelenik) No, Vaszja, kedves barátom, a sorsod elől nem menekülsz... Rendőr! Abram, sípolj!

MEDVEGYEV
Elvették a sípomat ezek a sátánok.

ALJOSKA
Itt a sípod... (Sípol. Medvegyev utána fut.)

SZATYIN
(Pepelt Natasához vezeti) Vaszka, ne félj! Emberölés verekedés közben... Semmi az. Olcsón megúszod...

VASZILISZA
Fogjátok le Vaszkát. Embert ölt... Láttam!

SZATYIN
Én is hármat sóztam az öregre... Nem sok kellett neki. Hívj engem tanúnak, Vaszka...

PEPEL
Nekem... nem kell mentség... Nekem csak Vasziliszát kell bemártanom, majd be is mártom! Ő akarta ezt így... Ő uszított, hogy öljem meg a férjét... Rábeszélt!

NATASA
(hirtelen hangosan) Á, á... Most értem. Így állunk Vaszilij? Jó emberek! Ezek egy húron pendülnek. A néném és ez... egy húron pendülnek. Ezt az egészet ők rendezték meg, ugye, Vaszilij? Te... azért beszéltél velem az imént... hogy a néném hallhassa? Jó emberek! Ez a szeretője... Ti tudjátok... Ezt mindenki tudja... Ezek - egy húron pendülnek. A néném... beszélte rá, hogy ölje meg az urát... Az ura útjukban állt... én is útjukban voltam... Ezért nyomorított meg...

PEPEL
Natalja! Mit beszélsz... Mit beszélsz?

SZATYIN
Ejnye... Az ördög vigye el!

VASZILISZA
Hazudsz! Hazudik ez... Én... Ő, Vaszka ölte meg!

NATASA
Ezek egy húron pendülnek! Megátkozlak benneteket! Ti ketten...

SZATYIN
Ez aztán a játék... Ne hagyd magad, Vaszilij, ezek megfojtanak...

FERDENYAKÚ
Felfoghatatlan! Ó ti... micsoda ügyek!

PEPEL
Natalja, hát csak nem... Igazán? Csak nem hiszed valóban, hogy én a nénéddel...

SZATYIN
Natasa, az Istenért... Gondold meg!

VASZILISZA
(a sikátorban) Megölték az uramat, nagyságos uram... Vaszka Pepel, a tolvaj... az ölte meg, rendőrtiszt úr! Én láttam... Mindent láttam...

NATASA
(szinte önkívületben dobálja magát) Jó emberek, a néném és Vaszja ölték meg! Rendőr urak, hallják, kérem... ez itt, ez a néném, ez oktatta ki... ez beszélte rá... A szeretőjét. Ezt itt, ezt az átkozottat! Megölték! Fogjátok le őket! Vigyétek bíró elé... Vigyetek engem is... vigyetek börtönbe. Krisztus szerelméért... vigyetek börtönbe!

Függöny



NEGYEDIK FELVONÁS

Az első felvonás díszlete. De Pepel szobája nincs meg, a válaszfalakat elvitték. És azon a helyen, ahol Klescs ült, nincs üllő. A sarokban, ahol Pepel szobája volt, a Tatár fekszik, fészkelődik és nagy ritkán felnyög. Az asztal mellett Klescs ül: harmonikát javít, néha kipróbálja. Az asztal másik végén Szatyin, a Báró és Nasztya. Előttük pálinkásüveg, három üveg sör, nagy karéj fekete kenyér. A kemencén a Színész fészkelődik és köhög. Éjszaka. A színt az asztal közepén álló lámpa világítja meg.

KLESCS
Igen... Abban a nagy zűrzavarban eltűnt.

BÁRÓ
Eltűnt a rendőrség elől, mint ahogy a füst eltűnik a tűztől...

SZATYIN
Így tűnnek el a bűnösök a jó emberek elől!

NASZTYA
Derék ember volt az öreg! De ti... ti nem vagytok emberek, ti csak rozsda vagytok!

BÁRÓ
(iszik) Az ön egészségére, lédi!

SZATYIN
Érdekes öreg volt... Hát lám, Nasztyonka beleszeretett.

NASZTYA
Beleszerettem... Nagyon megszerettem! Ez igaz! Az öreg mindent látott... mindent megértett.

