Az Igazak
[Les Justes]

Színmû öt felvonásban

1905 februárjában, Moszkvában, egy terrorista csoport, a forradalmi szocialista párt tagjai, bombamerényletet hajtott végre Szergej fõherceg, a cár nagybátyja ellen. Ez a merénylet és az ezt követõ különös körülmények képezik Az Igazak tárgyát. Csakugyan, bármilyen rendellenesnek tûnik, a színdarabban ábrázolt egy-egy helyzet történelmi valóság. Ez persze még nem jelenti, amint látni is fogjuk, hogy Az Igazak történelmi színmû. Még akkor sem, ha minden egyes alakja létezõ személy volt, és úgy viselkedett, ahogy azt leírtam. Én mindössze csak megpróbáltam valószerûvé tenni, ami egyszer valóság volt. Az Igazak hõse, Kaljajev azt a nevet viseli, melyet az ábrázolt figura az életben is viselt. Nem holmi szellemi restégbõl nem kerestem neki más nevet, hanem mert így akartam kifejezést adni tiszteletemnek és csodálatomnak azok a férfiak és nõk iránt, akik a legkönyörtelenebb feladatok végzése közben sem tudták megtagadni a szívüket. Igaz, azóta már bizonyos haladásról adhatunk számot, a gyûlöletbõl, mely valami elviselhetetlen szenvedést okozott ezeknek az embereknek, egy konformista szisztéma lett. Egy okkal több, hogy felidézzem ezeket a homályfedte nagy lelkeket, férfiakat és nõket, jogos lázadásukat és mondhatatlan erôfeszítéseiket, hogy megbéküljenek az emberöléssel - és így fejezzem ki irántuk érzett hûségemet.
Albert Camus



Szerelmesem, Te voltál életem, te vagy halálom!
Shakespeare: Rómeó és Júlia IV. felvonás 5. szín
(Mészöly Dezsõ fordítása)



SZEREPLÕK
Dora Dulebov
A Nagyhercegnõ
lvan Kaljajev
Sztyepan Fedorov
Borisz Annenkov
Alexander Vojnov
Szkuratov
Foka
A börtönõr

Az Igazakat elsõ ízben 1949 december 1 -én mutatta be a Hébertot Színház, Jacques Hébertot-val az igazgatói székben, Paul Ettly rendezésében.



ELSÕ FELVONÁS


(A terroristák lakásán. Reggel van. A függöny csendben felemelkedik. A színen Dora és Annenkov, mozdulatlanok. Hallani, amint a bejárati ajtón egyet csöngetnek. Annenkov csöndre inti Dorát, mert az mintha mondani akarna valamit. Egymás után kétszer is megszólal a csengõ.)
ANNENKOV Ez õ lesz.
(Kimegy. Dora még vár, még mindig mozdulatlan. Annenkov Sztyepannal jön vissza, kezét a vállán tartva.)
ANNENKOV Mondtam, hogy ez õ. Tessék, itt van.
DORA (Sztyepan felé megy és megfogja a kezét.) Milyen öröm, hogy megjöttél, Sztyepan!
SZTYEPAN Jó reggelt, Dora!
DORA (Nézi õt.) Három év telt el azóta.
SZTYEPAN Igen, három év. Aznap tartóztattak le, amikor menni akartam hozzátok.
DORA Már vártunk. Telt az idõ, és egyre idegesebbek lettünk. Már nem mertünk egymásra nézni.
ANNENKOV Újra más lakásba kellett költöznünk.
SZTYEPAN Tudom.
DORA És ott mi volt, Sztyepan?
SZTYEPAN Hol, ott?
DORA Hát a kényszermunkatáborban.
SZTYEPAN Onnét mindenki megszökik, aki csak tud.
ANNENKOV Hát persze. Örültünk is, amikor hallottuk, sikerült eljutnod Svájcba.
TYEPAN Svájc, az egy másik kényszermunkatábor, Bor
Micsoda? Azok ott mindenesetre szabadok.
SZTYEPAN A szabadság is rabság, amíg egyetlen ember szolgaságban él a földön. Igaz, szabad voltam, de szüntelenül Oroszország járt az eszemben, a rabszolga nép. (Csönd.)
ANNENKOV Örülök, Sztyepan, hogy a párt ideküldött.
SZTYEPAN Nagyon kellett már. Úgy éreztem, hogy megfulladok. Cselekedni, cselekedni végre... (Annenkovra néz.)
Megöljük, ugye?
ANNENKOV Ez már biztos.
SZTYEPAN Megöljük ezt a hóhért. Te vagy a fõnök, Borja, és engedelmeskedni fogok neked.
ANNENKOV Nincs szükség ígéretekre, Sztyepan. Testvérek vagyunk.
SZTYEPAN Fegyelmet kell tartani. A kényszermunkatáborban értettem meg. A forradalmi szocialista pártban nélkülözhetetlen a fegyelem. Csak úgy tudjuk megölni a nagyherceget és megszüntetni a zsarnokságot, ha fegyelmezettek vagyunk.
DORA (Feléje megy.) Üljél le, Sztyepan! Fáradt lehetsz a hosszú utazás után.
SZTYEPAN Nem vagyok fáradt.
(Csönd. Dora leül.)
SZTYEPAN Minden készen áll, Borja?
ANNENKOV (más hangnemben) Egy hónapja, hogy ketten is tanulmányoztuk a nagyherceg szokásos útjait. Dora összeszedte, ami a bomba készítéséhez kell.
SZTYEPAN A kiáltványt megszerkesztettétek?
ANNENKOV Igen. Egész Oroszország meg fogja tudni, hogy a nagyherceget megölte egy bomba, a forradalmi szocialista párt harci csoportjának a bombája, hogy ezzel is sietesse az orosz nép felszabadulását. Tudatjuk a cári udvarral, hogy el vagyunk szánva a terror folytatására, míg csak vissza nem kapja' népünk jogos tulajdonát, a földet. Igen, Sztyepen, igen, fel vagyunk készülve! Közeleg a perc.
SZTYEPAN Az én feladatom mi lesz?
ANNENKOV Elõször is a segítségére leszel borának. Schweitzer dolgozott vele, akinek a helyébe lépsz.
SZTYEPAN Megölték?
ANNENKOV Igen.
SZTYEPAN Hogyan?
ANNENKOV Egy szerencsétlen eset volt. (Sztyepan borára néz. Az elfordítja a szemét.) SZTYEPAN És aztán?! Mi lesz a teendõm?
ANNENKOV Azt még meglátjuk. Készen kell állnod, hogy szükség esetén pótolni tudj minket, és fenntartsd a kapcsolatot a Központi Bizottsággal.
SZTYEPAN Kik az elvtársaink?
ANNENKOV Már találkoztál Vojnowal Svájcban. Bízom enne, annak ellenére, hogy fiatal még. Janeket nem ismered.
SZTYEPAN Janek?
ANNENKOV Igen, Kaljajev. A Költõ, mi így hívjuk néha.
SZTYEPAN Ilyen név nem illik egy terroristához.
ANNENKOV (nevetve) Janek az ellenkezõjét gondolja. Õ azt
mondja, hogy költészet és forradalom az egy.
SZTYEPAN Egyedül a bomba forradalmi tett. (Csönd.) Mit gondolsz, Dora, tudok segíteni neked?
DORA Igen. Csak arra kell vigyáznod, hogy ne törd össze a
SZTYEPAN És ha mégis eltörik?
DORA Schweitzer is így halt meg. (Kis csönd.) Min mosolyogsz Sztyepan?
SZTYEPAN Mosolygok?
DORA Igen.
SZTYEPAN Megesik néha. (Elhallgat. Tûlnõdni látszik.) mondd, csak Dora, elég lenne egyetlen bomba, hogy levegõbe repüjön ez a ház?
DORA Egy azén nem. Csak megrongálná.
SZTYEPAN És mekkora bomba kéne, hogy levegõbe röpítse Moszkvát?
ANNENKOV Bolond vagy! Mit akarsz ezzel mondani?
SZTYEPAN Semmit. (Egyet csöngetnek az ajtón. Figyelnek, várnak. Két másik csöngetés hallatszik. Annenkov kimegy az elõszobába és Vojnovval tér vissza.)
VOJNOV Sztyepan!
SZTYEPAN Jó reggelt!
(Kezet .szorítanak egymással. Vojnov borához lép és megöleli.)
ANNENKOV Rendben, minden, Alex?
VOJNOV Igen.
ANN ENKOV Gondosan megfigyelted az útvonalat a palotától a színházig?
VOJNOV Le is tudom rajzolni. Nézz ide! (Rajzolja.) Kanyarok, szûk utcák, torlódás... Az ablakaink alatt halad el majd a kocsi.
ANNENKOV Mit jelent ez a két kereszt itt?
VOJNOV Egy kis tér, ahol a lovak lassabban mennek, és a színház, amely elõtt megállnak. Véleményem szerint ezek a helyek a legkedvezõbbek.
ANNENKOV Add ide a rajzot!
SZTYEPAN És a besúgók?
VOJNOV (habozva) Azokból van elég.
SZTYEPAN Félsz tõlük?
VOJNOV Hát, nyugtalanítanak.
ANNENKOV Mindenkit nyugtalanítanak. Ne ess pánikba!
VOJNOV Én nem félek semmitõl. Épp csak nem tudom megszokni a hazugságot.
SZTYEPAN Pedig mindenki hazudik. Csak jól kell tudni.
VOJNOV Nem könnyû. Egyetemista koromban mulattak rajtam a társaim, mert nem tudtam semmit elkendõzni. Mindenrõl megmondtam, amit gondolok. Azt értem el vele, hogy kizártak az egyetemrõl.
SZTYEPAN Miért?
VOJNOV 'Történelem órán megkérdezte tõlem a tanár, hogyan építette fel Nagy Péter Szentpétervárt.
SZTYEPAN Nem rossz kérdés.
VOJNOV Azt feleltem, hogy vérrel és korbáccsal. Kirúgtak persze.
SZTYEPAN És aztán?
VOJNOV Megértettem, hogy nem elég leleplezni az igazság i talapságot. Küzdeni kell ellene életre-halálra. Most boldog vagyok.
SZTYEPAN
De azért hazudsz te is?
VOJNOV Igen, hazudok. De mihelyt elhajítottam a bombát, I már nem fogok hazudni.
(Csöngetnek. Elõször kettõt, majd egyet még. Dora kirohan.)
ANNENKOV Ez Janek.
SZTYEPAN Nem a megszokott csöngetés.
ANNENKOV Janek szórakozásból megváltoztatta. Neki egyéni csöngetése van.
(Sztyepen megvonja a vállát. Hallják, amint Dora beszél Kaljaljevvel az elõszobában, majd belép karonfogva vele. Kaljajev nevet.)
DORA Janek, ez Sztyepan, õ segít Schweitzer helyett.
KALJAJEV Érezd magad jól köztünk testvér!
SZTYEPAN Köszönöm.
(Dora és Kaljajev leülnek, szemben a többiekkel)
ANNENKOV Biztos vagy benne Janek, hogy felismered a hintót?
KALJAJEV Biztos. Kétszer is láttam, és jól megfigyeltem. csak felbukkan messzirõl, ezer közül is felismerem. A legapróbb részletekig mindent feljegyeztem. Például, hogy a baloldalon a lámpa üvege kicsorbult.
VOJNOV És a besúgók?
KALJAJEV Egy seregnyi. De én nem vagyok rossz viszonyban velük. Õk vásárolják nekem a cigarettát. (Felnevet.)
ANNENKOV Pavel megerõsítette az információkat?
KALJAJEV A nagyherceg ezen a héten megy a színházba. Pavel igen hamar tudni fogja pontosan a napot is, és megüzeni a portásnak. (Dora felé fordul nevetve.) Szerencsénk van, Dora.
DORA (Nézi õt.) Már nem a vándorárust játszod meg? Persze jót nevettél rajta.
KALJAJEV Tudod jól, hogy nem tudom visszafojtani a nevetést. Ez a maskara rajtam, ez az új élet... Az egész olyan szórakoztató volt.
DORA Én nem szeretem az álruhákat. Nézd ezt a fényûzõ cafrangot rajtam. Valami kevésbé látványos öltözetet is találhatott volna nekem Borja. Egy színésznõ hord ilyet. Én egy egyszerû lélek vagyok.
KALJAJEV (nevetve) Pedig olyan csinos vagy ebben a ruhában.
DORA Még, hogy csinos! Örülnék, ha az lennék. Most nem szabad ilyesmikre gondolnunk.
KALJAJEV Miért? Mindig olyan szomorú a szemed, Dora. Légy már kicsit vidámabb, legyen tartásod! Van szépség, van öröm is a földön! "A békés tájakon, hol kívántalak látni..."
DORA (mosolyogva) "...Arcomról örök nyár sugárzott..."
KALJAJEV Óh, Dora! Hát te is emlékszel még ezekre a verssorokra? Ugye mosolyogsz már? De boldog vagyok...?
SZTYEPAN (A szavába vág.) Csak az idõt vesztegetjük így. Azt hiszem, Borja, tüstént értesítenünk kell a portást, nem gondolod?
(Kaljajev meglepetten néz rá.)
ANNENKOV Menj el a portáshoz, Dora? Ne felejtsd el a borravalót. Aztán Vojnov segít neked összeszerelni a bombát, ha visszajöttél.
(Mindegyikük távozik az egyik oldalon. Sztyepan határozott léptekkel megy Annenkov felé.)
SZTYEPAN Én akarom dobni a bombát.
ANNENKOV Nem lehet, Sztyepan. Már kijelöltem, hogy kik fogják dobni.
SZTYEPAN Nagyon kérlek, Borja! Tudod, hogy mit jelentene nekem.
ANNENKOV Amit eldöntöttem, az el van döntve. (Kis csönd.) Én se megyek robbantani, itt fogom várni ôket. Ez a regula, ebbõl nem lehet engedni.
SZTYEPAN Ki hajítja az elsõ bombát?
KALJAJEV Én. Aztán a másodikat Vojnov.
SZTYEPAN Te?
KALJALEV Talán meglep? Szóval nem bízol bennem?!
SZTYEPAN Gyakorlat kell hozzá.
KALJAJEV Gyakorlat? Tudod jól, hogy mindenki csak egy szer dob, mert aztán... Senki nem hajította még el kétszer.
SZTYEPAN Biztos kéz kell hozzá.