SZATYIN
(nevet) És általában... Sokaknak olyan volt... mint a kenyér bele a fogatlanoknak...

BÁRÓ
(nevet) Mint a flastrom a sebnek...

KLESCS
Az öreg szánakozó volt... Bennetek nincs... szánalom...

SZATYIN
Mi hasznod van abban, ha szánakozom rajtad?

KLESCS
Te nemcsak szánakozni tudsz... Te értesz ahhoz, hogy ne bántsd az embert...

TATÁR
(ül a priccsen, és fájós kezét úgy ringatja, mint a gyereket) Az öreg jó ember volt... Lelkének megvolt a törvénye, s akinek a lelkében törvény van - az jó! Akiből a törvény kiveszett - annak vége!

BÁRÓ
Micsoda törvény, herceg?

TATÁR
Hát olyan... Különböző... Tudod, olyan...

BÁRÓ
Tovább!

TATÁR
Ne bántsd az embert - ez a törvény!

SZATYIN
Ennek ez a neve: "Rendelet a bűntettek és vétségek megtorlásáról."

BÁRÓ
És ez is: "Szabályzat a békebírók által kirovandó bűntetésekről."

TATÁR
Koránnak hívják... A ti koránotok a törvény... A lelketekben legyen a Korán... Igen!

KLESCS
(kipróbálja a harmonikát) Nyöszörög, az ördög vinné el! De a hercegnek igaza van... A törvény szerint kell élni... Az Evangélium szerint.

SZATYIN
Hát, élj!

BÁRÓ
Próbáld meg...

TATÁR
Mohamed adta a Koránt és azt mondta: "Itt a törvény! Tégy úgy, ahogy itt írva van." Aztán múlik az idő, a Korán már nem elég, az idő másik törvényt ad, újat... Minden idő új törvényt ad...

SZATYIN
Hát persze, eljött az idő és adott: "Rendelet a bűntettek és vétségek megtorlásáról." Kemény törvény! Sokáig fennmarad!

NASZTYA
(a pohárral az asztalt csapkodja) És én... Miért élek én itt... veletek? Elmegyek... Elmegyek valahová... a világ végére!

BÁRÓ
Mezítláb mégy, lédi?

NASZTYA
Mezítelenül, négykézláb is elmászom!

BÁRÓ
Az gyönyörű látvány lesz, lédi, ha négykézláb...

NASZTYA
Igen, elmászom! Csak hogy ne lássam a képedet... Ó, undorító itt minden! Az egész élet... Minden ember!...

SZATYIN
Ha elmégy, akkor vidd magaddal a Színészt... Ő úgyis menni készül... Mert ő értesült róla... hogy fél versztára a világ végétől gyógyintézet van az organonok számára.

SZÍNÉSZ
(lekukucskál a kemencéről) Orga-niz-mu-sok, te hülye!

SZATYIN
Az organonok számára, melyeket az alkohol megmérgezett...

SZÍNÉSZ
Igen, ő elmegy! Elmegy ő... meglátjátok!

BÁRÓ
Ki az az ő, szőr?

SZÍNÉSZ
Én vagyok!

BÁRÓ
Merszi, istennő szolgája... Hogy hívják az istennőt? A dráma, a tragédia istennőjét... hogy hívják?

SZÍNÉSZ
Múzsának hívják, te fajankó. Nem istennő, hanem múzsa.

SZATYIN
Lachesis... Hera... Aphrodité... Atroposz... Az ördög tudja megkülönböztetni őket. Ezt az egészet az öreg sózta rá a Színészre... Emlékszel, Báró?

BÁRÓ
Az öreg buta volt...

SZÍNÉSZ
Fajankók! Vademberek! Mel-po-me-ne! Szívtelen emberek, majd meglátjátok - hogy ő elmegy. "Hízzatok meg, ti komor elmék..." Költemény, írta Béranger... Igen! Ő megtalálja a helyét... ahol nincs... nincs...

BÁRÓ
Semmi sincs, szőr?

SZÍNÉSZ
Úgy van, semmi sincs! "Ez a gödör... ez lesz a sírom... meghalok, fáradt ember én." Miért éltek ti? Minek?

BÁRÓ
Te! Kean vagy, lángész és őrült! Ne ordíts!