KALJAJEV (Mutatja a kezét.) Nézd meg jól ezt a kezet! Gondolod, hogy remeg majd? (Sztyepan elfordul.) Nem fog remeg ni. Mit képzelsz! Ott kocsizik az orrom elõtt a zsarnok és én habozok? Még ha remegne is a kezem, biztos módot tudok rá, hogyan ölhetem meg.
ANNENKOV Hogyan?
KAL.IAJEV A lovak elé vetem magamat. (Sztyepan vállat von és leül a szoba másik végén.)
ANNENKOV Nem, ez nem szükséges. Meg kell próbálni elmenekülni. A Pártszervezetnek szüksége van rád, óvni kell ma
KALJAJEV Úgy teszek ahogy mondod, Borja. Tudod, milyen megtiszteltetés, milyen nagy megtiszteltetés a számomra ez feladat:' Nem leszek méltatlan hozzá!
ANNENKOV Sztyepan, te is az utcán leszel, mialatt Janek a hintót lesi. Szabályos idõközönként elsétálsz az ablakaik alatt, és megegyezünk a jelben. Mi itt borával várjuk a pillanatot, hogy közreadjuk a felhívást a néphez. Ha egy csöpp szerencsénk van, a nagyherceg nem ússza meg.
KALJAJEV (lelkesülten) Igen, átküldöm a másvilágra! Micsoda öröm! Persze a nagyherceg még nem minden. Nagyobb halakra kell mennünk!
ANNENKOV Elõször a nagyherceg jön.
KALJAJEV És ha nem sikerül, Borja? Látod, a japánokat kellene utánoznunk.
ANNENKOV Mit akarsz ezzel mondani?
KALJAJEV Háború idején a japánok nem adták meg magukat. Öngyilkosok lettek, õk vezették a torpedót.
ANNENKOV Nem, ez nem jó. Ne gondolj öngyilkosságra.
KALJAJEV Akkor mire?
ANNENKOV Újabb terrorcselekményekre.
SZTYEPAN (a szoba mélyérõl) Ahhoz, hogy valaki öngyilkos legyen, nagyon kell szeretnie magát. De egy igazi forradalmár nem szeretheti ennyire magát.
KALJAJEV Egy igazi forradalmár? Hát én nem az vagyok? Mit ártottam neked?
SZTYEPAN Nem szeretem azokat, akik csak azért forradalmárok, mert unják magukat.
ANNENKOV Sztyepan! (Sztyepan felkel és jeléjük megy.)
SZTYEPAN Igen, én túl nyers vagyok. De számomra a gyûlölet nem játék. Nem azért vagyunk itt, hogy csodáljuk egymást, hanem, hogy sikerre vigyük az ügyet.
KALJAJEV (szolid hangon) Mi a csudáért sértegetsz? Ki mondta neked, hogy én unatkozom?
SZTYEPAN Nem tudom, Te megváltoztatod a jeleket, amelyekkel közlünk valamit egymással, azzal szórakozol, hogy megjátszod a vándorárust, verssorokat idézel, a lovak elé akarod vetni magad, most meg ez az öngyilkosság... (Merõen néni õt) Nem bízom benned.
KALJAJEV (uralkodva magán) Nem ismersz engem, testvér. Szeretem az életet. Nem unatkozom. Azért veszek részt a forradalomban is, mert szeretem az életet.
SZTYEPAN Én pedig nem szeretem, én az igazságot szeretem, ami elõbbrevaló, mint az élet.
KALJAJEV (látható erõfeszítéssel) Mindenki úgy szolgálja az életet, ahogy tudja. El kell fogadni, hogy különbözõek vagyunk. Szeretni kell egymást, ha képesek vagyunk rá.
SZTYEPAN Nem vagyunk rá képesek.
KALJAJEV Miért jöttél ide?
SZTYEPAN Azért, hogy megöljek egy embert, és nem azért, hogy szeressem, sem pedig, hogy örvendezzek a különbözõségének.
KALJAJEV (hevesen) Nem egyedül ölöd meg, és nem csak azért ölöd meg, hogy megöljed. Együtt fogjuk megölni, az orosz nép nevében. Ez igazol téged.
SZTYEPAN (ugyanazzal az arckifejezéssel) Nincs szükségem rá. Egyetlen éjszaka alatt igazolva éreztem magam örökre, mikor három éve kényszermunkára vittek, és három évig maradtam ott. És nem fogom eltûrni...
ANNENKOV Elég volt! Megbolondultatok? Elfelejtettétek, hogy kik vagyunk? Testvérek, összeforrva egymással, akik meg ölik a zsarnokokat, hogy felszabadítsák az országot! Egyesült erõvel öljük meg õket, és semmi nem tud elválasztani minket egymástól. Gyere, Sztyepara, meg kell egyeznünk a jelekben. (Sztyepan kimegy. Kaljajevhez.) Ne vedd fel, amit mond. Sztyepanra sok szenvedésen ment át. Majd beszélek vele.
KALJAJEV (fakó arccal) Megalázott, a becsületembe gázolt. (Belép Dora.)
DORA (észreveszi Kaljajevet) Mi van itt?
ANNENKOV Semmi. (Kimegy.)
KALJAJEV Valami nézeteltérés volt köztünk. Sztyepara nem szeret engem.
(Kis csönd.)
DURA Azt hiszem, senkit sem szeret. Ha befejezõdik mindenki elégedettebb lesz. Ne légy szomorú!
KALJAJEV Nem tehetek róla, szomorú vagyok. Nekem szükségem van rá, hogy mindnyájan szeressetek. Mindent elhagytam a Szervezetért. Nem tudom elviselni, hogy a testvéreim elforduljanak tõlem. Néha az az érzésem, hogy nem értenek meg. Lehet, hogy az én hibám. Ügyetlen vagyok, tudom.
DORA Szeretnek és megértenek. Sztyepan más eset.
KALJAJEV Nem, én tudom, hogy mit gondol rólam. Schweitzer is megmondta már: "Túl különc hozzá, hogy forradalmár legyen." Meg szeretném értetni velük, hogy én nem vagyok különc. Kicsit bolondnak, kicsit túlságosan is spontánnak tartanak. Pedig én is ugyanígy hiszek az eszmében, mint õk. Én is fel akarom áldozni magam, mint õk. Én is tudok ügyes lenni, szûkszavú, titoktartó, sunyi, célratörõ. Csakhogy az életet változatlanul csodálatosnak érzem. Megejt a szépség, boldogságra vágyom. Ezért gyûlölöm a diktatúrát. Hogy értessem meg ezt velük? Persze forradalmat csinálunk. De forradalmat a jobb életért, hogy megteremtsük a lehetõséget egy jobb életre, érted?
DORA (hévvel...) Igen...! (Némi csönd etán halkabban.) És mégis a halálba küldünk valakit.
KALJAJEV Kicsoda? Áh! Szóval, azt mondod, hogy... Pedig ez nem ugyanaz. Nem, ez nem ugyanaz! Mi azért ölünk, hogy egy olyan világot építsünk, ahol soha senki nem öl! Beletörõdünk, hogy közönséges bûnözõnek tartsanak, hogy a földet végül ártatlanok lakják.
DORA És ha mégsem így lesz?
KALJAJEV Hallgass, jól tudod, hogy ennek így kell lennie. Különben Sztyepannak lenne igaza. És köpni kellene a szépre.
DORA Én már régi bútordarab vagyok a Szervezetben, régebbi mint te, és tudom, hogy semmi nem egyszerû. De benned é1 a hit... És nekünk mindnyájunknak szüksége van hitre.
KALJAJEV Hitre? Nem. Az csak egynek volt.
DORA Benned életerõ van. És minden akadályt el fogsz hárítani az útból, hogy végigmenjél rajta. Miért kérted, hogy te hajítsd az elsõ bombát?
KALJAJEV Hát beszélhetünk terrorista cselekedetrõl anélkül, hogy maga is részt venne benne az ember? ''" DORA Nem, nem.
KALJAJEV Az elsõ vonalban kell harcolni.
DORA (Tûnõdni látszik) Igen, az elsõ sorban, ahol meghal az ember. Erre kell gondolnunk. És ehhez bátorságra, Iángoló lélekre van szükség... erre van neked is.
KALJAJEV Már egy éve csak ez jár az eszemben. Ezért a pillanatért éltem mostanáig. És most tudom már, hogy azt szeretném, ha ott halnék meg helyben, a nagyherceg mellett. Az utolsó cseppig elhullatni a vérem, vagy egy szempillantás alatt hamuvá égni a felcsapó lángban, semmit nem hagyva magam után. Most már érted, hogy miért kértem, hogy én hajítsam a bombát? Meghalni az eszméért, ez az egyetlen mód rá, hogy méltók legyünk az eszméhez. Ez igazolja.
DORA Én is így szeretnék meghalni.
KALJAJEV Igen, ez egy olyan boldogság, amit irigyelni lehet. éjszaka forgolódok néha a szalmazsákomon, amilyenen a vándorárusok alszanak. Egy gondolat gyötör. Hogy gyilkosokat csináltak belõlünk. De ugyanakkor arra is gondolok, hogy meg fogok halni, és ettõl megnyugszik a lelkem. Tudod, még mosolygok is ilyenkor, és újra elalszom, mint egy kisgyerek.
DORA lgy van jól, Janek. Ölni és meghalni. De véleményem szerint van ennél nagyobb kielégülés. (Kis csönd, Kaljajev merõn nézi Dorát, aki lesüti a szemét.) Az akasztófa.
KALJAJEV Gondoltam erre. Ha az ember meghal a merénylet pillanatában, valami befejezetlen marad. De a merénylet és az akasztófa közt egy egész örökkévalóságnak tûnik az idõ, talán az egyetlen örökkévalóság az ember számára.
DORA (sürgetõ hangon, miközben megragadja a férfi kezét) Ez a gondolat kell, hogy erõt adjon neked. Hogy nagyobb árat fizetünk, mintsem kellene.
KALJAJEV Mit akarsz ezzel mondani?
DORA Hogy ölni, ugye, kénytelenek vagyunk. De lehet, hogy akkor önszántunkból áldozzuk fel az életünket, az egyetlen életünket?
KALJAJEV Igen.
DORA Merényletet követni el, aztán vállalni az akasztófát, ez annyi, mint kétszer dobni oda az életet. Nagyobb árat fizetünk, mintsem kellene.
KALJAJEV Igen, kétszer halunk meg. Igazad van, Dora, Senki nem hányhat semmit a szemünkre. Most biztos vagyok magamban. (Csönd.) Mi van veled, Dora, miért nem szólsz?
DORA Szeretnék még segíteni neked, csak...
KALJAJEV Mi az, hogy csak?
DORA Ne törõdj vele, bolond vagyok.
KALJAJEV Hát nincs elég bizalmad bennem?
DORA Nem errõl van szó, kedves barátom, magamban nincs bizalmam. Schweitzer halála óta néha bizarr gondolataim támadnak. És nem az én feladatom felhívni a figyelmed rá, ami a legnehezebb lesz.
KALJAJEV Szeretem a nehézségeket. Ha igazán becsülsz, kérlek, beszélj!
DORA (nézi õt) Tudom, bátor vagy, de épp ez nyugtalanít. Fel se veszed az egészet, lelkesen rohansz a halálba, égsz a vágytól, hogy feláldozhasd magad. De néhány óra múlva ki kell lépni ebbõl az álomvilágból, amiben élsz, és cselekedned kell. Talán jobb, ha most beszélünk róla..., hogy aztán ne érjen meg lepetés, és ne vegyen erõt rajtad a gyöngeség...
KALJAJEV Engem nem fog hatalmába keríteni a gyöngeség. Mondd el nyugodtan, amit gondolsz.
DORA Nos, a merénylet, a bitófa, kétszer is meghalni, nem ez lesz neked nehéz. ezekhez megvan a bátorságod. De ott az elsõ vonalban... (Elhallgat, nézi a férfit és habozni látszik.) Ott közzel hozzá, ahonnét látni fogod...
KALJAJEV Kit?
DORA A nagyherceget.
KALJAJEV Alig egy másodpercig.
DORA Egy egész másodpercig látni! Óh, Janek, tudnod kell, figyelmeztetnem kell téged! Egy ember, az egy ember. Talán olyan megértõen néz majd a nagyherceg. Látod, ahogy megvakarja a füle tövét vagy valami örömteli mosoly ül az arcán.
Ki tudja, talán egy kis piros vágást veszel észre az ábrázatán, a borotválkozás nyomát. És ha éppen rád néz abban a pillanatban...
KALJAJEV Én nem akarom õt megölni. Én a zsarnokságot akarom megölni.
DORA Persze, persze! A zsarnokságot ki kell irtani. Amikor összeszerelem a bombát és lezárom a csövet, tudod, a legveszélyesebb pillanatban, amikor pattanásig feszülnek az idegek, valami furcsa, boldog szorongást érzek majd. De nem ismerem a nagyherceget, és sokkal nehezebb lenne a dolgom, ha ott ülne szemben velem ezalatt. De te, te egész közelrõl látod majd.
KALJAJEV (magából kikelve) Nem fogom látni.
DORA Miért? Behunyod a szemed?
KALJAJEV Nem hunyom be. De ha Isten is úgy akarja, gyûlölet önt el a kellõ pillanatban, és elvakít.
(Csöngetnek. Épp csak egyet. Mozdulatlanná válnak. Belép Sztyepan és Vojnov. Zaj az elõszobából. Belép Annenkov is.)
ANNENKOV A portás jött. A nagyherceg holnap megy a színházba. Dora, holnapra minden kész legyen! (Nézi õket.)
DORA (tompa hangon) Igen. (Lassú léptekkel kimegy.)
KALJAJEV (nézi, amint megy el, és szelíd hangon, Sztyepan feléfordulva) Meg fogom ölni a nagyherceget! Megölöm örömmel!