SZÍNÉSZ
Hazudsz! Én ordítok!

NASZTYA
(fölemeli a fejét az asztalról, hadonászik) Ordíts! Hadd hallják!

BÁRÓ
Van ennek értelme, lédi?

SZATYIN
Hagyd őket, Báró! A fenébe! Hadd ordítsanak... Zúzzák szét a fejüket... Csak hagyd! Van ennek értelme! Ne zavard az embert, ahogy az öreg mondta... Igen, ez a vén élesztő valamennyit erjedésbe hozta...

KLESCS
Valahova csábította őket... De az utat nem mutatta meg.

BÁRÓ
Az öreg sarlatán...

NASZTYA
Hazudsz! Te vagy sarlatán!

BÁRÓ
Nyugalom, lédi!

KLESCS
Az igazat... nem szerette az öreg... Nagyon lázadozott az igazság ellen... Úgy is kell! Mert valóban, hol itt az igazság? És igazság nélkül lélegzeni se lehet... Itt a herceg... Eltörte a kezét a munkán. A végén le kell majd vágni a kezét. Hát hallod... ez az igazság!

SZATYIN
(öklével az asztalra üt) Hallgass! Ti mind barmok vagytok. Tuskók... Ne beszéljetek az öregről. (Nyugodtabban.) Te, Báró, rosszabb vagy mindenkinél... Te semmit sem értesz és hazudsz! Az öreg nem sarlatán. Mi az igazság? Az ember - az az igazság. És ezt az öreg tudta... Ti nem tudjátok. Ti buták vagytok, mint a tök... Én megértem az öreget... Igenis! Hazudott... mert sajnált benneteket, hogy az ördög vinne el, ahányan csak vagytok. Vannak emberek, akik hazudnak - mert megszánják a felebarátjukat... Én tudom! Én olvastam ezt! Gyönyörűen, lelkesen, lelkesítően hazudnak! Van vigasztaló hazugság, kibékítő hazugság... A hazugság igazolja azt a súlyt, amely eltörte a munkás kezét, és a hazugság még az éhenhalókat is vádolni tudja... Én ismerem a hazugságot! Aki lélekben gyönge... és aki idegen nedvekből él - annak kell a hazugság... Az egyiket fenntartja, a másik emögé rejtőzik, de aki a maga lábán áll... aki független és aki nem idegen kenyeret zabál, minek annak a hazugság? A hazugság a rabok és az urak vallása... Az igazság a szabad ember istene!

BÁRÓ
Bravó! Gyönyörűen mondtad! Egyetértek veled. Úgy beszélsz, mint egy tisztességes ember!

SZATYIN
Miért ne beszélhetne néha egy gazember úgy, mint a tisztességes emberek, ha a tisztességes emberek úgy beszélnek, mint a gazemberek? Igenis... Én sokat elfelejtettem, de egy és mást még tudok! Az öreg? Az okos ember volt... Az öreg úgy hatott rám, mint a sav a régi szennyes pénzdarabra... Igyunk az öreg egészségére! Tölts!

(Nasztya egy pohár sört tölt ki, és odaadja Szatyinnak.)

SZATYIN
(elmosolyodik) Az öreg önmagából él... Mindenre a maga szemszögéből néz. Egyszer ezt kérdeztem tőle: Nagyapó, miért élnek az emberek?... (Igyekszik Luka hangján beszélni, és utánozza a modorát.) "Hát a jobbért élnek az emberek, kedves fiam! Mondjuk, itt vannak az asztalosok és valamennyien szedett-vedett népség... És egyszerre születik közülük egy asztalos... olyan asztalos, akihez hasonlót még nem látott a világ; mindannyit fölülmúlja, s az asztalosok közt nincs hozzá hasonló. Az egész asztalos mesterségre rányomja a maga képét. És az asztalosok ügye húsz esztendővel megy egyszerre előre... Így a többiek is... A lakatosok... a csizmadiák és a többi munkásemberek... és a parasztok... és még az urak is a jobbért élnek! Mindegyik azt hiszi, hogy magának él, és kiderül, hogy a jobbért él! Száz évre... sőt lehet, még továbbra is, a jobb emberért élnek!"

(Nasztya mereven néz Szatyin arcába. Klescs abbahagyja a munkát a harmonikán, és szintén odafigyel. A Báró lehajtja fejét, halkan dobol ujjaival az asztalon. A Színész a kemencéről óvatosan le akar mászni a priccsre.)

SZATYIN
"Mind, úgy vannak, édes fiam, a jobbért élnek! Ezért minden embert tisztelni kell... Mert hiszen nem tudjuk, hogy milyen, hogy miért született, hogy mi telik ki tőle... Lehet, hogy a mi boldogságunkra született... A mi nagy hasznunkra... Ezért különösen a gyerekeket kell tisztelni, a kis gyermekeket! A gyermekeknek tér kell! A gyermekek életét ne zavarjátok... A gyerekeket tiszteljétek!"(Csendesen nevet. Szünet.)

BÁRÓ
(elgondolkodva) Igen... A jobbért? Ez... a családomra emlékeztet... Régi család... Katalin cárnő idejéből nemesek... Katonák... Franciaországból jöttek... szolgáltak, egyre följebb kerültek... I. Miklós alatt a nagyapám, Gustav Debille... magas állást foglalt el... Gazdag volt... Sok száz jobbágya volt... lovai... szakácsa volt...

NASZTYA
Hazudsz! Nem volt...

BÁRÓ
(felugrik) Mi az? Mit beszélsz?

NASZTYA
Mindez nem volt!

BÁRÓ
(kiált) Háza volt Moszkvában! Háza Péterváron. Hintói... Címeres hintói!

(Klescs veszi a harmonikát, fölkel, félremegy, s onnan nézi a jelenetet.)

NASZTYA
Nem volt!

BÁRÓ
Fogd be a szád! De volt! Tucatjával volt lakája!

NASZTYA
(élvezettel) Nem volt!

BÁRÓ
Megöllek!

NASZTYA
(készül arra, hogy elfusson) Nem voltak hintói!

SZATYIN
Nasztyonka, hagyd el! Ne haragítsd...

BÁRÓ
Na, várj, te piszok! A nagyapám...

NASZTYA
Nem volt nagyapád! Semmi sem volt!

(Szatyin kacag.)

BÁRÓ
(a haragtól kifáradva leül a zsámolyra) Szatyin, mondd meg neki... ennek a rongynak... Te, te is nevetsz? Te... te sem hiszed? (Kétségbeesetten ordít, öklével üti az asztalt.) Volt, az ördög vigyen el benneteket!

NASZTYA
(diadalmasan) Ááá, most érzed? Most tudod, mit érez egy ember, ha nem hisznek neki?

KLESCS
(visszamegy az asztalhoz) Azt hittem, verekedés lesz...

TATÁR
Áh, ostoba emberek, nagyon rossz emberek.

BÁRÓ
Nem engedem meg, hogy kicsúfoljanak! Nekem bizonyítékaim vannak... okmányaim, ti ördögök!

SZATYIN
Dobd el őket! És felejtsd el a nagyapád hintóit... a múlt hintójában sehová se utazhatsz...

BÁRÓ
De hogy meri ez?

NASZTYA
Na, nézd csak! Hogy én hogy merem?

SZATYIN
Látod, hogy mer. Mivel rosszabb ő nálad? Bár az ő múltjában valószínűleg nemcsak hintók nincsenek, hanem nagyapa sincs, és apa és anya sincs...

BÁRÓ
(megnyugszik) Az ördög vigyen el téged... Te nyugodtan tudsz gondolkodni... De énnekem... úgy látszik, nincs jellemem...

SZATYIN
Szerezz be. Hasznos dolog... (Szünet.) Nasztya, te bejársz a kórházba?

NASZTYA
Minek?

SZATYIN
Natasához.

NASZTYA
Jókor jut eszedbe! Rég kiment a kórházból... kiment és eltűnt! Nyoma veszett...

SZATYIN
Szóval, egészen elment?

KLESCS
Érdekes lesz, hogy melyik mártja be jobban a másikat. Vaszka Vasziliszát, vagy Vaszilisza Vaszkát.

NASZTYA
Vaszilisza kivágja magát! Ravasz az. De Vaszkát kényszermunkára küldik...

SZATYIN
Verekedés közben való emberölésért csak börtön jár.