Függöny

MÁSODIK FELVONÁS


(Másnap este. Ugyanott. Annenkov az ablaknál áll. Dora az asztal mellett ül.)
ANNENKOV Mindenki a helyén. Sztyepan jelt adott, meggyújtotta a cigarettáját.
DORA Hánykor megy át a nagyherceg?
ANNENKOV Bármelyik pillanatban jöhet. Figyelj csak! Nem a hintó ez? Nem.
DORA Ülj le! Légy türelmes!
ANNENKOV És a bombák?
DORA Minden rendben.
ANNENKOV Még azért tehetünk valamit. Irigyelhetjük õket.
DORA A te helyed itt van. Te vagy a fõnök.
ANNENKOV A fõnök én vagyok. De Janek többet ér nálam, és talán õ marad ott...
DORA Egyformán kockáztatunk mindnyájan. Az is, aki dobja a bombát, meg az is, aki nem.
ANNENKOV A kockázat végül is ugyanaz. De Janek és Alex most a tûzvonalban van. 'Tudom, hogy nem lehetek velük. Félek is néha, hogy túl gyorsan vállaltam a fõnök szerepét. Végeredményben nem is olyan rossz, ha kénytelen az ember lemondani róla, hogy õ dobja a bombát.
DORA Mit számít? Lényeg, hogy csináld jól, amit kell.
ANNENKOV Milyen nyugodt vagy!
DORA Nem vagyok. Félek. Három éve vagyok veletek, és két esztendeje gyártom a bombákat. Ami feladatot kaptam, ~t mind elvégeztem, és azt hiszem, semmirõl nem feledkeztem meg.
ANNENKOV Nem, Dora
DORA Három éve gyötör már a félelem, és csak olyankor enged a szorításából, amikor elszunnyadok, de reggel újra támad friss erõvel. Hozzá kellett edzõdnöm. Megtanultam élni a legnagyobb félelemben is, és nyugalmat erõltetni magamra. De nincs miért elégedettnek lennem.
ANNENKOV Pedig annak kell lenned. Én semmiben nem voltam elsõ. Tudod, visszasírom a régi idõket... a ragyogást, a nõket... Igen, megvallom, szerettem a nõket, a bort, a véget nem érõ éjszakákat.
DORA Sejtettem, Borja. Ezért is szeretlek annyira. A szíved most is a régi. Még most is, ha örömre vágyik, az is mennyivel több ennél a rémisztõ csendnél, amely közénk telepszik néha. Élet érzelem helyett.
DORA Figyelj csak! (Felegyenesedik hirtelen.) Mintha egy hintó zaja lenne, aztán újra csönd. Nem, ez még nem! Hogy dobog a szívem! Látod, nem tanultam még semmit.
ANNENKOV (Az ablakhoz megy.) Most! Figyelj! Sztyepan jelt adott. Jön a nagyherceg!
(Messzirõl csakugyan hallatszik egy hintó, egyre közelebb ér; elgördül az ablakok alatt, majd távolodni kezd. Hosszú csend.)
ANNENKOV Még néhány másodperc... (Hallgatóznak.) Jaj, lassan telik az idõ.
(Dora nyugtalan mozdulatot tesz. Hosszú csend. Messzirõl harang szól.)
ANNENKOV Ez lehetetlen. Mi a csudáért nem dobta még el azt a bombát...? A hintónak már oda kellett érkezni a színházhoz. És mi van Alexszel? Nézd csak, Dora! Visszafelé jön Sztyepan, a színház felé fut.
DORA (szinte ráomlik) Janeket biztos letartóztatták! Letarttatták, ez biztos már. Tennünk kell valamit.
ANNENKOV Várj egy kicsit! (Hallgatózik.) Nem. Már késõ.
DORA De hát mi történt? Letartóztatták Janeket anélkül, hogy bármit is csinált volna? Pedig tudom, hogy mindenre el volt szánva. Már várta, hogy börtönbe csukják, és megkezdõdik
a tárgyalás. De csak miután megölte a nagyherceget, és nem elõtte, nem, nem elõtte!
ANNENKOV (kinéz a utcára) Vojnov! Gyere gyorsan! (bora az ajtóhoz siet. Belép Vojnov, feldúlt ábrázattal.) Beszélj, Alex, gyorsan!
VOJNOV Semmit nem tudok. Vártam az elsõ bombát. Láttam a kanyarban a hintót, de semmise történt. Elvesztettem a fejem. Azt hittem megváltoztattad a terveket az utolsó pillanatban. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Aztán futottam idáig.
ANNENKOV És Janek?
VOJNOV Nem láttam.
DORA Letartóztatták.
ANNENKOV (még mindig kinéz) Ott jön. (Ugyanaz a jelenet, mint mikor Vojnov jött. Belép Kaljajev, könnyben úszó arccal.)
KALJAJEV Bocsássatok meg, testvérek! Nem bírtam meg tenni.
(Dora,feléje megy és megfogja a kezét.)
DORA Ne ess kétségbe!
ANNENKOV De hát mi történt?
DORA (Kaljajevhez.) Az utolsó pillanatban minden meghiúsul néha.
ANNENKOV Ez lehetetlen.
DORA Ne gyötörd magad! Nem te vagy az egyedüli, Janek, aki meghátrál. Schweitzer se bírta megtenni.
ANNENKOV Félelem fogott el, Janek?
KALJAJEV (kiegyenesedve hirtelen) Félelem? Nem, nem. Nincs jogod, hogy...
(Kopognak az ajtón a megbeszélt módon. Annenkov int Voljnovnak, aki kimegy. Kaljajev magába roskadva ül. Csönd. Belép Sztyepan.)
ANNENKOV Nos?
SZTYEPAN Gyerekek is ültek a hintóban.
ANNENKOV Gyerekek?
SZTYEPAN Igen. A nagyherceg, az unokaöccse és az unokahúga.
ANNENKOV Orlov azt mondta, hogy egyedül lesz a nagyherceg.
SZTYEPAN A nagyhercegnõ is ott ült vele. Azt hiszem, túl sokan voltak egy érzõ kebel számára, mint ez a Janek, a költõ. Szerencsére a besúgók nem neszeltek meg semmit.
(Annenkov mond valamit Sztyepannak. Mindannyian Kaljajevet nézik, aki Sztyepanra emeli a szemét.)
KALJAJEV (mint aki megzavarodott) Nem tudhattam elõre, fõként, hogy gyerekek is. Megnéztél már jobban egy gyereket? Az a komoly tekintet, ahogy nézni tud néha... Nekem mindig el kellett fordítanom róla a szemem. Egy perccel azelõtt még izgatott örömmel szorongtam a kis térnek a sarkában. Mikor messzirõl megcsillantak a hintó lámpái, esküszöm nem akárhogy dobogott a szívem, és egyre hevesebben vert, amint a hintó kerekeinek a zaja is erõsebbé kezdett válni. Már a lelkemben is vadul dübörögtek, és ugrálni szerettem volna. Igen, igen, szinte ujjongtam. "Csak jöjjön, csak jönne már...!" - mondogattam. (Leveszi tekintetét Sztyepanról, és újra magába roskadva.) Ugye értesz Sztyepan?
A hintó felé futottam, és ekkor pillantottam meg õket. Semmi öröm nem látszott az arcukon. Kihúzott derékkal, meredt tekintettel ültek ott. Jaj, de szomorúan festettek.! Szinte elvesztek a cifra, ünnepi öltözetükben, a kezüket a combjukon nyugtatták. egy feszítettek az ajtó két oldalán, mint akik karót nyeltek. A nagyhercegnõt nem láttam, csak a többieket. Ha akkor rám száll a pillantásuk, hát közéjük hajítom a bombát. Hogy legalább ki oltsam a fényt a szemükben. De ezek mindig csak maguk elé néztek. (A többiekre fordítja tekintetét. Csend. Halkabban folytaja. Nem is tudom, mi történt ekkor. Úgy éreztem, kiszállt az erõ a karomból. A lábaim reszkettek. Néhány másodperc telt
csak el, de már túl késõ volt. (Csönd. A földet nézi.) Álmodtam, Dora? Mintha harangok szóltak volna...
DORA Nem, Janek, nem álmodtál. A férfi a karjára teszi a kezét. Kaljajev felemeli a fejét, és látja, ahogy mind feléje fordulnak. Feláll.)
KALJAJEV Nézzetek rám, testvéreim, nézzél meg Borja! Hát olyan gyávának láttok, mint aki meghátrál? Nem õket vártam. Túl gyorsan zajlott le az egész. Az a két kis gyerekarc, és kezemben az az iszonyú súly. Õrájuk kellett volna dobnom. Úgy egyszerûen. Közvetlen közelbõl. Hát nem! Nem bírtam! (Egyikrôl a másikra fordítja a tekintetét.) Régen, amikor még én vezettem a kocsit nálunk Ukrajnában, úgy száguldtam, mint a szél vész, semmitõl sem riadtam vissza, semmitõl az égvilágon, ha csak nem attól, hogy elütök egy gyereket. Magam elõtt láttam, ahogy fellököm, és odaütõdik a kis kobakja a kövezethez, mint egy harangnyelv az érces falhoz. (Elhallgat.) Segítsetek rajtam. (Csönd.) Meg akartam ölni magam. De mégis visszajöttem hozzátok, úgy gondoltam, tartozom vele, hogy számot adjak a dolgokról, hogy egyedül ti bíráskodhattok felettem, ti ítélhetitek meg, hogy helyesen cselekedtem-e vagy sem, hogy ti nem tévedhettek. De most hallgattok... (bora közeledik hozzá, már egészen hozzáér. A jérfi rájuk néz, és komoly hangon.) A következõket javaslom nektek. Ha úgy döntötök, hogy meg kell ölni ezeket a gyerekeket, megvárom a színház kijáratánál, hogy beszálljanak a hintóba, és egyedül dobom rá a bombát. Biztos va gyok, hogy nem tévesztek célt. A ti döntésetektõl függ, én engedelmeskedem a Szervezetnek.
SZTYEPAN A Szervezet azt parancsolta, hogy meg kell ölnöd a nagyherceget.
KALJAJEV Ez igaz. De arra nem kért, hogy gyerekeket is öljek.
ANNENKOV Janeknek van igaza. Ez nem szerepelt a tervben.
SZTYEPAN Nem engedelmeskedett a parancsnak.
ANNENKOV Én vagyok a felelõs. Minden eshetõséggel számolni kellett volna, és úgy adni ki az utasítást, hogy senkinek ne
kelljen zavarodottan állni ott, hogy mit tegyen. Most már csak azt kell eldöntenünk, hogy szalasszuk-e el végleg ezt az alkalmat vagy utasítjuk Janeket, hogy várjon a színház kijáratánál. Neked mi a véleményed, Alex?
VOJNOV Nem tudok dönteni. Azt hiszem, hogy ugyanúgy cselekedtem volna, mint Janek. De nem vagyok biztos magamban, (Halkabban.) Remeg a kezem.
ANNENKOV Dora?
DORA (hevesen) Én is meghátráltam volna, mint Janek. Tanácsolhatok olyat másoknak, amit én magam se bírtam volna megtenni?
SZTYEPAN Van róla fogalmatok, mit jelent egy ilyen döntés? Nyomon követtük két hónapon át mindenfelé a nagyherceget, rettenetes veszélyeknek tettük ki magunkat, amiket sikerült elkerül ni, és most örökre elveszítjük ezt a két hónapot. Hiába tartóztatták le Egont. Hiába akasztották fel Rikovot. És most mindent újra kell kezdeni? Virrasszuk át újabb hosszú hetekig az éjszakákat, eszeljünk ki újabb cselt, és éljünk szüntelen feszültségben, míg nem találunk megint egy megfelelõ alkalmat? Bolondok vagytok?
ANNENKOV Biztosan tudom, hogy a nagyherceg két nap múlva újra színházba megy.
SZTYEPAN Két nap múlva, amikor kockáztatjuk, hogy elcsípnek minket, te magad mondtad.
KALJAJEV Indulok.
DORA Várj! (Sztyepanhoz) Te talán meg tudnád tenni, Sztyepan, hogy szemrebbenés nélkül, közvetlen közelbõl rálõjjél egy gyerekre?
SZTYEPAN Igen, meg tudnám tenni, ha ezt parancsolná a Szervezet.
DORA Miért hunyod be a szemed?
SZTYEPAN Én? Behunytam, azt mondod?
DORA Igen.
SZTYEPAN Akkor csak azért, hogy jobban elképzeljem magamnak a jelenetet, és jól megfontolt, világos választ adjak.
DORA Nyisd ki a szemed, és próbáld megérteni, hogy a Szervezet túllépi a hatáskörét és elveszíti a befolyását, ha eltûri egy pillanatig is, hogy gyerekeket szaggassanak szét a bombáink.
SZTYEPAN Õszintén szólva nincs nagy kedvem hallgatni ezeket az ostobaságokat. Ha elhatározzuk, hogy elfeledkezünk a gyerekekrõl, aznaptól kezdve mi leszünk a világ urai, és gyõz a forradalom.
DORA Attól a naptól kezdve az emberiség gyûlölni Fogja a forradalmat.
SZTYEPAN Mit számít, ha elég erõsen kötõdünk hozzá, hogy rákényszerítsük az egész emberiségre és megóvjuk vele önmagától és a rabszolgaságtól.
DORA És ha az egész emberiség elveti a forradalmat? És ha az egész nép, akiért te küzdesz, ellene lesz, hogy megöljék a gyerekeiket? Akkor a népet is büntetni kell?
SZTYEPAN Igen, ha nem megy másként, és mindaddig, amíg csak nem ért szót. Én is szeretem a népet.
DORA Nem ilyen a szeretet.
SZTYEPAN Ezt ki mondja.
DORA Én, Dora.
SZTYEPAN Te nõ vagy, akinek siralmas elképzelése van a szeretetrõl.
DORA (hevesen) De arról helyes elképzelésem van, hogy mi ért kell szégyenkeznie egy embernek.
SZTYEPAN Nekem csak egyszer volt szégyenérzetem, akkor is mások voltak az okai. Amikor megkorbácsoltak. Mert megkorbácsoltak. Tudjátok, milyen hatást gyakorol az emberre a korbács? Vera ott állt mellettem, és tiltakozásul öngyilkos lett. Én túléltem. Mi a csudáért kéne most szégyenkeznem?
ANNENKOV Sztyepan, itt mindenki szeret téged és tisztel. De bármilyen okod legyen rá, nem hagyhatom, hogy azt állítsd, hogy mindent szabad. Százával haltak meg testvéreink, hogy megtanuljuk, hogy nincs minden megengedve.
SZTYEPAN Semmi nem tilos, ami az ügyet szolgálja.
ANNENKOV (haraggal) Szóval beléphetsz a rendõrség kötelékébe, és kettõs játékot játszhatsz, ahogy azt Evno javasolta? Te megtennéd?
SZTYEPAN Igen, ha a helyzet úgy kívánja.
ANNENKOV Sztyepan, elfelejtjük neked, amiket mondtál, tekintettel az érdemeidre, és mert a mi oldalunkon harcoltál. Csak azt az egyet ne hagyd figyelmen kívül, hogy most az a kérdés, dobjunk-e bombát néhány perc múlva erre a két gyerekre.
SZTYEPAN Gyerekek! Ez az egyetlen szó csak, ami kijön a szátokon. Hát ti semmit sem értetek? Csak azért mert nem ölte meg Janek azt a kettõt, ezer és ezer orosz gyerek fog éhenhalni még évekig. Láttatok már gyermeket éhenhalni? Én már igen. És a halál, melyet egy bomba okoz, az egy örömteli dolog az éhhalálhoz képest De Janek nem is látta az a két gyereket. Õ csak a nagyherceg két idomított kutyáját látta. Hát férfiak vagytok ti? Egyedül a pillanatnak éltek? Jó, akkor válasszátok a felebaráti szeretetet, és gyógyítsátok mindig az aznapi sebeket, az igazi gyógyír, a forradalom helyett, mely minden rosszat gyógyítani akar, ami csak a jelenben és a jövõben rossz.
DORA Janek kész megölni a nagyherceget, mivel az õ halála közelebb hozza az idõt, mikor az orosz gyerekeknek nem kell már éhenhalniuk. De ez sem olyan könnyû. A nagyherceg unokaöccsének és unokahúgának a halála egyetlen gyereket sem ment meg az éhhaláltól. Még a pusztításban is kell valami logika, kell, hogy határok legyenek.
SZTYEPAN Nem kellenek határok. Az igazság az, hogy ti nem hisztek a forradalomban. (Mindnyájan felszökkenek a székrõl, kivéve Janeket.) Nem hisztek. Ha mindenestõl együtt hinnétek benne, ha biztosak lennétek, hogy a temérdek áldozat, amit hoztunk, a gyõzelmek árán, amiket arattunk, felépítjük a zsarnokságtól mentes Oroszországot, a szabadság földjét, mely ki terjed majd egyszer az egész földkerekségre, ha nem kételkednétek benne, hogy akkor az ember, aki megszabadult uraitól, és elõítéleteitõl, saját isteneit emeli az égbe, mit számítana két gyermek halála. És mindenre jogot formálhatnátok, mindenre az égvilágon, igen, jól halljátok. De ha megáll miattuk a kezetek a levegõben, és nem meritek odahajítani a bombát, ez annak a jele, hogy nem vagytok biztosak benne, jogotok van-e forradalmat csinálni. Annak a jele, hogy nem hisztek a forradalomban.
(Csönd. Kaljajev felkel.)
KALJAJEV Sztyepan, én szégyellem magam, de most még sem hagyom, hogy folytasd ezt a beszédet. Vállaltam, hogy öljek, mert meg kell szûntetni a zsarnokságot. De amit mondsz, abból egy újabb zsarnokság réme villan elõ, amely ha megtelepszik itt, akkor közönséges gyilkosnak érezhetem magam, noha én az igazságtalanságokat akarom csak megtorolni.
SZTYEPAN Mit számít, hogy te nem osztod az igazságot, ha egyszer a gyilkosok már igazságot tettek. Mi csak olyan jelenet éktelen figurák vagyunk, afféle senkik, te is, én is.
KALJAJEV Azért vagyunk valakik, te tudod legjobban, hisz még most is az a túlzott önérzet árad minden szavadból.
SZTYEPAN Az én önérzetem, bármilyen túlzott is, csak rám
tartozik. De az emberek cinérzete, akik fellázadnak az igazságtalanság ellen, amiben élnek, az már mindnyájunk ügye.
KALJAJEV Egymagában kevés az igazság a jóllakáshoz.
SZTYEPAN De ha ellopják az emberektõl a kenyeret, akkor
csak az igazság reménye élteti õket.
KALJAJEV Az igazságé, meg az ártatlanság tudata.
SZTYEPAN Ártatlanság? Azt hiszem már találkoztam ezzel a fogalommal. De úgy határoztam, hogy nem veszek tudomást róla, és elfeledtetem ezrekkel és ezrekkel, hogy egy nap valami szélesebb értelmet nyerjen.
KALJAJEV Nagyon biztos vagy benne, hogy valóban eljön egyszer a nap, amikor már nem létezõnek tartunk mindent, amiért egy ember értelmét látja életének.
SZTYEPAN Igen, biztos vagyok benne, hogy eljön.
KALJAJEV Pedig nem lehetsz biztos benne. Persze, hogy el dõljön, kinek van igaza kettõnk közül, ahhoz három nemzedéknek is kevés áldozatot kell hozni, több háborúnak, véres forradalomnak kell még lezajlani. De mikorra felszárad a vérzivatar, mi már hosszú ideje nem leszünk.
SZTYEPAN Mások lépnek majd a helyünkbe, és én a testvéreimet üdvözlöm bennük.
KALJAJEV (kiabálva) Mások... Igen, majd mások! De nekem azokhoz húz a szívem, akik ma élnek azon a földön, ahol én, és ezeket üdvözlöm. Én õértük harcolok, és õértük vállalom a halált is, nem pedig egy majdan eljövendõ társadalomért, amelyrõl meg sem vagyok gyõzõdve, hogy egyáltalán lesz. Nem fogom most arcul csapni testvéreimet, nem fogom gyarapítani a ma igazságtalansítgait egy nemlétezõ igazságért. (Csendesebben, de határozottan.) Testvéreim, õszintén akarok beszélni veletek, és elmondani legalább azt, amit a legegyszerûbb paraszt is elmondhatna: gyerekeket ölni ellentétben áll a tisztességgel. És ha egy nap, még az én életemben, letérne a forradalom a tisztesség útjáról, elfordulnék tõle. Most, ha úgy döntötök, már megyek is a színház ki járatához, de megmondom, a lovak lába elé fogom vetni magam.
SZTYEPAN A tisztesség egy olyan luxus, amit csak azok engedhetnek meg maguknak, akik hintón járnak.
KALJAJEV Nem igaz. A tisztesség a szegény utolsó kincse. Tudod, te jól, meg azt is, hogy a forradalomból se hiányzik egy fajta tisztesség. Amiért a halált is vállaljuk. Amiért egy nap ki egyenesítetted a derekad a korbácsütések alatt, Sztyepara, és ami mondatja veled most is a szavaid.
SZTYEPAN (kiáltva) Hallgass! Megtiltom, hogy beszélj errõl!
KALJAJEV Miért ne beszéljek? Én is hagytam, hogy azt mond rólam, nem hiszek a forradalomban. Pedig ezzel azt állítottad, hogy képes vagyok megölni minden ok nélkül a nagyherceget, vagyis, hogy közönséges gyilkos vagyok. Hagytam, hogy ezt mondjad, és nem ütöttelek meg.
ANNENKOV Janek!
SZTYEPAN Pedig minden ok nélkül öl néha az ember, szóval nem ér el semmit, ha nem öl eleget.
ANNENKOV Itt senki sem osztja a véleményed, Sztyepan. Meghoztuk a döntést.
SZTYEPAN Hát jó, meghajlok elõtte. De újra megismétlem hogy a terrort nem kényes embernek találták ki. Gyilkosok vagyunk, mi választottuk.
KALJAJEV (magán kívül) Nem igaz! Én azért választottam a halált, hogy ne a gyilkolás diadalmaskodjon. Az én választásom az, hogy ártatlan leszek.
ANNENKOV Janek! Sztyepan! Elég legyen ebbõl! A Szer vezet úgy dönt, hogy felesleges megölni ezeket a gyerekeket. Nyomon kell követnünk újra a nagyherceget, és készen kell állnunk, hogy két nap múlva kezdjük elölrõl.
SZTYEPAN És ha a gyerekek akkor is vele lesznek a hintóban?
ANNENKOV Akkor egy újabb alkalmat várunk.
SZTYEPAN És ha a hercegnõ kíséri a nagyherceget?
KALJAJEV Nem fogom kímélni.
ANNENKOV Figyeljetek csak!
(Egy hintó zaja. Kaljajev ellenállhatatlanul az ablakhoz siet. A többiek várakoznak. A hintó egyre közelebbrõl hallatszik már, elgördül az ablak alatt, majd távolodik.)
VOJNOV (Dorát nézi, aki jön, feléje.) Újra kell kezdenünk, Dora...
SZTYEPAN (megvetéssel) Bizony, Alex, újra kell kezdenünk... Persze csak vigyázva, nehogy csorba essék a tisztességen!