NASZTYA
Kár. Szibéria jobb lett volna. Bár valamennyiőtöket... Szibériába... söpörnének benneteket, mint a szemetet... valahová egy gödörbe!

SZATYIN
(elcsodálkozik) Mit beszélsz? Megőrültél?

BÁRÓ
Fültövön csapom én ezt... a vakmerőségéért!

NASZTYA
Próbáld meg. Nyúlj csak hozzám!

BÁRÓ
Meg is próbálom!

SZATYIN
Hagyd! Ne nyúlj hozzá... Ne bántsd az embert! Nekem nem megy ki a fejemből... ez az öreg. (Nevet.) Ne bántsd az embert! És hát ha engem megbántottak egyszer... mégpedig egyszer s mindenkorra, egy egész életre... akkor hogy lesz? Megbocsássak? Senkinek semmit...

BÁRÓ
(Nasztyához) Meg kell értened, hogy én különb vagyok nálad! Te piszok!

NASZTYA
Ó, te szerencsétlen, hiszen úgy élsz rajtam, mint a féreg az almán!
(A férfiak kórusban felkacagnak.)

KLESCS
Ó... ez az ostoba! Szép kis alma!

BÁRÓ
Nem szabad... megharagudni rá... hiszen ez a nő idióta!

NASZTYA
Röhögtök? Hazudtok! Egyáltalán nincs kedvetek nevetni!

SZÍNÉSZ
(komoran) Vágj oda nekik!

NASZTYA
Ha tudnék! Ha én titeket... (Felkapja az asztalról a csészét, és földhöz vágja.) Így tennék veletek!

TATÁR
Mért töröd el az edényt, hé... Te bolond!

BÁRÓ
(fölkel) Nem, ezt most rögtön móresre kell tanítanom...

NASZTYA
(elszalad) Hogy vinne el az ördög benneteket!

SZATYIN
(utána) Hé! Elég! Kit akarsz megijeszteni? Mi van veled?

NASZTYA
Farkasok! Dögöljetek meg! Farkasok!

SZÍNÉSZ
(komoran) Ámen!

TATÁR
Uu! Gonosz asszony, orosz asszony! Orcátlan... Mert szabad! A tatár asszony az nem! A tatár asszony ismeri a törvényt!

KLESCS
El kellene verni...

BÁRÓ
Alávaló!

KLESCS
(a harmonikát próbálja) Most kész! De a gazdája nem jön érte, bolond az a legény...

SZATYIN
No, most - igyál!

KLESCS
Köszönöm, de már ideje lesz lefeküdni...

SZATYIN
Megszoktál már bennünket?

KLESCS
(iszik s elmegy a sarokba a priccshez) Mindegy... Mindenütt emberek vannak... Eleinte - nem látod ezt... Aztán észreveszed... kiderül, hogy mind emberek... No, nem tesz semmit!

(A Tatár kiterít valamit a priccsre, letérdel és imádkozik.)

BÁRÓ
(Szatyinnak, a Tatárra mutat) Nézd csak!

SZATYIN
Hagyd. Derék fiú ez... Ne zavard. (Nevet.) Ma én - jó vagyok... Fene tudja, miért!

BÁRÓ
Te mindig jó vagy, ha iszol... És okos is...

SZATYIN
Ha részeg vagyok... minden tetszik nekem... Igenis... Ez imádkozik? Gyönyörű! Az ember hisz vagy nem hisz... az ő dolga! Az ember szabad... Mindenért maga fizet: hitért, hitetlenségért, szerelemért, okosságért. Az ember mindenért maga fizet, s ezért az ember - szabad! Az ember az igazság! Mi az ember? Nem te, nem én, nem ők... Nem! Hanem te, én, ők, az öreg. Napóleon, Mohamed... minden egyben! (Ujjával a levegőbe emberalakot rajzol.) Érted ezt? Ez óriási! Ebben van minden kezdet és minden vég... Minden az emberben, minden az emberért! Csak az ember létezik, minden egyéb - csak az ő kezének és agyának alkotása! Em-ber! Ez gyönyörű! Ez büszkén... hangzik! Em-ber! Tisztelni kell az embert! Nem sajnálni... Nem megalázni a sajnálkozással... Tisztelni kell! Igyunk az emberre, Báró! (Föláll.) Jó az, ha az ember embernek érzi magát. Én börtönlakó, gyilkos, gazember vagyok - igen! Ha megyek az utcán, az emberek úgy néznek rám, mint a gonosztevőre... És elhúzódnak és megnézegetnek... És gyakran azt mondják nekem: "Te gyalázatos! Sarlatán! Dolgozz!" Dolgozzak? Minek? Hogy jóllakjam? (Nevet.) Mindig lenéztem az olyan embereket, akik túl sokat gondoltak arra, hogy jóllakjanak. Nem ez a fontos, Báró, nem ez a fontos! Az ember - több annál - több annál, hogy csak jóllakjék.

BÁRÓ
(fejét csóválja) Te meg tudod ítélni... Ez jó... Ennek így kell lenni, ez melegíti a szívet... De énnálam ez nincsen... Én ezt nem tudom! (Körülnéz és halkan, óvatosan.) Néha, barátom, én félek... Érted? Félek... Mert mi lesz ezután?

SZATYIN
(járkál) Ostobaság! Kitől féljen az ember?

BÁRÓ
Tudod... amióta csak emlékszem... valami köd van a fejemben... Soha én semmit nem értettem meg. Valahogy kényelmetlen... Mintha egész életemben mindig csak átöltöztem volna. De miért? Nem értem. Tanultam - a nemesi apródiskola egyenruháját viseltem... De mit tanultam? Nem emlékszem... Megnősültem, fölvettem a frakkot, aztán a hálóköntöst... Csúnya asszonyt vettem feleségül és miért? Nem értem... Mindent feléltem, amim volt - szürke kabátot és barna nadrágot viseltem... De hogy miképpen mentem tönkre... nem vettem észre... Szolgáltam a pénzügyi kamarában... Volt egyenruhám, kokárdás sapkám... Kincstári pénzt sikkasztottam - rám húzták a fegyencköntöst... és aztán fölvettem ezt a ruhát... És mindez... mintha álom lett volna... Nevetséges, mi?

SZATYIN
Nem nagyon... Inkább ostoba.

BÁRÓ
Igen... Én is azt hiszem, ostoba... De valamiért mégiscsak születtem, mi?

SZATYIN
(nevetve) Valószínűleg... Az ember a jobbért születik! (Bólint.) Úgy van... Helyes!

BÁRÓ
Ez a... Nasztya! Elfutott... Hová? Megyek, megnézem... Hol van? Mert hiszen mégiscsak... Ő... (Elmegy. Szünet.)

SZÍNÉSZ
Te, Tatár! (Szünet.) Herceg!

(Tatár odafordítja fejét.)

SZÍNÉSZ
Értem is... imádkozz...

TATÁR
Mi az?

SZÍNÉSZ
(halkan) Imádkozz értem!

TATÁR
(hallgat, majd) Magad imádkozz...

SZÍNÉSZ
(gyorsan lemászik a kemencéről, az asztalhoz megy, reszkető kézzel pálinkát tölt, megissza és csaknem futva megy ki a folyosóra) Elmegyek!

SZATYIN
Hé, te! Szikamber! Hová? (Fütyül.)

(Bejön Medvegyev női vattás kabátban, vele Bubnov; mind a ketten részegek, de nem nagyon. Bubnov egyik kezében egy perecfüzér, a másikban füstölt hal, hóna alatt egy üveg pálinka, a kabátja zsebében még egy.)

MEDVEGYEV
A teve olyasféle állat... mint a szamár. Csak nincs füle neki...

BUBNOV
Hagyd már! Te vagy olyasféle, mint a szamár.

MEDVEGYEV
A tevének egyáltalában nincs füle... A teve az orrával hall...

BUBNOV
(Szatyinhoz) Barátom! Kerestelek, minden kocsmában, lebujban! Vedd el az üveget, tele van a kezem!

SZATYIN
Tedd le a perecet az asztalra, egyik kezed fölszabadul.

BUBNOV
Valóban! Ó, te... őrmester, ide nézz, hát nem okos ember ez?

MEDVEGYEV
A csirkefogók mind okosak... Ezt én tudom. Ész nélkül nem boldogulnának. A jó ember akkor is jó, ha buta, de a rossznak okvetlenül okosnak kell lenni. De a teve dolgában nincs igazad... A teve utazásra való állat... Szarva nincsen... és foga sincsen.