Függöny

HARMADIK FELVONÁS


(Ugyanazon a helyen, ugyanabban az órában, két nappal késöbb.)
SZTYEPAN Mit csinálhat Vojnov? Már itt kéne lennie.
ANNENKOV Alvásra lesz szüksége. Mindenesetre van még egy télóránk.
SZTYEPAN Ne hozzak híreket?
ANNENKOV Maradj csak itt. Minél kevesebb kockázat. (Csend.) Miért vagy olyan csöndes, Janek?
KALJAJEV Nincs mit mondanom. Ne nyugtalankodj!
(Csöngetnek.) Na, itt is van már. (Belép Vojnov)
ANNGNKOV Aludtál?
VOJNOV Hát igen.
ANNENKOV Végigaludtad az éjszakát?
VOJNOV Nem.
ANNENKOV Pedig ezt kellett volna. Vannak gyógyteák,
amelyek nagyon jók ilyenkor.
VOJNOV Ittam, de nem használt. Túl fáradt voltam.
ANNENKOV Remegnek a kezeid.
VOJNOV Nem, nem. (Ránéz mindenki.) Mit néztek úgy rajtam? Nem lehet valaki fáradt?
ANNENKOV De lehet. Törõdni akarunk veled.
VOJNOV Törõdtetek volna tegnapelõtt. Ha két nappal elõbb odavágjuk azt a nyomorult bombát, már nem lennénk ilyen fáradtak.
KALJAJEV Bocsáss meg nekem, Alex! Énmiattam még bonyolultabb most a helyzet.
VOJNOV Ki mondta ezt? Miért lenne még bonyolultabb? Egyszerûen fáradt vagyok.
DORA Most már nagyon felgyorsulnak az események. Egy óra múlva túl leszünk a legnehezebben.
VOJNOV Igen, túl leszünk. Egy óra múlva...
(Körülnéz. Dora féléje megy és meglógja a kezét. Õ hagyja, majd hevesen kitépi.)
VOJNOV Beszélni szeretnék veled, Borja.
ANNENKOV Négyszemközt?
VOJNOV Négyszemközt.
(Nézik egymást. Kaljajev, Dora és Sztyepan kimegy.)
ANNENKOV Na, mi van? (Vojnov hallgat.) Beszélj, kérlek!
VOJNOV Szégyellem magam, Borja. (Csend.) Szégyellem
magam, de meg kell vallanom az igazat.
ANNENKOV Nem akarsz bombát dobni?
VOJNOV Nem bírnék.
ANNENKOV Félsz? Csak ennyi? Ne szégyeljed!
VOJNOV Félek, és szégyellem, hogy félek.
ANNENKOV Tegnapelõtt még vidám voltál, és erõsnek láttalak. Csak úgy villogott a szemed, amikor elindultál.
VOJNOV Mindig féltem. Tegnapelõtt összeszedtem minden
erõmet, ezért nem láttad. Amikor meghallottam messzirõl a hintót, azt mondtam magamnak, "Készülj! Már csak egy perc!" Összeszorítottam a számat. Minden izmom megfeszült. Olyan erõvel dobom majd a bombát, hogy magától az ütéstõl kimúljon a nagyherceg! Vártam, hogy robbanjon az elsõ bomba, és feloldódjék bennem a feszültség. Vártam, de semmi. Már a közelem be ért a hintó. Gyorsan jött és egy-kettõre el is hagyott. Akkor értettem meg Janeket, hogy miért nem robbant a bombája. Csak nem elhûlt bennem a vér. Hirtelen olyan gyengének éreztem magam, mint egy gyerek.
ANNENKOV Nem tragédia, Alex. Megy tovább az élet.
VOJNOV Két nap óta nem térek magamhoz. Az elõbb hazudtam neked, semmit nem aludtam az éjjel. Túl hevesen dobogott a szívem. Minden reményem odaveszett, Borja!
ANNENKOV Nem szabad kétségbeesned. Mindannyian át estünk már ezen. Nem te dobod a bombát. Finnországban fogsz pihenni egy hónapig, és pihenten térsz vissza hozzánk.
VOJNOV Nem, itt másról van szó. Ha nem most dobom a bombát, akkor soha nem dobom már.
ANNENKOV Miért?
VOJNOV Nézd, én nem való vagyok terroristának. Most már tudora, és jobb ha elválunk. Majd a bizottságokban végzem a propagandamunkát.
ANNENKOV A kockázat ott is ugyanaz.
VOJNOV Igen, de az ember nem szembesül azonnal a következményekkel. Elõre semmit nem tud.
ANNENKOV Mit akarsz ezzel mondani?
VOJNOV (lázas hangon.) Hát hogy semmit nem lát. És gyû léseket szervezni, megvitatni a helyzetet, aztán kiadni az utasításokat még nem olyan rém nehéz. Persze ott is az életét kockáz tatja az ember, de ez csak olyan tapogatódzás, anélkül, hogy biztosan tudná, hogy sül el a dolog. De a nyüzsgõ sokaság közepén leskelõdni a leszálló estében, és mikor mindenki igyekszik hazafelé a városban, hogy minél hamarabb ott üljön a gõzölgõ leves elõtt, magához szorítsa a gyereket, érezze az asszony testének a melegét, ott állni összeszorított fogakkal, kezemben a súlyos bomba terhével, tudva, hogy három, hogy két perc múlva, hogy néhány másodperc múlva egy csillogó hintó elé ugrom, ez már terror. Tudom, hogy képtelen lennék újrakezdeni, hogy elhûlne bennem a vér. Igen, szégyellem magam. Túl nagy volt az ambícióm. Nekem máshol a helyem. Egy jelentéktelen kis poszton, mert egyedül ilyen való nekem.
ANNENKOV Jelentéktelen kis poszt nincsen. Minden poszt végén börtön és akasztófa vár.
VOJNOV De ezek mégsincsenek úgy az ember szerre elõtt, mint akit meg kell ölnöm. Azokat csak elképzeli az ember, szerencsére nekem nincs képzelõerõm. (Idegesen felnevet.) Igazából soha nem hittem a titkosrendõrségben. Hát nem furcsa ez egy terrorista szájából? Csak az elsõ hasbarúgás után hiszek majd. Elôtte nem.
ANNENKOV És ha egyszer börtönbe kerülsz? A börtönben tud is, meg lát is az ember. És nem felejt el semmit.
VOJNOV A börtönben semmit nem kell eldönteni. Ott már nem kell döntéseket hozni. Már nem kell, hogy mondja magának az ember: "Na, most rajtad a sor, terajtad, hogy eldöntsd a pillanatot, amikor mindent bele." Biztos vagyok, ha letartóztatnak, nem próbálok megszökni. A szökésnek ki kell találni a módját. Nem lehet nem kezdeményezni. De ha az ember lemond a szökésrõl, akkor másnak kell gondolkodni helyette, az törheti a fejét.
ANNENKOV Néha csak annyi mindössze a dolguk, hogy akasztófára jutassanak.
VOJNOV (letörten) Néha igen. De még a haláltól sem iszonyodok annyira, mint attól, hogy az én kezemtõl függjön a magam és egy másik ember élete, hogy úgy szorítsam a markomban, mint egy rõzseköteget, és én döntsem el a pillanatot, hogy a lángok közé hajítsam. Nem, Borja, az egyetlen mód a megváltáshoz, ha nem akarok más lenni, mint aki vagyok. (Annenkov hallgat.) Még a gyávák is szolgálhatják a forradalmat. De csak a maguk helyén.
ANNENKOV Akkor mindnyájan gyávák vagyunk. Épp csak nem nyílik rá mindig alkalom, hogy megbizonyosodjunk felõle. Azt csinálsz, amit akarsz.
VOJNOV Jobb, ha megyek már. Úgy érzem, nem igen tudnék most a többiek szemébe nézni. Majd te beszélsz velük.
ANNENKOV Igen, majd én beszélek. (Feléje indul.)
VOJNOV Mondd meg Janeknek, hogy nem az õ hibája, ami
történt. Hogy most is éppúgy szeretem, mint mindnyájatokat.
(Csönd. Annenkov megöleli.)
ANNENKOV Isten veled, testvér! Meglátod, minden jóra fordul. Oroszország boldog ország lesz.
VOJNOV (.sietve megy) Óh, igen! Legyen boldog végre! Legyen már boldog egyszer!
ANNENKOV (az ajtóhoz lép) Gyertek be!
(borával együtt mind bejönnek.)
SZTYEPAN Na mi van?
ANNENKOV Az, hogy nem Vojnov dobja a bombát. Kimerült, Félõ, hogy nem lenne biztos a keze.
KALJAJEV Ez az én hibám, Borja, ugye?
ANNENKOV Azt üzeni neked, hogy változatlanul szeret.
KALJAJEV Viszontlátjuk még egyszer?
ANNENKOV Talán. Most mindenesetre itthagy minket.
SZTYEPAN De miért?
ANNENKOV A Bizottságokban gyümölcsözõbb munkát tud végezni.
SZTYEPAN Õ kérte? Szóval fél?
ANNENKOV Nem õ kérte. Én döntöttem el mindent.
SZTYEPAN Megfosztasz minket egy emberünktõl egy órával a merénylet elõtt?
ANNENKOV Egy órával a merénylet elõtt egyedül kellett dõntenem. Túl késõ, hogy ezen vitatkozzunk. Én veszem át Vojnov helyét.
SZTYEPAN Az a hely engem illet.
KALJAJEV (Annenkovhoz.) Te vagy a fõnök. Kötelességed, hogy itt maradj.
ANNENKOV A körülmények néha úgy hozzák, hogy a fõnök is lehet gyáva, feltéve, hogy alkalomadtán a keménységérõl is bizonyságot tesz. Te fogsz helyettesíteni Sztyepan, amíg csak szükség mutatkozik rá. Gyere, ismerd meg az instrukciókat.
(A két férfi kimegy. Kaljajev leül. Dora.feléje indul, és kinyújtja felé a kezét, de aztán visszahúzza.)
DORA Nem a te hibád volt, Janek.
KALJAJEV Megbántottam Vojnovot, nagyon megbántottam. Tudod mit mondott nekem tegnap?
DORA Többször is mondta, hogy milyen boldog.
KALJAJEV Igen, de nekem megvallotta, hogy csak mivelünk érzi magát boldognak. Hogy számára rajtunk, a Szervezeten kívül nem létezik más a földön. Semmi sincs rajtunk túl.
Hogy "olyanok vagyunk, mint egy lovagrend, hõsiesség, gyöngék védelme." Hát nem szánalmas, Dora?
DORA Visszajön.
KALJAJEV Nem fog visszajönni. Elképzelem magam a helyében. Én is kétségbe lennék esve.
DORA És most nem vagy?
KALJAJEV Most? Veletek épp oly boldog vagyok, mint Vojnov volt.
DORA (lassan ejtve) Nem kis boldogság.
KALJAJEV Ez nagyon nagy boldogság. Te is így érzed?
DORA Én is. De most miért vagy szomorú? Két napja csak úgy ragyogott a szemed. Mintha valami vigasságra mennél. Ma meg már...
KALJAJEV (izgatottan felkel) Ma már tudom, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra. Teneked volt igazad, amikor azt mondtad, hogy ez nem olyan egyszerû feladat. Azt hittem, mi sem könnyebb, mint megölni egy embert, elég hozzá az eszme, meg persze bátorság. De rájöttem, hogy nem vagyok elég erõs, és azt is tudom már, hogy a gyûlölet nem tesz boldoggá. Óh, mennyi rossz, milyen sok rossz van bennem, és másokban! Gyilkos indulat, gyávaság, igazságtalanság... Meg kell ölnöm, meg kell, hogy öljem... De nem állok meg félúton. Nem állok meg a gyûlöletnél!
DORA Azon túl semmi nincs.
KALJAJEV De van. A szeretet.
DORA A szeretet? Nem, nem szeretet kell most.
KALJAJEV Hogy mondhatod ezt, Dora? Te, akinek tudom, milyen érzõ szíve van.
DORA Túl sok vér folyik, túl sok a kegyetlenség, az erõszak. Akik igazán szeretik az igazságot, azok nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust, azoknak tilos a szeretet. Beléjük nevelték, belém nevelték, hogy emelt fõvel járjunk, és mindig egyet len dologra összpontosítsuk a figyelmet. Mit keresne a szeretet ezekben a bátor szívekben? Aki szeret, az nem húzza ki a mellét, márpedig a mi gerincünk nem hajlik.
KALJAJEV De a népünket szeretjük.
DORA Igaz, azt szeretjük. Olthatatlan, hiábavaló szeretettel. A mi életünk más, mint az övék, mi bezárkózunk, és elveszünk a tengernyi gondolatban. De vajon a nép, szeret-e minket? Tudja-e, hogy mennyire szeretjük? A nép, az hallgat. Micsoda csönd, mi csoda irtózatos csönd ez...!
KALJAJEV Az igazi szerelem az, amikor az ember mindent odaad a másiknak, mindent feláldoz érte, a viszonzás reménye nélkül.
DORA Talán igen. Ez az érdek nélküli szerelem, ez az igazi öröm, ami önmagában is öröm, ez tölti el az én lelkemet is. De vannak percek, amikor mégis megkérdem magamtól, hogy nem más-e a szerelem, hogy vajon mindig csak egy monológ, és nem jöhet-e válasz is rá néha? Látod, ilyen gondolatok járnak az eszemben. Azt képzelem, hogy ragyog fent a nap, az emberek szelíden lehajtják a fejüket, már nem olyan rátartiak, és karjuk ölelésre tárul. Óh, Janek, ha el tudnánk felejteni, akárcsak egy órára, azt a sok szörnyûséget, rondaságot, nyomorúságot, amit cipel ez a világ a hátán, és kedvünk szerint választanánk meg az utunkat. El tudsz képzelni, akárcsak egy rövid kis órát, amikor a saját boldogságára gondol az ember?
KALJAJEV Igen, Dora, amikor igaz szeretetet érez valaki iránt.
DORA Te minden gondolatom kitalálod, drágám, ez az igazi szeretet. De szerettél te már igazán? És tudod-e szeretni az igazságot olyan gyöngéden, ahogy szeretsz valakit? (Kaljajev hallgat.) Szereted-e, Janek, a népet olyan spontánul, szívbõl, vagy csak bosszúvágytól hajtva a lázadás hevében fonódsz össze vele? (Kaljajev még mindig hallgat.) Mondd, Janek! (Feléje megy, és nagyon halkan.) És hozzám, hozzám is igaz szeretet fûz? (Kaljajev nézi õt.)
KALJAJEV (némi csönd után.) Soha senki nem fog úgy szeretni, ahogy én szeretlek.
DORA Érzem, Janek. De nem lenne jobb, ha úgy szeretnénk egymást, mint mások is?
KALJAJEV Én nem vagyok olyan, mint a többi. Én csak a magam módján tudlak szeretni.
DORA Az igazságnál is, a Szervezetnél is jobban szeretsz?
KALJAJEV Nem tudlak különválasztani a Szervezettõl és az igazságtól.
DORA Igen, de válaszolj nekem, könyörgök, hogy önmagam miatt szeretsz-e, hogy önzõ módon csak rám gondolsz-e? Hogy akkor is szeretnél-e, ha történetesen igazságtalan volnék?
KALJAJEV Ha szeretni tudnálak annak ellenére, hogy igazságtalan vagy, akkor már egy más Dorát szeretnék.
DORA Nem válaszolsz. Csak azt mondd meg, akkor is szeretnél, ha nem lennék a Szervezet tagja?
KALJAJEV Hát hol lennél?
DORA Visszaemlékszem arra az idõre, mikor még a tanulmányaimat folytattam. Gyakran nevettem, és szép voltam. Órákon át sétáltam és álmodoztam. Akkor is szeretnél, ha most is az a kicsit komolytalan, nem törõdöm fruska lennék?
KALJAJEV (habozik és csak halkan) Égek a vágytól, hogy igent mondjak.
DORA (harsány hangon) Ha igazán így gondolod, akkor mondj igent, drágám! Igent az igazság ellenére, a nyomor és a láncrávert nép láttán is! Igen, igen, könyörgök, mondd ki, mondd ki az éhhalállal küszködõ gyerekek, az akasztófára ítéltek, a halálra korbácsoltak ellenére...
KALJAJEV Hallgass, Dora!
DORA Nem! Egyszer már ki kell önteni a szívemet. Várom, hogy felröppen a szádról a nevem, hogy engem hívsz ez a tenger igazságtalanságtól megmételyezett világ felett.
KALJAJEV (vadul) Hallgass! Érted ég egyedül a szívem. De közeleg a perc, amikor nem szabad, hogy remekjen a kezem.
DORA (mint aki megzavarodott) Tényleg közel már? Igen,
igen, már el is felejtettem. (Egyszerre sir és nevet.) Semmi baj, drágám. Ne haragudj, nem voltam elég reális. A fáradtság miatt van. Az én számra se jöttek volna azok a szavak, melyeket olyan forrón kértem, hogy mondd nekem. Ugyanazt a csaknem mindig
egyforma vonzalmat érzem irántad, mint az igazság és a hõsiesen vállalt börtön iránt. Emlékszel még, Janek? Nyár volt... Eh, mit beszélek, itt örökös a tél. Mi nem ebben a világban, nem ezen a földön élük, mi igaz emberek vagyunk. Van valami melegség ezen a földön, ami a mi szívünket nem fûti. (Félrefordul.) Óh, kegyelem az igaz embereknek!
KALJAJEV (Kétségbeesetten nézi Dorát.) Igen, ez a mi osztályrészünk, hogy számunkra nem létezik igazi szerelem. De meg fogom ölni a nagyherceget, és megnyugszunk, te is, én is.
DORA Óh, nyugalom! Mikor lelünk már nyugalomra?
KALJAJEV (hevesen) Holnap.
(Belép Annenkov és Sztyepara. Dora és Kaljajev eltávolodik egymástól.)
ANNENKOV Janek!
KALJAJEV Indulok. (Mélyet lélegzik.) Végre, végre...
SZTYEPAN (feléje lépked) Isten veled, testvér, veled vagyok.
KALJAJEV Isten veled, Sztyepara. (Dora felé fordul.) Isten veled, Dora!
(Dora feléje indul. Már egész közel van hozzá, de még nem érik egymást.)
DORA Ne, ne Isten veledet mondj! Mondd, hogy viszontlátásra. Viszontlátásra, drágám! Találkozni fogunk, biztosan.
(A férfi nézi õt. Csönd.)
KALJAJEV Viszontlátásra...! Én... Oroszország fel fog virágozni.
DORA (könnyezve) Oroszország fel fog virágozni.
(Kaljajev keresztet vet az ikon elõtt, és kimegy Annenkovval. Sztyepara az ablakhoz lép, Dora mozdulatlan, és még mindig az ajtót nézi.)
SZTYEPAN Milyen büszkén lépked. Nem volt igazam. Nem bíztam benne, nem tetszett az a nagy lelkesedése. Keresztet vetett, láttad? Hívõ?
DORA Nem gyakorolja a vallást.
SZTYEPAN Vallásos lélek, mégis. Ez választott el minket egymástól. Én nyersebb vagyok, mint õ, tudom jól. Nekünk, akik nem hiszünk Istenben, a teljes igazság kell, vagy a kétségbeesés martaléka leszünk.
DORA Az õ számára maga az igazság is kétségbeejtõ.
SZTYEPAN Igen, õ egy gyönge lélek. De a keze erõs. Az a lelkénél is többet ér. Megöli biztos a nagyherceget. És ez igy jó, sõt nagyon jó. El kell pusztítani, ennek így kell lennie. De neked nincs egy szavad se? (Dora arcát vizsgálja.) Szereted Janeket?
DORA A szeretethez idõ kell. Még arra is alig van idõnk, hogy kivívjuk az igazságot.
SZTYEPAN Igazad van. Túl sok a tennivalónk. Nekünk fenekestül fel kell forgatni ezt a világot... Aztán... (Kinéz az ablakon...) Nem látom õket, oda kellett érniük már.
DORA És aztán...? Folytasd!
SZTYEPAN Aztán szerethetjük egymást.
DORA Feltéve, ha élünk.
SZTYEPAN Ha meg nem élünk már, akkor mások fogják szeretni egymást. Egyremegy.
DORA Sztyepan, mondd ezt a szót, hogy "gyûlölet".
SZTYEPAN Hogy mit?
DORA Ezt a szót, hogy "gyûlölet". Kíváncsi vagyok, hogyan ejted.
SZTYEPAN Gyûlölet.
DORA Érdekes, Janek nem így ejtette.
SZTYEPAN (kis szünet után, Dora felé lépkedve) Értem. Te megvetsz engem. Biztos vagy, hogy ezt érdemlem? (Némi csönd, majd növekvõ hévvel.) Ti itt minél többet szeretnétek kapni azért amit tesztek, a hitvány szeretet jegyében. De én nem szeretek semmit, és gyûlölöm a felebarátaimat! Mit kezdjek a szeretetükkel? Idestova három esztendeje, hogy megismertem ezt a szeretetet ott a kényszermunkában. Három esztendõ óta viselem a teste men a nyomait. És te azt akarod, hogy elérzékenyüljek, és úgy vi ~yem a bombát, mint egy keresztet? Nem! Azt már nem! Túl nagy utat tettem meg, túl sokat tudok... (Felszakítja az ingét. Dora egy lépost tesz feléje, de a korbács nyomai láttán visszahõköl.) A kor bács nyomai! A szeretetük nyomai! Még most is megvetsz?
(Dora hozzálép és hevesen magához öleli.)
DORA Ki vetné meg a fájdalmat? Téged is szeretlek.
SZTYEPAN (nézi, és tompa hangon) Bocsáss meg, Dora!
(Csend. Elfordul.) Lehet, hogy a fáradtság miatt vagyok ilyen. Évek küzdelme, gyötrõdés, a besúgók, a kényszermunka... és a tetejében még ez is. (A sebhelyeire mutat.) Honnan venném az erõt, hogy szerezzek? De legalább van annyi erõm, hogy gyûlölni tudjak. Többet ér, mintha egy érzéketlen fabáb lennék.
DORA Igen, többet ér.
(A fért t nézi. Hét órát üt a fólióra.)
SZTYEPAN (visszafordul hirtelen) Egy perc és áthalad a nagyherceg. (Dora az ablakhoz siet, az üveghez nyomja az arcát. Messzirõl hintó zaja. Közeledik, majd áthalad.) Ha egyedül jön... (A hintó távolodik. Rettentõ robaj. Dora összerándul, tenyerébe rejti az arcát. Hosszú csend.) Borja nem dobta rá a bombáját. Jeneknek sikerült. Neki sikerült. Óh, szegény népem. Micsoda öröm!
DORA (könnyes szemmel borul rá férfira.) Mi öltük meg! Mi öltük meg! Én öltem meg!
SZTYEPAN (kiabálva) Kit öltünk meg? Janeket?
DORA A nagyherceget.

Függöny

NEGYEDIK FELVONÁS


(Egy cella a Butirki börtönben álló Pugacsov toronyban. Reggel. Felmegy a,függöny. Kaljajev a cellájában ül és az ajtóra figyel. Egy fogoly hoz be egy vödröt az õr kíséretében.)
AZ ÕR Mosd fel a cellát. De sebesen.
(Az ablak közelében elhelyezkedik. Foka nekilát a cella tisztogatásához, anélkül, hogy egy pillantást is vetne Kaljajevre. Csend.)
KALJAJEV Hogy hívnak, testvér?
FOKA Foka.
KALJAJEV Elítéltek már?
FOKA Úgy hírlik.
KALJAJEV Mi bûnt követtél el?
FOKA Öltem.
KALJAJEV Az éhség vitt rá? AZ ÕR Csendesebben!
KALJAJEV Mit mond?
AZ ÕR Hogy halkabban beszéljetek. Hagyom, hogy beszéljetek, pedig szigorú utasítás van rá, hogy nem szabad. Szóval beszélj halkan, mint az öreg.
KALJAJEV Az éhség vitt rá?
FOKA Nem, a szomjúság.
KALJAJEV Hogy történt?
FOKA Összetörtem mindent. Hármat megöltem. (Kaljajev ránéz.) Na, fõnök, már nem hívsz testvérnek? Fagyosabb lettél kicsit?
KALJAJEV Nem lettem. Én is öltem.
FOKA Hányat?
KALJAJEV Megmondom, testvér, ha akarod. De elõbb arra válaszolj, hogy ugye sajnálod, amit tettél?
FOKA Hát persze, húsz év az húsz év. Van mit sajnálni rajta.
KALJAJEV Húsz év, az tényleg valami. Én huszonhárom évesen jöttem be, és õsz hajjal megyek ki innen.
FOKA Óh, te talán szerencsésebb leszel. A bírónak is van jó napja meg rossz napja. Függ attól is, hogy házas-e és kivel? Meg aztán te úr vagy. Neked nem ugyanaz a taksád, mint egy szegény ördögnek. 'Te megúszod.
KALJAJEV Nem hinném. Meg nem is akarom. Nem tudnám elviselni húsz éven át ezt a szégyent.
FOKA A szégyent? Miféle szégyent? Ezek olyan úri nyavalygások. Hány embert öltél meg?
KALJAJEV Egyetlen egyet.
FOKA Mit? Hát ez semmiség.
KALJAJEV A nagyherceget öltem meg, Szergej nagyherceget.
FOKA A nagyherceget? Kevesebbel be sem érted? Hát ilyenek vagytok ti, urak! Mondd csak, ez súlyos?
KALJAJEV Súlyos. De meg kellett tenni.
FOKA Miért? Te is az udvarban éltél? Ugye nõ miatt ölted meg? Amilyen derék szál férfi vagy...
KALJAJEV Szocialista vagyok. AZ ÕK Csendesebben!
KALJAJEV (még hangosabban.) Szocialista forradalmár vagyok.
FOKA Szép kis história. És mi szükséged van rá, hogy az legyél? Maradtál volna a fenekeden, most minden a legnagyobb rendben menne. Hisz még a föld is az urakért van.
KALJAJEV Tévedsz, a föld az érted van. Túl sok a nyomorúság és a bûn. Ha nem lesz ennyi nyomorúság, akkor kevesebb lesz a bûn is. Ha a földön szabadság lenne, akkor most te sem lennél itt.
FOKA Igenis meg nem is. Szóval vagy van vagy nincs szabadság, sohasem jó túl sokat önteni a garatra.
KALJAJEV Az sohase jó. Csakhogy az emberek azért isznak, mert túl sok megaláztatás éri õket. El kell jönnie a napnak, amikor nem lesz szükség rá, hogy igyon valaki, amikor senkinek
nem kell többé szégyenkeznie, nem lesz többé úr, nem lesz többé szegény ördög. Mindnyájan testvérek leszünk, és igazság hat ja át a szíveket. Érted amit mondok?
FOKA Persze, hogy értelek, Isten országáról beszélsz. AZ ÕR Csendesebben!
KALJAJEV Nem jól tudod, testvérem. Isten ebben nem segíthet. A mi dolgunk igazságot tenni. (Kis csönd.) Tisztában vagy te ezzel? Ismered Szent Demeter legendáját?
FOKA Nem.
KALJAJEV Szent Demeternek Istennel volt találkozója a sztyeppén, és sietett is, de megpillantott egy sárba ragadt szekeret. Megállt, hogy segítsen a parasztnak. Olyan vastag volt a sár, a kátyú olyan mély, hogy egy órába tellett, míg kivergõdtek onnan. Szent Demeter rohant a találkozóra, de Isten már nem volt ott.
FOKA Mit akarsz ezzel mondani?
KALJAJEV Azt, hogy vannak, akik mindig késõn érkeznek, mert túl sok szekér ragad a sárba, és túl sok testvérünknek kell a segítségére sietni.
(Foka nyugtalanul hátrál.)
KALJAJEV Mi bajod?
AZ ÕR Csendesebben! Te meg, siessél, öreg!
FOKA Gyanús nekem ez az egész. ltt valami nincs rendjén. Az ember nem csukatja magát börtönbe holmi szentekrõl meg szekerekrõl szóló históriák miatt. ltt valami másról van szó... (Az õr felnevet.)
KALJAJEV Mirõl, akkor?
FOKA Mit csinálnak az olyanokkal, akik megölik a nagyhercegeket?
KALJAJEV Felakasztják õket.
FOKA Hûha!
(És már indul is, miközben az õr még hangosabban nevet.)
KALJAJEV Maradj! Mi rosszat tettem neked?
FOKA Semmi rosszat nem tettél. De ha úr is vagy, nem akar lak becsapni. Eldiskurálunk, eltöltjük az idõt, de ha téged fel fognak akasztani, ez nem jól jön ki valahogy.
KALJAJEV Miért?
AZ ÓR (röhögve) Gyerünk, öreg, ki vele...!
FOKA Mert te nem szólíthatsz engem testvérnek. Én teszem az elítéltek nyakára a hurkot.
KALJAJEV Hát nem fegyenc vagy te is?
FOKA Épp ezt akarom mondani. Azt kínálták fel nekem, hogy minden akasztásért levonnak egy évet a büntetésembõl. Nem rossz üzlet, mi?
KALJAJEV Szóval újabb bûnöket kell elkövetned, hogy bocsánatot nyerjél.
FOKA Óh, ezek nem is bûnök, hisz ezeket parancsra kell teljesíteni. Meg aztán õk fütyülnek az ilyesmire. De ha tudni akarod a véleményem, akiket felakasztok, azok általában nem is keresztény emberek.
KALJAJEV És hányadszor csinálod már?
FOKA Másodszor.
(Kaljajev hátralép. A másik kettõ az ajtó, felé megy, az õr maga elõtt tuszkolja Fokát.)
KALJAJEV Hát hóhér vagy?
FOKA (az ajtóból) Hát te, uram?
(Kimegy. Lépések, parancsok hallatszanak. Belép Szkuratov, igen elegáns, az õr jön vele.)
SZKURATOV (az õrhöz) Hagyjál magunkra! (Kaljajevhez) Jó napot! Nem ismer? Mert én ismerem magát. (Felnevet.) Persze, maga híres ember lett. (Néz rá.) Bemutatkozom, jó? (Kaljajev hallgat.) Szóval nem mond semmit. Nem csodálkozom. Nyolc nap magánzárka, nem kis dolog. Mától ez alól fel oldjuk, és látogatói is jönnek. Különben ezért vagyok itt. Fokát is én küldtem. Meglepi, mi? Azt gondoltam, hogy érdekli, amit mond. Nos, elégedett, most? Nyolc nap magánzárka után nem rossz emberi arcokat látni.
KALJAJEV Minden az illetõ arcától függ.
SZKURATOV Jó válasz. Maga tudja, mit akar. (Kis csönd.) Ha jól értettem, az én arcom se tetszik, ugye?
KALJAJEV Az se.
SZKURATOV Csalódottnak lát emiatt, de ez nem igaz. Elõször is rossz itt a világítás. Egy alagsorban egyetlen arc se tûnik rokonszenvesnek. Különben még nem is ismer. Néha igen rossz benyomást tesz egy arc az emberre. És tudjuk, milyen komplikált a lélek...
KALJAJEV Eléggé komplikált. Maga kicsodál
SZKURATOV Szkuratov rendõrparancsnok.
KALJAJEV Egy Lakáj.
SZKURATOV Szolgálatára. De a maga helyében én nem lennék ilyen hetyke. Talán még maga is ügyködhet ott egyszer. Az ember elõször csak igazságot akar, aztán végül rendõrséget szervez. Egyébként szeretek tiszta vizet önteni a pohárba. Õszinte leszek. Maga felkeltette az érdeklõdésemet, és felkínálom a lehetõséget, hogy kegyelmet kapjon.
KALJAJEV Miféle kegyelmet?
SZKURATOV Mifélét? Felajánlom, hogy megmentheti az életét.
KALJAJEV Ki kérte ezt magától?
SZKURATOV Az ember nem kéri az életet, kedves barátom, azt úgy kapja. Maga még soha nem kegyelmezett meg senkinek? (Csend.) Na, kutasson kicsit az emlékezetében!
KALJAJEV Egyszer s mindenkorra visszautasítom, hogy kegyelemrõl beszéljen itt nekem.
SZKURATOV Hallgasson meg legalább! Én nem vagyok az ellensége, még akkor se, ha ez a látszat. Elismerem, hogy sok igazság van abban, amit gondol. Kivéve a gyilkosságot...
KALJAJEV Megtiltom, hogy ezt a szót használja.
SZKURATOV (gúnyosan nézi) Áh! Gyönge kicsit az idegzete, mi? (Kis szünet.) Õszintén mondom, segíteni szeretnék.
KALJAJEV Segíteni? Tettem, amit tettem, készen állok, hogy megfizessek érte. Hanem ezt a bizalmaskodó hangot nem tûröm.
SZKURATOV A vád, amely terheli...
KALJAJEV Ki kell javítanom.
SZKURATOV Mit mond?
KALJAJEV Ki kell javítanom. Én hadifogoly vagyok, és
nem vádlott.
SZKURATOV Ha úgy tetszik, legyen az. Mindenesetre emberéletben esett kár, igaz? De hagyjuk most a nagyherceget és a politikát. Tény, hogy meghalt valaki. És milyen csúnya halállal.
KALJAJEV Egy zsarnok uralomra dobtam a bombát, és nem egy emberre.
SZKURATOV Ez nem kétséges. De a bomba egy embert ért. Nem kímélte. Tudja kedves barátom, amikor megtalálták a tes tét, hiányzott a feje. A fej eltûnt! Ami a többi részét illeti, épp csak egy kart ismertek fel és a láb egy darabját.
KALJAJEV Ítéletet hajtottam végre.
SZKURATOV Mondjuk, hogy így van. De mi nem az ítéletet hányjuk a szemére. Végül is mi egy ítélet? Egy szó, amin éj szakákon át vitatkozhatnánk. Mi azt hányjuk a szemére... nem ezt a szót nem szívesen hallaná, mondjuk inkább, hogy a hebehurgya, kontár munkát, melynek a következményei önmaguk ban is vitathatatlanok. Mindenki meggyõzõdhetett róla. Kérdezze meg a nagyhercegnõt. Vér folyt, érti? Egy csomó vér!
KALJAJEV Hallgasson!
SZKURATOV Na, rendben. Csak azt akartam egyszerûen mondani, hogyha maga mindig ítéletrõl beszél, szóval azt állítja, hogy nem maga, hanem a Párt hozta ezt az ítéletet, és az hajtotta végre, hogy a nagyherceget nem a bomba ölte meg, hanem egy eszme, akkor valóban nincs rá semmi ok, hogy kegyelmet kapjon. De tegyük fel, hogy megmaradunk a nyilvánvaló tény mellett, tegyük fel, hogy maga röpítette levegõbe a nagyherceget, akkor egész más a helyzet. Akkor mégiscsak szüksége van kegyelemre. Ebben szeretnék a segítségére lenni. De ezen ne csodálkozzon, engem nem az eszmék, engem az egyes személyek érdekelnek.
KALJAJEV (kitörõ hévvel) Én felette állok erkölcsileg magának és a gazdáinak. Megölhetnek, de nem ítélhetnek el. Tudom mire akar kilyukadni. Egy gyönge pontot keres a jellememben, valami szégyenteljes meghunyászkodást vár tõlem, azt, hogy elborítanak a könnyek, hogy megbánást mutatok. Hát ezt nem fogja elérni. Hogy mi lakozik bennem, ez nem tartozik magukra, elég ha tudják, hogy testvéreimmel együtt szívbõl gyûlölöm magukat. Mi csak ezzel szolgálhatunk.