BUBNOV
Hol vannak az emberek? Miért nincs itt senki? Hé, bújj ki... megvendégellek. Ki van ott a sarokban?

SZATYIN
Hamar eliszod a pénzedet, te madárijesztő!

BUBNOV
Bizony, hamar. Most csak kurta kis tőkét gyűjtöttem... Ferdenyakú! Hol van a Ferdenyakú?

KLESCS
(az asztalhoz megy) Nincs itt...

BUBNOV
U-urrr! Kutyuskám! Rud-rud-rud! Pulyka! Ne ugass, ne morogj! Dalolj, sétálj, ne lógasd az orrod... Mindenkit megvendégelek! Én, komám, szeretem a vendégséget. Ha én gazdag lennék... én ingyen kocsmát nyitnék! Bizonyisten! Zenével, tánccal... Gyere, dalolj, egyél, hallgasd a nótát. Vigadjon a lelked! Szegény ember... gyere hozzám az ingyen kocsmába! Szatyin, én... én most neked... vedd el a fele pénzemet! Nesze, itt van!

SZATYIN
Add ide rögtön az egészet...

BUBNOV
Az egész tőkét? Rögtön? Na! Nesze egy rubel... És még húsz kopejka, öt kopejka és még két kopejka. Több nincs...

SZATYIN
Na, jó! Nálam megszaporodik... Én majd kártyázom velük...

MEDVEGYEV
Én tanú leszek, hogy átadtad a pénzedet megőrzésre. Hányadika van ma?

BUBNOV
Te? Te teve... Nekünk nem kell tanú...

ALJOSKA
(bejön mezítláb) Komák! Nedves lett a lábam!

BUBNOV
Gyere, nedvesítsd meg a torkod! Akkor jó lesz! Te, kedves fiú, dalolj és húzd a nótát... Nagyszerű lesz! De inni - az felesleges! Mert az, komám, káros... Inni káros!

ALJOSKA
Azt látom rajtad. Te csak akkor hasonlítasz emberre, ha részeg vagy... Klescs! Megcsináltad a harmonikámat? (Énekel és táncol hozzá.)

           Hej, ha a képem, ha a képem
           Gyönyörű nem volna,
           Szomszédasszony, komámasszony,
           Értem nem bomolna.


Fázom, komáim! Hideg van!

MEDVEGYEV
M-mmondd, ha szabad érdeklődnöm, micsoda szomszédasszonyról van szó?

BUBNOV
Hagyd el! Te, komám, most hallgass! Te már nem vagy rendőr, nem ám! Nem vagy rendőr, és nem vagy nagybácsi se...

ALJOSKA
Te most csak a néni férje vagy!

BUBNOV
Az egyik unokahúgod a börtönben és a másik halódik...

MEDVEGYEV
(büszkén) Hazudsz, nem halódik, csak nyomtalanul eltűnt!

(Szatyin nevet.)

BUBNOV
Mindegy az, komám, akinek nincs unokahúga... az nem nagybácsi.

ALJOSKA
Kegyelmes uram! Nyugalmazott sóhivatali titoknok!

           A komának pénze van,
           Nekem garasom sincs,
           De azért vidám vagyok,
           Se búm, se bajom nincs!


Hideg van!

(Bejön Ferdenyakú, aztán - a felvonás végéig - még néhány alak, férfi és nő. Levetkőznek, lefeküsznek a priccsre, dörmögnek.)

FERDENYAKÚ
Bubnov! Miért szaladtál el?

BUBNOV
Gyere ide, ülj le... Daloljunk, komám. Az én kedves nótámat... he?...

TATÁR
Éccaka aludni kell, nótát dalolni nappal kell!

SZATYIN
Nem számít, herceg! Te is gyere ide!

TATÁR
Mi az, hogy nem számít? Lárma lesz... Ha nótát dalolnak, lárma szokott lenni...

BUBNOV
(hozzá megy) Herceg, mi van a kezeddel? Levágták a kezedet?

TATÁR
Miért? Még várunk... Lehet, hogy nem kell levágni... Nincs a kéz vasból, könnyű levágni.