SZKURATOV Jaj, ez a gyûlölet! Megint valami, ami a képzelet szüleménye. Mindenesetre, a gyilkosság nem az. Még a következményei, a megbánás és a büntetés sem. De ezzel már a lényeg re is tértem. Különben azért választottam a rendõri pályát is. Szeretek a dolgok mélyébe nézni, megragadni a lényeget. Persze maga nem szereti a bizalmas vallomásokat. (Kis csend. Kaljajevhez közeledik lassan.) Mindössze azt akartam mondani, hogy nem kéne megjátszania, mint aki elfelejtette, hogy leröpült a nagyherceg feje. Pedig ha fel tudná fogni, hogy ez milyen súlyos, akkor nem tulajdonítana az eszmének olyan nagy jelentõséget. Szégyen öntené el, és nem lenne olyan rátarti. Pedig az kell, hogy elöntse a szégyen, mert attól a perctõl kezdve már élni szeretne, hogy jóvá tegye a bûnét. Lényeg az elhatározás, hogy élni akar.
KALJAJEV És ha elhatároznám?
SZKURATOV Akkor kegyelmet kapna az elvtársaival együtt.
KALJAJEV Letartóztatta õket is?
SZKURATOV Még nem. Épp errõl van szó. De ha eldönti, hogy élni akar, akkor letartóztatjuk õket.
KALJAJEV Mi? Jól hallok?
SZKURATOV A lehetõ legjobban. Csak ne legyen megint olyan felindult. Gondolkodjon! Ha hû akar maradni az eszméhez, akkor nem szolgáltatja ki õket. De ha a nyilvánvaló tényt tartja szem elõtt, vagyis hogy a nagyherceget a másvilágra küldte, ez esetben még szolgálatot is tesz nekik. Megkíméli õket az újabb bonyodalmaktól, és megmenti magát ugyanakkor az akasztófától is. Ezenkívül elnyeri, ami a legjobb, a lelki nyugalmat. Sok szempontból ez egy arany üzlet.
(Kaljajev hallgat.)
SZKURATOV Nos?
KALJAJEV A testvéreim hamarosan megadják a választ.
SZKURATOV Megint valami gyilkosság? Szavamra, maguk igazi elhivatottságot éreznek a gyilkolás iránt. Na, véget is ért a küldetésem, és megvallom szomorúan megyek el. Azt kell látnom, hogy maga görcsösen ragaszkodik az eszméihez, hogy le hetetlen elszakítani tõlük.
KALJAJEV Nem tud elszakítani a testvéreimtõl.
SZKURATOV A viszontlátásra! (Úgy tesz, mintha menni akarna, és visszafordul.). De akkor miért kímélte meg a nagy hercegnõt meg a férje testvérének a gyerekeit?
KALJAJEV Ki mondta ezt magának?
SZKURATOV Az informátoruk minket is informált. Legalábbis részben... De kérdem magától, miért kímélte meg õket?
KALJAJEV Ez nem tartozik magára.
SZKURATOV (nevetve) Gondolja? Hát én megmondom, hogy miért. Egy nagyherceget meg tud ölni egy eszme, de gyerekeket már nehezen. Erre döbbent rá. Felmerül a kérdés, hogy ha egy eszme nem képes megölni gyerekeket, megérdemli-e, hogy megöljenek a nevében egy nagyherceget? (Kaljajev összerándul.) Eh, ne válaszoljon, mindenekelõtt arra kérem, hogy ne válaszoljon. Majd válaszol a nagyhercegnõnek.
KALJAJEV A nagyhercegnõnek?
SZKURATOV Igen, meg fogja látogatni. Fõként azért jöttem most ide, mert meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem lesz akadálya a beszélgetésüknek. Szóval azt látom, hogy nincs. Talán megváltozik a véleménye a beszélgetés után. A nagyherceg nõ igaz keresztény. A lelki élet a birodalma.
KALJAJEV Nem akarok találkozni vele.
SZKURATOV Sajnálom, õ ragaszkodik hozzá. Elvégre magának nagyon figyelmesnek kell lennie vele. Azt mondják, hogy a férje halála óta valami nincs egészen rendben nála. Nem akartunk ellenkezni vele. (Az ajtóból.) Ha mégis meggondolná magát, jusson eszébe az ajánlatom. Vissza fogok jönni. (Kis csend. Hallga tózik) Már jön is. A rendõrség után a vallás. Szavamra, kényeztet jük magát. Persze a dolgok nem függetlenek egymástól. Képzelje el Istent börtönök nélkül. Milyen védtelennek érezné magát!
(Hangokat, parancsokat Hallani. Belép a nagyhercegnõ, és mozdulatlanul, hangtalanul áll, egy szó se jön a szájára. A cella ajtó nyitva.)
KALJAJEV Mit óhajt?
A NAGYHERCEGNÕ (félrehúzza arcán a fekete fátyolt)
Nézz rám! (Kaljajev hallgat.)
A NAGYHERCEGNÕ Sok minden elmúlik egy emberrel együtt.
KALJAJEV Én tudom ezt.
A NAGYHERCEGNÕ (természetes, de halk hangon) A gyil kosok nem tudják ezt. Ha tudnák, akkor hogyan ölnének.
KALJAJEV Most szemtõl-szembe láttam magát, (Csend.) de már egyedül kívánok lenni.
A NAGYHERCEGNÕ Várj! Most rajtam a sor, hogy meg
nézzelek.
(Kaljajev hátrább lép.)
A NAGYHERCEGNÓ (leül, mint aki nagyon kimerült) Már nem bírom az egyedüllétet. Azelõtt, ha valami rossz ért, ott volt mellettem, és látta a kínlódásom. Még szenvedni is jó volt akkor. De most... Nem, nem bírom már az egyedüllétet, a hallgatást... De kihez is beszélhetnék? A többiek nem tudják, mit érzek. Szomorúságot mutatnak. Szomorúak is, de csak egy-két óráig. Aztán mennek vacsorázni és lefekszenek aludni. Alusznak, ez a legfontosabb... Azt gondoltam, neked is úgy telhetnek az éjszakáid, mint az enyéim. te sem alszol, biztos vagyok benne. És kivel beszéljek errõl a szörnyûségrõl, ha nem az elkövetõjével?
KALJAJEV Miféle szörnyûségrõl beszél? Én csak arra emlékszem, hogy igazságot szolgáltattam.
A NAGYHERCEGNÕ Ugyanaz a hang! Ugyanolyan volt most a hangod, amilyen az övé volt. Minden férfi ugyanabban a hangnemben beszél az igazságról. Amikor azt mondta, hogy "Ez az igazság!", akkor a másiknak hallgatnia kellett. Lehet, hogy tévedett, lehet, hogy te is...
KALJAJEV Õ testesítette meg a legfõbb igazságtalanságot, ami miatt századok óta nem szûnt meg a jajszó az orosz nép száján. Neki jutott ki minden kiváltság. Még akkor is, ha tévednék, nekem börtön és halál a fizetségem.
A NAGYHERCEGNÕ Igen, te szenvedsz most. De õt, õt megölted.
KALJAJEV Egy szempillantás alatt meghalt, nem számított rá. Ez a legszebb halál. Jóformán semmiség.
A NAGYHERCEGNÕ Semmiség? (Halkabban) Igen, igazad van. Téged rögtön bekísértek. Azt mondják, hogy még a rendõrgyûrûben is szónokoltál. Na, persze, hogy megkönnyebbülj. Én néhány másodperccel késõbb érkeztem. Szörnyû volt. Mindent felraktam egy hordágyra, amit csak bírtam. Mennyi vér! (Kis szünet.) Fehér ruhában voltam...
KALJAJEV Ne folytassa!
A NAGYHERCEGNÕ Miért? Az igazat mondom. Tudod, mit csinált két órával a halála elõtt? Aludt. Egy fotelban, a lába meg a széken... Mint mindig. Aludt, és te már vártad azon a rettenetes estén... (Sír.) Segítened kell nekem.
(Kaljajev konokul hátrál.)
A NAGYHERCEGNÕ Fiatal vagy, te nem lehetsz ilyen sötét.
KALJAJEV Nem jutott rá idõ, hogy fiatal legyek.
A NAGYHERCEGNÕ Miért vagy ilyen konok? Soha nem szánakoztál saját magadon?
KALJAJEV Soha.
A NAGYHERCEGNÕ Rosszul tetted. Megkönnyebbültél volna. Én már csak magamon tudok szánakozni. (Csend.) Ha tudnád, mennyire fáj a szívem! Meg kellett volna ölnöd vele együtt engem is. Minek kíméltél?
KALJAJEV Én nem magát kíméltem akkor, hanem a maga mellett ülõ gyerekeket.
A NAGYHERCEGNÕ Tudom. Nem nagyon kedvelem õket. (Kis csönd.) A férjem testvérének a gyerekei. Õk talán nem ugyanolyan bûnösök, mint a nagybátyjuk?
KALJAJEV Nem.
A NAGYHERCEGNÕ Ismered õket? Az unokahúgom szívtelen teremtés. Egy világért se nyújtaná az alamizsnát a szegényeknek. Nehogy még hozzájuk érjen véletlenül. Neki csak az övéi számítanak embernek. A nagyherceg legalább szerette a parasztokat. Velük ivott gyakran. És te megölted. Biztos te is szívtelen vagy. Senkim nincs már ezen a földön.
KALJAJEV Hiába is beszél. Maga le próbál venni a lábamról, a kétségbeesésbe akar hajszolni, de nem fog sikerülni.
A NAGYHERCEGNÕ Nem akarsz imádkozni velem, nem akarod megbánni...? Nem éreznénk magunkat olyan egyedül.
KALJEJEV Hagyjon, fel kell készülnöm a halálra. Ha nem
halok meg, akkor valóban gyilkos lennék.
A NAGYHERCEGNÕ (megrökönyödve kiegyenesedik) Mi csoda?! Meg akarsz halni?! Nem! (Kaljajev felé megy, nagyon izgatott.) Életben kell maradnod, és bele kell törõdnöd, hogy gyilkos vagy. Vagy talán nem ölted meg? Isten, õ tudni fogja, hogy miért tetted.
KALJEJEV Melyik Isten, az enyém, vagy a magáé?
A NEGYHERCEGNÕ Az Anyaszentegyházé.
KALJAJEV Annak semmi szerepe itt.
A NAGYHERCEGNÕ De egy olyan Urat szolgál, aki maga is megjárta a börtönt.
KALJAJEV Változnak az idõk. Az Anyaszentegyház nem mindent tartott meg az örökségbõl, amit ráhagyott az Úr.
A NAGYHERCEGNÕ Mit jelent, hogy nem mindent tartott meg?
KALJAJEV Az isteni kegyelmet, azt megõrizte magának, nekünk meghagyta, hogy szeressük felebarátainkat.
A NAGYHERCEGNÕ Ki az a minekünk?
KALJAJEV (kiabálva) Azok, akiket maguk felakasztanak.
A NAGYHERCEGNÕ (Szelíden) Én nem vagyok az ellenséged.
KALJAJEV (elkeseredetten) De az maga is, mint mindenki a maga fajtájából, a maga kasztjából. Még egy gonosztettnél is
alávalóbb, amikor egy olyan embert taszítanak bûnbe, aki nem arra született. Nézzen jól meg engem! Esküszöm, én sem arra születtem, hogy öljek.
A NAGYHERCEGNÕ Ne beszélj úgy velem, mintha az el lenséged volnék. Figyelj ide! (Megy, hogy becsukja az ajtót.) Én megbízom benned. (Sírvafakad.) A vér elválaszt minket. De a szerencsétlenség összeköthet Isten elõtt. Akárhogy is van, imádkozzál velem!
KALJAJEV Nem. (Feléje indul.) Én semmi mást nem érzek maga iránt, csak részvétet, de maga egész megindulttá tett. Meg kell értenie engem, semmit nem fogok eltitkolni. Már nem számítok rá, hogy valaha is találkozhatok Istennel. De ha el kell búcsúznom a földi léttõl, ott érzem magam mellett a testvéreimet, akiket szívbõl szeretek, és akik rám gondolnak ezen a végsõ órán. Ha imádkoznék, akkor megszûnnék segíteni õket.
A NAGYHERCEGNÕ Mit akarsz mondani ezzel?
KALJAJEV (felajzva) Semmit, hacsak nem azt, hogy boldog szeretnék lenni. Hosszú lesz a harc, ami még elõttem áll, de nem hátrálok meg. És amikor elhangzik az ítélet, és készülnek, hogy végrehajtsák, hátat fogok fordítani maguknak, ennek az iszonyatos világnak, és nem érzek csak szeretetet magamban. Megért most már?
A NAGYHERCEGNÓ Nincsen szeretet Istenen kívül.
KALJAJEV De igen. Embert is lehet szeretni.
A NAGYHERCEGNÕ Az ember egy alávaló lény. Mit lehet mást tenni, mint elpusztítani vagy megbocsátani neki.
KALJAJEV Együtt halni meg vele.
A NAGYHERCEGNÕ Az ember egyedül hal meg. A férjem is így halt meg.
KALJAJEV Együtt kell meghalni a másikkal. Akik ma szeretik egymást, azoknak együtt kell meghalniuk, ha együtt akarnak maradni holnap is. Az igazságtalanság elválaszt egymástól, a szégyen, a fájdalom, a rossz, amit egymásnak okozunk, a bûn, ezek mind elválasztanak. Az élet kínszenvedés, maga az élet is elválaszt minket egymástól.

A NAGYHERCEGNÕ Isten összefûz minket!
KALJAJEV Csak nem ezen a földön. És az én találkozásaim a földön zajlanak le.
A NAGYHERCEGNÕ A kutyák találkoznak így össze, az orruk a földön, ahogy szaglásznak, és sose találják meg, amit keresnek.
KALJAJEV (az ablak felé fordulva) Hamarosan megtudom, hogy így van-e. (Kis szünet.) De hát nem tudja elképzelni, hogy két lény lemond minden örömrõl, és csak a fájdalom a közös kapocs köztük, hogy test és lélek csak a fájdalomban talál egymásra? (Felhózza szemöldökét, ahogy rápillant.) Hát elképzelhetetlen, hogy ugyanaz a kötél fûzi össze ezt a két embert?
A NAGYHERCEGNÕ Mi ez a rémisztõ szerelem?
KALJAJEV Maguk soha nem engedtek másfajta szerelmet nekünk.
A NAGYHERCEGNÕ Én is szerettem azt a férfit, akit meg ölt.
KALJAJEV Megértettem, amit mond. Ezért bocsátom meg magának azt a sok rosszat, amit okoztak nekem. (Kis szünet.) Hagyjon magamra most!
A NAGYHERCEGNÕ (kihúzza magát) Egyedül hagyom. Már tudom, hogy azért jöttem ide magához, hogy visszatérítsem Istenhez. De saját maga akarja elítélni és felmenteni önmagát. Ez nem fog sikerülni. Erre csak Isten képes, de ehhez életben kell maradnia. Kegyelmet kérek magának.
KALJAJEV Könyörgöm, ne tegye! Hagyjon meghalni, vagy halálosan gyûlölni fogom.
A NAGYHERCEGNÕ Irgalmat kérek Istentõl és az emberektõl magának.
KALJAJEV Nem, megtiltom. (Az ajtóhoz siet, de Szkuratovval találja magát szembe. Visszahõköl, és lehunyja a szemét. Csend. Aztán újra Szkuratovra emeli.) Találkozni akartam magával.
SZKURATOV EI vagyok ragadtatva, amint látja. De miért akart találkozni?
KALJAJEV Hiányzott már, hogy nem tudom újra kifejezni valakinek a megvetésem.
SZKURATOV Kár, hogy csak ezért akart látni. A válaszáért jöttem.
KALJAJEV Most megkapta.
SZKURATOV (hangnemet vált) Nem, még nem kaptam meg. Hallgasson ide! Én megkönnyítettem magának ezt a találkozást a nagyhercegnõvel, de csak azért, hogy másnap hírül adjam az újságokban, méghozzá egy olyan közleményben, amely egyetlen pontban nem fedi a valóságot. Az olvasható benne majd, hogy töredelmesen megbánta a bûnét. Az elvtársai méltán gondolhatják, hogy cserbenhagyta õket.
KALJAJEV (nyugodtan) Nem fogják elhinni.
SZKURATOV Csak akkor állítom le ezt a közleményt, ha tényleg ilyen vallomást tesz. Egy egész éjszaka áll a rendelkezésére, hogy gondolkozzon rajta. (Az ajtóhoz megy.)
KALJAJEV (erõsebb hangon) Nem fogják elhinni.
SZKURATOV (visszafordul) Miért? Talán õk még soha nem
vétkeztek?
KALJAJEV Magának fogalma sincs róla, hogy mennyire szeretnek.
SZKURATOV Nincs, ez igaz. Azt viszont tudom, hogy nem lehet egy egész éjszakán át hinni úgy a testvériségben, hogy egy percre ne inogna meg az ember hite. Várom, hogy a magáé is meginog. (Becsukja maga mögött az ajtót.) De ne hamarkodja el a dolgot. Én türelmes vagyok.
(Mozdulatlanul farkasszemet néznek.)

Függöny

ÖTÖDIK FELVONÁS


(Egy másik hasonló stílusú lakás. Egy héttel késõbb. Éjszaka. Csend. Dora le és fel sétál.)
ANNENKOV Pihenj le már, Dora!
DORA Fázom.
ANNENKOV Gyere, heverj le, és takard be magad.
DORA (folytatja a járkálást) Hosszú ez az éjszak, Borja!
(Kopognak az ajtón. Egy, majd két kopogás. Annenkov megy nyitni. Belép Sztyepara és Vojnov, aki borához lép és megcsókolja. A nõ hosszan öleli.)
DORA Alex!
SZTYEPAN Orlov azt mondja, hogy talán már ma éjszaka. Minden szolgálaton kívüli altisztet behívtak. Õ is ott lesz.
ANNENKOV Hol találkoztok?
SZTYEPAN A Szofiszkaja étteremben vár Vojnovot meg engem.
DORA (kimerülten leül) Ma éjszaka, Borja.
ANNENKOV Semmi nincs még elveszve, a végsõ szó a cáré.
SZTYEPAN A végsõ szó a cáré, de csak ha Janek kegyelmet kért.
DORA De õ nem kért.
SZTYEPAN Ugyan miért találkozott a nagyhercegnõvel, ha nem a kegyelem miatt? Már mindenütt szétkürtöltette, hogy megbánta a tettét. Hogy lehet így tudni, hogy mi az igazság?
DORA Azt azért tudjuk, mit mondott a bíróságon, és mit írt nekünk. Nem azt írta talán, hogy mennyire sajnálja, de csak egy élete van, amit odadobhat kihívásul a zsarnokságnak? Hát így beszél valaki, aki kegyelmet koldul, aki megbánta a tettét? Nem, õ nem kíméli magát, õ meg akar halni. Nem tagadhatja meg a múltját.
SZTYEPAN Nem lett volna szabad találkoznia a nagyhercegnõvel.
DORA Nem tudhatjuk, miért találkoztak.
SZTYEPAN A mi felfogásunk szerint nem lett volna szabad.
DORA A mi felfogásunk azt diktálja, hogy elkerülhetetlen, hogy ne öljünk, de nem ír elõ semmivel se többet. Most már Janeken múlik, hogy mit határoz, végre rajta múlik.
SZTYEPAN Még nem.
DORA De igen. Néhány órával a halála elõtt joga van rá, hogy azt tegye, amit jónak lát. Mert meg fog halni, legyetek nyugodtak.
ANNENKOV Dora! Ne beszélj így!
DORA De beszélek! Micsoda gyõzelem lenne a számotokra, ha megkegyelmeznének neki! Ez lenne a bizonyíték rá, hogy a nagyhercegnõ igazat mondott, hogy Janek megbánta a tettét, cserbenhagyott minket. De ha meghal, akkor bezzeg hisztek ne ki, és semmi akadálya már, hogy szeressétek. (Néz rájuk.) Sokba kerül a ti szerelmetek.
VOJNOV (Feléje indul.) Tévedsz, Dora. Mi soha nem kételkedtünk benne.
DORA (le és fel járkál) Igen... Lehet... Bocsássatok meg! De végül is mit számít! Ma éjszaka mindent megtudunk... Óh, te szegény Alex, minek jöttél vissza közénk?
VOJNOV Hogy a helyére álljak. Sírtam és büszke voltam rá, amikor olvastam a tárgyaláson mondott beszédét. Amikor azt olvastam, hogy "halálommal utoljára tiltakozom egy könnyeivel küszködõ és vérben úszó világ ellen", remegés fogott el.
DORA Egy könnyeivel küszködõ és vérben úszó világ... igen, ezt mondta.
VOJNOV Ezt mondta... Óh, micsoda bátorság! És a végén az a szívbemarkoló kiáltás. "Ha sikerült eljutnom az emberi tiltakozás végsõ fokára az erõszak ellen, akkor egyetlen kívánságom már csak az, hogy az eszme tiszta fényébõl font koronával ékesít se mûvemet a halál." Elhatároztam, hogy visszajövök hozzátok.
DORA (kezébe temeti az arcát) Igen, mindig a tisztaságra törekedett, de micsoda iszonyú koronázás ez!