FERDENYAKÚ
A te dolgod, Hasszán! Kéz nélkül te semmit se érsz! A mi fajtánkat keze és háta szerint becsülik meg... Ha nincs kéz - nincs ember. De azért a te dolgod... Gyere, pálinkát inni... Nincs annál jobb!

KVASNYA
(bejön) No, kedves lakóim! Odakint, odakint, hideg és nedves... Itt van az én bakterom? Hej, bakter.

MEDVEGYEV
Parancs!

KVASNYA
Már megint az én kabátomat hurcolod? És mintha te... egy kicsit, ha? Mit jelent ez?

MEDVEGYEV
Bubnovnak... neve napja van, és hideg van... és nedves az idő!

KVASNYA
No, nézd, még hogy nedves! Ne bomolj... Eriggy aludni...

MEDVEGYEV
(kimegy a konyhába) Aludni tudok... akarok is... ideje!

SZATYIN
Te... Miért vagy olyan szigorú hozzá.

KVASNYA
Nem lehet, barátom, másképp, egy ilyen férfit csak szigorúsággal lehet tartani. Közös háztartásban élünk; azt hittem, hogy hasznom lesz belőle... Hiszen katonaember, és ti vademberek vagytok... Én meg csak asszony vagyok. Ő meg iszik! Ez nekem nem tetszik!

SZATYIN
Rosszul választottad meg a segítségedet.

KVASNYA
Nem, azért nem rossz... Te nem akarsz velem élni... te ilyen ember vagy... És ha elkezdenél élni velem, egy hét alatt... elkártyáznál engem mindenestül.

SZATYIN
(nevet) Ez igaz, gazdasszony, én elkártyázom...

KVASNYA
Nini, Aljoska!

ALJOSKA
Igen, itt vagyok.

KVASNYA
Te, mit fecsegsz te énrólam?

ALJOSKA
Én? Mindenfélét. Mindenféle jót. Ez aztán, mondom én, ez aztán az asszony! Csudálatos! Húsa, zsírja, csontja - tíz pud, de agyveleje egy szemernyi se!

KVASNYA
No, hazudsz. Van énnekem agyam veleje sok is... De nem, miért beszéled azt, hogy a bakteromat verem?

ALJOSKA
Azt hittem, hogy verted, mikor a hajánál fogva cibáltad...

KVASNYA
(nevet) Te ostoba. Tégy úgy, mintha nem látnád. Minek a szemetet kivinni a házból? Még szégyelli is... A te pletykád miatt elkezdett inni...

ALJOSKA
Azt hiszem, igazat mondanak, ha azt mondják, hogy a tyúk is iszik! (Szatyin, Klescs nevet.)

KVASNYA
Uh, te vigyori! Micsoda ember vagy te, Aljoska?

ALJOSKA
Elsőrendű ember. Mindenhez értek! Ahová a szemem néz, odahúz engem az ész!

BUBNOV
(a Tatár priccse körül) Gyerünk! Mindegy, aludni úgyse hagyunk! Énekelni fogunk... egész éccaka! Ferdenyakú!

FERDENYAKÚ
Énekelni? Azt lehet...

ALJOSKA
Én majd játszom!

SZATYIN
Mi meg hallgatjuk!

TATÁR
(mosolyogva) Te, Bubnov, te, sátán... Hozd ide a pálinkát. Dalolni fogunk, mulatni fogunk, s ha jön a halál, meg fogunk halni.

BUBNOV
Tölts neki, Szatyin! Ferdenyakú, ülj le. Hé, komáim! Nem sok kell az embernek. Lám én leittam magam és örülök. Ferdenyakú! Gyújts rá... a kedvenc nótámra! Énekelek... táncolok!...

FERDENYAKÚ
(énekel)

           Fölkel a nap s lehanyatlik...

BUBNOV
(belevág)

           S börtönöm sötét marad...

(Az ajtó gyorsan kinyílik.)

BÁRÓ
(a küszöbön állva bekiált) Hé... ti! Gyere... Gyertek ide! Az udvarra... Ottan... A Színész... Fölakasztotta magát!

(Hallgatnak, mind a Báróra néznek. A háta mögött megjelenik Nasztya, és lassan, tágra nyílt szemmel, az asztalhoz megy.)

SZATYIN
(halkan) Eh... elrontotta a nótát... Ez a bolond!

Függöny