VOJNOV Ne sírjál, Dora! Azt kérte, hogy senki ne sirassa. Most már teljes tisztasággal ragyog elõttem. Nincs miért kételkednem benne. Megszenvedtem a gyávaságomért. Tifliszben azért én dobtam a bombát. Most már én is olyan vagyok, mint Janek. Amikor meghallottam, hogy halálra ítélték, egyetlen gondolatom volt már csak. Hogy Janek helyére álljak, mivel akkor nem állhattam mellette.
DORA Ma este senki nem állhat a helyére! Ott egyedül kell állnia, Alex.
VOJNOV De tudja, hogy büszkék vagyunk rá, és ez erõt ad neki, mintahogy bátor példájával õ is erõt ad nekünk. Ne sírjál!
DORA Nézzed, szárazak a szemeim, de büszke nem vagyok,
büszke már soha nem tudok lenni.
SZTYEPAN Rosszul ítélsz meg, Dora. Én is azt kívánom, hogy éljen Janek. Szükségünk van ilyen emberekre.
DORA De õ nem kíván életben maradni. És mi sem kívánhatunk mást.
ANNENKOV Bolond vagy te.
DORA Pedig ezt kell, hogy kívánjuk. Tudom, mit érez. Így nyugszik csak meg. Igen, meg kell, hogy haljon. (Halkabb hangon) Csak gyorsan haljon meg!
SZTYEPAN Indulunk, Borja. Gyere Alex! Vár Orlov.
ANNENKOV Jó, és siessetek vissza!
(Sztyepan és Vojnov az ajtó felé megy. Sztyepan Dorára mutat a fejével.)
SZTYEPAN Vigyázz rá! Hamarosan megtudunk mindent.
(Dora az ablaknál áll. Annenkov nézi õt.)
DORA Halál! Akasztófa! Ah, mindig csak halál, Borja!
ANNENKOV Igen, kis húgom, de nincs más megoldás.
DORA Ne mondd ezt! Ha a halál az egyedüli megoldás, ak kor nem jó úton járunk. Jó út csak az lehet, amely az életbe vezet, egy napsütötte világba. Nem lehet szüntelenül dideregni...
ANNENKOV A mi utunk az életbe vezet, a többiek életébe. Oroszország élni fog, az unokáink élni fognak. Emlékezz csak vissza, mit mondott Janek. Azt mondta, (Oroszország nagyon szép lesz.)
DORA A többieké, az unokáinké... Igen. De Janek börtönben ül, és a kötél nem kegyelmez neki se. Meghal nemsokára. Vagy talán már meg is halt, hogy a többiek élhessenek. Óh, Borja és ha a többiek se maradnak életben? És ha kiderül, hogy semmi ért hal meg?
ANNENKOV Hallgass!
(Csönd.)
DORA Milyen hideg van! Pedig itt a tavasz. A börtönudvaron is vannak fák. Biztos látja azokat is.
ANNENKOV Várj, hogy megtudj valamit. És ne remegj úgy!
DORA De úgy fázom, mintha már teljesen kihûltem volna. Ettõl a rémes idegeskedéstõl az ember egy-kettõre megöregszik. Soha nem leszünk már önfeledt gyerekek, Borja. Az elsõ gyilkosság után nyoma vész a naiv gyerekkornak. Elhajítok egy bombát, és a következõ másodpercben vége egy egész életnek. Igen, akár meg is halhatunk már. Bejártunk egy kerek életutat.
ANNENKOV De legalább harc közben halunk meg, ahogy férfihez illik.
DORA Túlságosan rohantunk. Már nincs is kivehetõ arcunk..
ANNENKOV A baj és nyomorúság is rohamosan nõtt. Nincs helye türelemnek, nincs idõ megvárni, amíg szép lassan beérnek a dolgok. Sürget az idõ.
DORA Tudom. Hátunkra vettük a világ minden gondját. Janek is. Micsoda bátorság! De azt gondolom néha, hogy valami túlzott önbizalom él bennünk, amiért bûnhõdni fogunk.
ANNENKOV Mi ezért az önbizalomért az életünkkel fizetünk. Senkit nem fût úgy az önbizalom, mint minket. Igen, a mi önbizalmunk nagyon terhes, de elkerülhetetlen.
DORA Mondd csak, biztosak lehetünk-e, hogy senkit nem fût egyszer még nálunk is jobban? Félelem fog el néha, amikor hallom Sztyepunt. Félek, hogy jönnek egyszer mások, akik a mi példánkra hivatkozva feljogosítva érzik magukat, hogy öljenek, de nem fizetnek érte majd az életükkel.
ANNENKOV Gyávaság lenne.
DORA Ki tudja, az-e? Talán épp ezt hívják majd igazságnak. És többé senki nem tud félelem nélkül gondolni rá.
ANNENKOV Dora! (A nõ hallgat.) Kételkedsz bennünk?
Nem ismerek rád.
DORA Megborzongok, ha rágondolok, hogy õneki most nem szabad remegni, nehogy úgy tûnjön, mintha félne.
ANNENKOV Már nem tartasz velünk?
DORA (ráborul) Óh, Borja, hát persze, hogy veletek tartok. A végsõkig veletek tartok. Hisz gyûlölöm a zsarnokságot, és tudom, hogy nincs más út, csak amelyiken járunk. Vidám szívvel választottam ezt az utat, de megvallom, szomorú szívvel járom most. Hát ez különbség. Azt tesszük, amit lehet. Foglyok vagyunk.
ANNENKOV Fogoly az egész Oroszország. De leromboljuk a falakat, hogy darabokra hulljanak szét.
DORA Bízzad rám azt a bombát, és majd meglátod. Öldöklõ harcban megyek elõre, de ott is biztos léptekkel. Százszor könnyebb ellentmondások közt meghalni, mint ellentmondások közt élni. Szerettél te már életedben, Borja?
ANNENKOV Szerettem, de olyan régen volt már, hogy nem is emlékszem rá.
DORA Mennyi ideje?
ANNENKOV Négy esztendeje.
DORA És mióta vezeted a Szervezetet?
ANNENKOV Négy éve. (Kis csend.) Most a Szervezetbe vagyok szerelmes.
DORA (az ablak félé menve) Szerelmes vagy, igen, de az ember arra is vágyik, hogy szeressék... Persze szüntelenül menni kell, már meg szeretnénk állni, de nem lehet. Indulj! elõre! Tovább, tovább! Az ember nyújtani szeretné valaki felé a karját, el szeretné kicsit engedni magát. De a sok ocsmány igazságtalanság, mely körülveszi, rátapad, mint az enyv. Folyton menni, menni kell! Túl kell nõni önmagunkon, erre vagyunk ítélve. Emberi lények, emberi arcok csábításában élünk, dobogó szívünk melegével szeretnénk óvni õket. Szeretni vágyunk inkább, sem mint folyton csak az igazságot hajszolni. De nem, nem lehet! Menni kell! Menj Dora! Menj, Janek! (Sírvafakad.) Õ már közel a célhoz.
ANNENKOV (a karjaiba öleli) Meg fognak kegyelmezni neki.
DORA (néz rá) Te is tudod, hogy nem fognak. És azt is, hogy ennek így kell lenni. (A férfi elfórdítja róla a szemét.) Talán már megy is ki az udvarra. Dermedt csönd. Csak ne remegjen a hidegtõl! Tudod, hová akasztják, Borja?
ANNENKOV Egy kötél végére. De most már elég legyen, Dora!
DORA (mint aki megzavarodott) A hóhér megragadja. Roppan a nyaka. Hát nem rettenetes?
ANNENKOV lgen, bizonyos értelemben az. De másként ez a boldogság.
DORA Ez boldogság?
ANNENKOV Egy emberi kezet érezni az utolsó pillanatban. (Dora egy fotelbe veti magát. Csönd.)
ANNENKOV Utána el kell menni, Dora. Pihenni kell kicsit.
DORA (zavarodottan) Elmenni? Kivel?
ANNENKOV Velem, Dora.
DORA (néz rá) Elmenni! (Az ablak felé fordul. Hajnalodik.) Janek már halott talán.
ANNENKOV A testvéred vagyok.
DORA Igen, a testvérem vagy, mindnyájan a testvéreim vagy tok, és szeretlek titeket. (Hallani, ahogy ver kint az esõ. Felkelõben a nap. Doru halkan folytaja.) De néha a testvériség szörnyen örömtelen tud lenni.
(Kopogtatnak. Belép Vojnov és Sztyepan. Mozdulatlanul várnak. Dora meginog a lábán, aztán láthatóan erõt vesz magán.)
SZTYEPAN (halk hangon) Janek nem hagyott cserben minket.
ANNENKOV Orlov ott volt, ugye?
SZTYEPAN Igen.
(Dora kihúzza magát, és határozott lépést tesz elõre.)
DORA Ülj le! Mesélj!
SZTYEPAN Mire jó ez?
DORA Mesélj el mindent! Jogom van rá, hogy mindent tud jak. Követelem, hogy mesélj! Részletesen.
SZTYEPAN Nem tudok. Különben is mennem kell.
DORA Nem! Beszélned kell. Mikor közölték vele?
SZTYEPAN Este tízkor.
DORA Hánykor akasztották fel?
SZTYEPAN Hajnali kettõkor.
DORA És négy óra hosszat várt?
SZTYEPAN Igen, és egy szava sem volt. Aztán már gyorsan pergett az idõ. Most vége, mindennek vége.
DORA Négyóra hosszat nem volt egy szava se... Várj csak! Mit viselt? A prémkabátját?
SZTYEPAN Nem, feketében volt, felöltõ nélkül. A fején fekete puhakalap.
DORA És az idõ, az milyen volt?
SZTYEPAN Sötét éjszaka. A piszkos havat tapadós sárrá áztatta az esõ.
DORA Remegett?
SZTYEPAN Nem.
DORA Találkozott a tekintetével Orlov?
SZTYEPAN Nem.
DORA Mit nézett?
SZTYEPAN Azt mesélte Orlov, hogy mindenkit, de nyilván semmit nem látott.
DORA És aztán? Aztán?
SZTYEPAN Ne folytassuk, Dora!
DORA De igen! Tudni akarom. A halála legalábbis, rám tartozik.
SZTYEPAN Felolvasták neki az ítéletet.
DORA Hogy reagált rá?
SZTYEPAN Sehogy. Csak megrázta egyszer a lábát, hogy lehulljon egy kis sár a cipõjérõl.
DORA (tenyerébe temeti az arcát) Egy kis sár!
ANNENKOV (gyorsan rákérdez) Te honnan tudod ezt? (Sztyepara hallgat.) Mi a csudáért faggattad Orlovot ilyen részletességgel?
SZTYEPAN (elfordítja róla szemét) Volt valami Janek és köztem.
ANNENKOV Mi volt?
SZTYEPAN Irigykedtem rá.
DORA És utána, Sztyepara, utána?
SZTYEPAN Jött Florenszkij atya, hogy felmutassa neki a feszületet, de nem volt hajlandó megcsókolni. Egyszerûen kijelen tette: "Megmondtam már, hogy befejeztem a földi létet, és megbékéltem a halállal."
DORA A hangja milyen volt?
SZTYEPAN Pontosan, amilyen szokott lenni. Leszámítva azt a lázas türelmetlenségét, amit ismertek nála.
DORA Boldognak látszott?
ANNENKOV Bolond vagy?
DORA Igen, igen, biztos vagyok benne, hogy boldognak látszott. Vagy talán igazságos lenne, hogy miután lemondott a földi boldogságról, hogy még jobban fel tudjon készülni a végsõ áldozathozatalra, ne érezzen boldogságot a halál közeledtén? Ugye boldog volt, és nyugodtan ment a bitófa felé?
SZTYEPAN Igen, kihúzott derékkal. Lent, a folyóparton harmónika szólt, és felugatott egy-két kutya.
DORA Akkor ment fel, ugye...?
SZTYEPAN Igen, és beleolvadt az éjszakába. Már csak bizonytalanul látszott a halotti lepel is, amellyel teljesen becsavarta a hóhér.
DORA És aztán, aztán...
SZTYEPAN Csak tompa zajok.
DORA Csak tompa zajok. Óh, Janek! És aztán... (Sztyepan hallgat.) Azt kérdeztem, hogy aztán mi történt? (Sztyepan hallgat.) Akkor te beszélj, Alex! Aztán mi volt?
VOJNOV Valami rémes zaj.
DORA Ah! (Sztyepan elfordítja a fejét. Annenkov sir, kifejezéstelen arccal. Dora visszafordul, és a falhoz dõlve nézi õket. Elváltozott hangon, zavart képpel.) Ne sírjatok! Ne, ne sírjatok! Tudnotok kell, hogy ez a nap minket iga zol. Valami már nem kétséges, ezt mi, lázadók tanúsítjuk: Hogy Janek többé nem gyilkos. Valami rémes zaj. Elég volt ez a rémes zaj, hogy visszataláljon az örömteli gyerekkorba. Emlékeztek a nevetésére? Néha minden ok nélkül felnevetett. Milyen gyerek volt még! Most is nevet, biztosan. Most is nevet, arccal a földre borulva.
DORA A testvérem vagy Borja? Nem azt ígérted, hogy segíteni fogsz?
ANNENKOV Igen, azt ígértem.
DORA Akkor tegyél meg valamit nekem. Hadd dobjam én a bombát! (Annenkov rábámul.) Igen, a legközelebb már én akarom elsõnek dobni.
ANNENKOV Tudod jól, hogy nem akarunk nõket az elsõ vonalban.
DORA (kiabálva) Hát nõ vagyok most? (Mindnyájan õrá néznek. Csönd.)
VOJNOV (szelíden) Egyezz bele, Borja!
SZTYEPAN Én is ezt mondom, egyezzél bele!
ANNENKOV Most te vagy a soros, Sztyepan.
SZTYEPAN (Dorára néz.) Egyezz bele mégis. Mi most
egyek vagyunk Dorával.
DORA Ugye rám bízod, ugye én dobhatom a bombát? És utána... egy hideg éjszakán...
ANNENKOV Te fogod dobni, Dora!
DORA Óh, Janek! Majd egy hideg éjszaka, majd ugyanaz a kötél...! Most már minden-minden könnyebb lesz.
Függöny